Mindannyiunknak megvan a keresztje – A beregszászi templom búcsúünnepe

162
BeregszaszBucsu1

A beregszászi Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom búcsúünnepét szeptember 18-án tartották, melyen az ünnepi szentmisét Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be. Mintegy 600 hívő gyűlt össze Visktől Ungvárig a beregszászi templomban. A Kárpátalja különböző településeiről buszokkal érkező zarándokok búcsús menetben vonultak be a templomba. A rendezvényen jelen volt Marossy József vásárosnaményi plébános és Fülöp Gábor Zsuzsa konzul a Beregszászi Konzulátus képviseletében.

Bábel Balázs érsek atya kiemelte prédikációjában, hogy a Szent Keresztre nem mint Krisztus kínzóeszközére emlékezünk és tiszteljük, hanem az értünk, emberekért vállalt szenvedés és áldozat jeleként. Miután Krisztus feltámadt, a kínzóeszköz megnemesedett, győzelmi jellé vált. Beszédében ennek kapcsán említette az emberiség nagy megválaszolatlan kérdését, hogy miért is van szenvedés. Jézus sem örömmel fogadta a szenvedést, nem ezért jött a földre, hanem hogy tanúságot tegyen Isten végtelen szeretetéről. A halált és a keresztet eszközként vállalta ehhez. A kereszten elhangzott mondata – „Én Istenem, én Istenem, mért hagytál el engem?” – pedig lelkiállapotát fejezte ki, ezzel nemcsak az ember testi, hanem lelki szenvedését is magára vette. Így tökéletesen azonosult az emberekkel.

BeregszaszBucsu2A földi életben az erőfeszítés nélküli eredmények nem szoktak gyümölcsöt hozni – folytatta gondolatmenetét az érsek. Azért van értelme a szenvedésnek, mert Jézus Krisztus is vállalta értünk, mint ahogy a búzaszemnek is el kell halnia, hogy termést hozzon. A szenvedés így a keresztény ember számára nem csak negatívumot, szomorúságot jelent, hiszen a halál után jött a feltámadás. Ellenpéldaként a mai nyugati életszemléletet hozta fel, ami mindenhol a jólét és a kényelem fontosságát hirdeti, keresztény ünnepeink pedig kezdenek nyaralási alkalommá válni. Ezek az emberek csak a szenvedésről elfeledkező világra vágynak. Mi, keresztények sem keressük a szenvedést, de ha megkapjuk keresztünket, akkor el kell fogadnunk és hordoznunk kell azt. Mindannyiunknak megvan a keresztünk, kinek kisebb, kinek nagyobb. Sokszor mások keresztjét érezzük könnyebbnek, de mégis a magunkét kell hordoznunk, hiszen így juthatunk el az örök életbe.

Az érsek atya kiemelte a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének üzenetét, mely napon Krisztus haláláról és szenvedéséről elmélkedünk, mégsem válik tragédiává az ünnep, hiszen Krisztus keresztje győzelmi jelvénnyé lesz. A jelenlévőket – akik bizonyára elhozták ide a maguk és szeretteik szenvedését – arra buzdította, hogy búcsúfiaként keresztjeik enyhülését és megerősödést vigyenek magukkal haza, a feltámadás és az Isten szeretete reményében. Búcsúzóul pedig azt kívánta, hogy „adja Isten, hogy amikor ünnepeljük Krisztus keresztjét, ünnepeljük Krisztus szeretetét is.”

A szentmisét beregi szőttessel borított oltáron mutatta be az érsek atya. Molnár János esperesplébános házigazda úgy mutatta be a miséző oltárra helyezett textíliát, mint amelybe bele van szőve a kárpátaljai és azon belül a beregi nép szenvedése, rögös útja, ami mutatja, hogy ki kell tartanunk a jelenben, táplálkoznunk kell a múltunkból és építeni kell a jövőnket. Az ünnepi szentmise végén Krisztus keresztjének egy darabját tartalmazó ereklye jelenlétében tartottak körmenetet a templom körül, majd kereszthódolattal zárult a szertartás.

A házigazdák a Sodró Együttes műsorával kedveskedtek az egybegyűlteknek, majd szerény agapén vendégelték meg a híveket.

Jakab Annamária