Ámosz testvért ünnepeltük Nevetlenben

194
amosz1

Idén Nevetlenben augusztus 21-én ünnepeltük Szent István királyunkat, emellett pedig a falu plébánosát is köszöntöttük, aki 20-án töltötte be 50. életévét. Az ünnepi szentmise után meglepetésműsorral készült a közösség apraja-nagyja. A kiskórus Szirmai Katalin vezetésével új énekkel és egy kis színdarabbal, Antal Margit saját versével, Fehér Mária imájával, a nevetleni nyugdíjasklub Kosztya Margit vezetésével énekeivel, a felnőtt hittanosok pedig gitáros koncertjükkel köszöntötték az ünnepeltet.

A ferences testvérek részéről Didák testvér köszöntötte. Ámosz testvér az egyik legszebb ajándékot Kosztya Ágnes helyi festőtől kapta: egy festményt, mely a nevetleni templomot ábrázolja. A műsor végén pedig minden jelenlévő közösen kért áldást Ámosz testvérre az „Áldjon meg téged az Úr!” kezdetű énekkel.

Az ünnepség a templomkertben folytatódott, ahol bográcsgulyással és a helyi asszonyok süteményeivel kínáltuk vendégeinket.

Szerintem Nevetlenben így még nem ünnepeltek plébánost, de meg is érdemli, mert nagyon sokat tesz a közösségünkért. Isten éltesse közöttünk még nagyon sokáig!

A szervezők nevében:
Fudella Attila