Reménységünk Te vagy

Kereszténységünk legnagyobb kincse, hitünk legnagyobb titka: Krisztus áldozati tette – a húsvét. Az Ő pászkája, átmenete a halálon át az Életbe – ami reménységünk alapja. „Dum spiro – spero” – „Amíg élek, remélek” – volt Prohászka püspök jelmondata, és lehet mindannyiunké is. A hiteles remény alapja mindig az üdvözítő Jézusba vetett hit. Hinni Jézusban nem csak azt jelenti, hogy tisztelettel elfogadom az Evangélium igazságait ill. Egyházunk tanítását. A hit a mi tettünk is, a mi választásunk, döntésünk is! Mit tegyünk – kérdezték gyakran az őszinte megtérők – hogy elnyerjük Isten tetszését? Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az Úr Jézus Krisztusban! – volt az apostolok válasza. Azóta is, az élő hitre ébredő ember egy egész életet meghatározó döntést hoz és elindul az élő Isten felé, aki szelíd szeretetével vonzza, vezeti az üdvösségre. Ezen az úton van óriási szükségünk a kitartásra, melyben segít a Tőle ajándékba kapott remény ajándéka. Mit ír a Magyar Nyelv Értelmező Szótára a reményről?

1. „Az a lelki tevékenység, vagy valakinek az a várakozó állapota, amelyben bizalom, több- kevesebb bizonyosságú hit nyilvánul meg az iránt, aminek megvalósulását szeretné…”

2. „Biztató kilátás, valami jó eredmény bekövetkezésével kecsegtető lehetőség.”

3. (átv) „Olyan személy vagy jelkép, aki, amely a jövőbe vetett bizalomnak, a hitnek a biztosítéka, támasza.” (az egész család reménye, milliók reménye…)

Ezután a magyarázat után jobban értjük a keresztény reményt, mely Isten kegyelméből egy bizalommal teljes és keresztény várakozás az isteni ígéret, vagyis a Krisztus által beteljesülő üdvösség elnyerésére.

Ez az életerő, mely a jelenből a jövő ígérete felé lendíti az embert. A gondolkodó ember képes fölismerni a valóság és az ideális világ közti szorongató szakadékot. Amennyiben csak saját magában bízik (vagy akár másban), előbb-utóbb csalódni fog és feladja az igyekezetet a jobb világ felé, és már csak önző, pillanatnyi vágyait fogja kielégíteni. Csak a keresztény remény tudja legyőzni azokat az akadályokat, melyek minden embert lefékezni, megállítani próbálnak lelkes igyekezetében a szebb jövő felé. Bénítóan hat ugyanis a tévedés, csalódás kockázata a reménységre. Ha sűrűsödnek a kudarcok – a remény el is tűnhet. Bizonytalanságaink szorongó érzését még csak fokozza bűntudatunk. Ez egyre inkább fékezi a szeretet gyakorlását. Azelőtt mondtad: „szívesen, örömmel!” – most már: „ha muszáj”, „ha parancs…” Ahogy csökken a szeretet – úgy apad a bizalom, a remény is köztetek. Van-e segítség? Van-e valaki, aki meg tud szabadítani végzetes önzésünktől, létünk csődjének kockázatától, és fel tudja oldani bennünk a bizonytalanság szorongó érzését, felszabadítani az emberi remény elfojtott szavát? S ez a Személy szeret-e minket? Úgy, hogy bizalommal ráhagyatkozhatunk? Mert Ő lesz végül is minden reményünk beteljesedése!

Honnan vegyük tehát a helyes eszméket és elveket, a jövőbe lendítő reményt s a becsületes, jó munkára segítő erkölcsi erőt? Mert ezek nélkül a világ átalakítása csupán egy termelő-fogyasztó társadalmat hoz létre!

Egyedül a bibliai vallásban fedezhető fel a remény dinamikus ereje. A rejtőző Isten valóságos szeretetébe vetett élő hit (v.ö. íz 45,15) képes reményt ébreszteni az emberben és nagylelkű tettekre serkenteni. Ilyenkor láthatjuk, hogy „akik az Úrban bíznak, még ha el is estek… szárnyra kelnek, mint a sasok” (íz 40,31).

Az élő remény gyönyörű példája nekünk Mária, akit Isten szerető kegyelmébe fogadott.

Szent Pál apostol áldása valósuljon meg: „Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben!” (Rom 15,13)

Majnek Antal püspök