SEREGSZEMLE

189

A MINDENSZENTEK ÜNNEPÉRE

„Szentek legyetek, mert szent az Istenünk!”

Mindenszentek ünnepéhez sokszor komor hangulat társul: temetői sírok, gyertyafények, őszi, sárguló falevelek. Ilyenkor ki szoktunk járni a temetőbe, látogatjuk szeretteink sírját, imádkozunk értük, emlékezünk rájuk. Pedig halottainkra november 2-án, a halottak napján emlékezünk. Mindenszentek ünnepe valójában örömünnep, nagy, örömteli, mennyországi seregszemle. Ezen a napon az Egyházunk – a szentekkel-felvonulást, parádét tart.
De kiket tartunk szenteknek?
Szent Pál teljesen magától értetődően szentnek hívja levelei címzettjeit, a kora keresztényeit.
Számára a szentség állapota nem a halállal kezdődik, hanem azzal, hogy hittel és keresztséggel elfogadjuk Krisztus megváltó erejét. Minden ember, aki Isten szeretetében a kegyelem állapotában él, az szent. Bizonyos fokig azt mondhatjuk, hogy mindenszentek napja minden jó keresztény ünnepe: mennyországi seregszemle.
Minden életkor és foglalkozási ág egyaránt képviselve van benne. Van köztük apostolfejedelem és kis ministráns fiú, sokgyermekes édesanya és zárdában élő apáca, egyházdoktor és analfabéta, barlangban lakó remete és világban forgó diplomata, királynő és rabszolga, katona, festő, orvos, földműves, ártatlan gyerek és súlyos vétektől megtérő bűnbánó. Fegyverük pedig nem puska, ágyú, rakéta, hanem kenyeret osztó kéz, szépet és igazat tanító szó, békét hozó mosoly.
Együtt ünnepeljük valamennyiüket, mint mennyei testvéreinket. Ha pedig napi életünkben a mennyei szentek nyomába szegülünk, akkor csakugyan minden egyes nap mindenszentek ünnepe lesz számunkra.

Németh Imre ofm.