“Gyöngeségünkben segítségünkre siet a lélek” (Róm 8,26)

168

Figyelemre méltó, hogy ebben az évben az összes keresztény egyház ezt a mondatot választotta a „keresztények egységéért” rendezett imahét mottójának.
Ugyanis a Szentlélek a forrása minden lelki megújulásnak, az egységért tett erőfeszítéseknek, az életszentség utáni vágynak.
De hogyan mutatkozik meg, hogyan munkálkodik a Szentlélek az életünkben, és hogyan működhetnénk együtt vele?
Tekintsünk vissza az egyház születésére. Jézus halála, sőt még feltámadása után is hallgattak, féltek, bezárkóztak az apostolok. A Szentlélek jövetele után azonban olyan bátran, akkora tűzzel kezdenek beszélni az utcákon és tereken, hogy részegeknek hiszik őket. Járnak-kelnek a világban, és semmiféle üldöztetéstől nem riadnak vissza.
Aztán – immár húsz évszázad óta – a Szentlélek ereje az, ami fénnyel, kegyelemmel tölti el a keresztény közösséget, megújítja és megtérésekkel kíséri életét. Gondoljunk csak bele, milyen utat futott be az egyház a zsinatoktól a különböző szerzetesrendek születéséig, melyeket mindig éppen az adott pillanatban hívott életre. Egy példa: Teréz anya nemrég halt meg. Idős, meghajlott kis alak volt. Nem írt népszerű könyveket, nem nyitott híres iskolákat. Nem volt olyan tehetség, hogy a sztárokat elbűvölte volna. De mégis, az utcákon tömegek gyászolták! Ezrével álltak, hogy a tiszteletüket leróják előtte, aki mindenkiben Jézus arcát látta. Ez a szellem megragadta a világot. Az ő szelleme – Teréz anya lelkülete, mely minden döntését átjárta és irányította. Döntései tanúskodtak lelki gazdagságáról, nem csupán a szavai. Az ő szelleme, lelke örökké friss és új volt ennek az önzésébe belefáradt világnak.
A Szent Páltól vett idézet így folytatódik: „…mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk szavakba nem önthető sóhajtozásokkal.” (Róm 8,26)
„A Miatyánk szavait, az Abba Atya megszólítást is a Szentléleknek kell ajkunkra adnia.” Szent Ágoston szerint: „Nélküle (a Szentlélek nélkül) az Abba csak üres szó, bárki szájából hangzik is el.”
Nagyon szoros kapcsolat van tehát a Szentlélek, az egyéni és a közös ima között. Amikor imádkozunk – szavainkon, érzéseinken túl -, szavakba nem foglalható könyörgés száll fel szüntelenül szívünk mélyéről attól, aki lelkünk legbensőbb rejtekében lakik: ezáltal részesedünk a Szentháromság személyei között áradó szeretetben, a köztük levő közösségben.
Hogyan éljük ezt a szentírási tanítást?
Elég, ha arra gondolunk, hogy életünk során milyen sokszor tapasztaljuk gyöngeségünket, törékenységünket, képtelenségünket olyan helyzetekben, melyek megoldása – úgy tűnik – meghaladja erőnket, s hányszor élünk át környezetünkben próbatételeket, veszélyeket, kísértéseket, melyek leküzdése lehetetlennek látszik. Pontosan ezekben a pillanatokban, amikor gyengék vagyunk, és az ima sokszor hatástalannak, üresnek tűnik, siet segítségünkre a Szentlélek a döntéseinkben.
Új hitet támaszt bennünk Isten szeretetében, akinek ereje – bár mindig egy másik dimenzióban és titokzatos módon – szinte tapintható. Arról az imáról van szó, melyre Jézus ezekkel a szavakkal ösztönöz bennünket: „Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól, ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19-20) Az így mondott imádság erejének titka ez „az én nevemben”, ami ezt jelenti: Jézusban, az 0 megélt igéjében, életre váltott parancsaiban, melyek közül első a kölcsönös szeretet parancsa.
Ha mindezt éljük, Jézus valóságosan jelen lesz közöttünk Lelkével, aki a közösség lelke. Imánk magának Jézusnak az imája lesz az Atyához, és a szívünk mélyén lakó Szentlélek fog közbenjárni értünk, hogy megkapjuk azt is, aminek kéréséhez sem erőnk, sem bátorságunk nem lenne. Ez miért fontos?
Azért, mert nekünk az élet forgatagában, kis és nagy döntéseinkben tanúskodni kell erről a Szentlélekről. Tetteink, szavaink és döntéseink mind kell, hogy tanúskodjanak a bennünk lévő egyetlen Lélekről, aki Szent. Es ha meg akarjuk határozni ennek a mércéjét, akkor Jézus életére kell tekintenünk, és megkérdezni magunktól: döntéseimben, elhatározásaimban hogyan folytatom az örömhír hirdetését másoknak. Hogyan enyhítek a szegények szenvedésén? Döntéseim hogyan irányulnak azokra, akik képtelenek magukon segíteni, akiknek nincs hatalmuk – a társadalom peremére szorult foglyokra, elnyomottakra? Döntéseim hogyan adnak látást másoknak? Talán azt gondolod, ezek mind Jézus küldetéséhez tartoztak, de nincs közük az életedhez? De, Testvér, Jézus elküldte Lelkét – kilehelte Lelkét a kereszten, és te is ezzel a Szentlélekkel lettél megkeresztelve. Jézus lelke a tiéd! Ő benned akar élni, hogy te is szent légy!
Végül egy közmondás, mely így szól: „Segíts magadon, s Isten is megsegít”. Az evangélium fénye világossá teszi előttünk, hogyan segíthetünk magunkon: tartsuk élőn a kölcsönös szeretetet; legyünk készen mindig ajándékozni, szolgálni testvéreinket, bárki legyen is az.
Ha így élünk, akkor egy új erőt, egy mennyei segítséget kapunk majd, és egy sajátos légkört fogunk tapasztalni, mely megsokszorozza és felszabadítja bennünk azokat az energiákat, melyeknek létezéséről nem is tudtunk. Ez a légkör ott alakul ki, ahol ketten vagy hárman egyek Jézus nevében.
Imádkozzunk tehát és éljünk elkötelezetten azért, hogy hűségesek legyünk a Szentlélekhez. Ezzel is készüljünk a látható egység ajándékának a befogadására.

Imre testvér