Pásztor Ferenc plébánosra emlékeztek Beregszászban

Március 2-án, pénteken „Emlékezés a viszontagságos évekre” címmel szervezett konferenciát a Gulágon mártírhalált halt Pásztor Ferenc beregszászi plébános, püspöki helynök, pápai prelátus emlékére a beregszászi plébánia.

A konferencia szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Majnek Antal püspök volt. A szentmise elmélkedésében a püspök atya rámutatott Pásztor Ferenc hűségére, bátorságára, kitartására, szeretetére, amely a mártír pap életét, különösen utolsó éveit jellemezte.

A szentmise után a plébánián folytatódott a rendezvény. A szép számmal egybegyűlt jelenlévőket Michels Antal beregszászi plébános köszöntötte, köztük Scherczer Károly beregszászi konzult, Ugron Bélát, a Máltai Lovagrend magyarországi delegátusát, Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnökét, Margitics Volodimir és Marosi István görög katolikus atyákat, valamint Németh Sándor benei római katolikus plébánost.

A plébános köszöntője után Scherczer Károly konzul úr emlékezett meg a malenkij robotról, annak tragédiájáról.

Ezután Majnek Antal püspök a hallgatósággal megosztva gondolatait elmondta: az emberi történelem a történészek szerint a háborúk története. Azonban nekünk, keresztény embereknek, akik hiszünk az Örömhírben és várjuk Isten országát, nem szabad azt gondolnunk, hogy az emberi történet kizárólag negatívumokból áll. Meg kell látnunk a szép dolgokat is az emberi sorsokban, a történelemben – fogalmazott.

Történelmi vonalon Molnár D. Erzsébet adjunktus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára vázolta fel Kárpátalja sorsfordulóit az I. világháború végétől a szovjet rezsim kezdetéig. Szendrey Anita, a Debreceni Egyetem BTK PhD hallgatója, aki nagyban hozzájárult a konferencia megszervezéséhez, a hallgatóság elé tárta kutatásainak eredményét, Pásztor Ferenc életének mozzanatait. A következő előadásban Dr. Rabár Ferenc, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára mutatta be az 1932-44. közötti sokszínű beregszászi vallásos életet és a plébános munkáját, közösségépítő tevékenységét a béke éveiben. Majd Bohán Béla, a szegedi jezsuita Szent József templom papja – tavalyig beregszászi plébános – Pásztor Ferenc utolsó éveit bemutató előadása következett, melyet Béla atya távollétében Németh Sándor atya olvasott fel.

A konferencia alatt a résztvevők megtekinthették a Pásztor Ferenc életét idéző emléktárgyakból, dokumentumokból rendezett alkalmi kiállítást, melyet a plébániai nagyteremben rendeztek be. A konferencia végén a résztvevők közösen imádkoztak Pásztor Ferenc boldoggá avatásáért.

Ungváron született 1880. január 14-én. Tanulmányait 1890-98. között végezte. 1902. június 27-én Meszlényi Gyula püspök szentelte pappá. Segédlelkészként működött Csomaközön (1902-0904), Szatmáron (1904-1905), Nagybányán (1905-1907), Szinérváralján (1907-1908), az 1913- as Schematizmus kápláni helyei között kétszer is említi még Nagybocskót és Szatmárt.

Plébániai kormányzó volt Szakaszon (1908-1911), majd plébános Dobóruszkán (1911-1932) és Beregszászon (1932-49).

Már mint dobóruszkai plébános nem csak a plébánia, hanem az egyházmegye életében is megbízást, majd kitüntetést kapott: Assessor S. Sedis; (szentszéki tanácsos 1923), katolikus iskolák felügyelője Kárpátalján, szegények ügyvédje; tanácsos plébános; Revisor rationis Eccl. (számvevő); hitoktatókat felügyelő bizottság elnöke. Amikor pedig beregszászi plébános lett, mindjárt a főesperesi kinevezést is megkapta, majd 1941-ben pápai prelátus lett. Bizonyára egyéni rátermettsége, mélyen egyházias papi lelkisége és lankadatlan tevékenysége alapozták meg azt a bizalmat, amelyet aztán 1944-ben mint különleges felhatalmazással rendelkező főesperes kapott, majd pedig 1946. április 15-én az „Ukrán kormányzat alatt álló rész kormányzásával.”

Lelkipászori tevékenységét áthatotta a hit elmélyítésének, erősítésének szándéka minden korosztályban. Pásztor Ferencet erős szociális érzékenység jellemezte. Fontos volt számára, hogy az egyházközség hívei megkapják a megfelelő lelki feltöltődést, megerősödést. Lelkigyakorlatokat és előadásokat szervezett, melyek megtartására kiváló előadókat hívott.

Különböző egyesületeket, szervezeteket hozott létre és tartott fent az egyházközségben: Rózsafüzér Társulat, Oltáregylet és Legényegylet, megszervezték a Leányklubot, a Szívgárdát, a Mária Kongregációt, a Credo Egyesületet, a Szent Zita kört. A kultúra és művelődés előmozdítója volt az iskolák és a kultúrház által. 1949. márciusában elhurcolták és munkatáborba vitték. 1951. október 15-én halt meg Szibériában, Tajsetben. Az ukrán állami hatóság 1989-ben rehabilitálta.