Szállást talált a rahói „szent család”!

    Vannak csodálatos alkalmai az életnek, amikor egy lelkes kis csapat semmilyen fáradságot nem sajnál, egy cél elérése érdekében. Megtisztelő meghívás érkezett – Majnek Antal püspök atya közvetítésével – a rahói fiatalok számára: vegyenek részt a Budapesten megrendezendő Betlehemes Játékok Találkozóján, december 19-21 között.
    Az első pillanatban ijesztő erőpróba gondolatára beindult a „gépezet”. Fényképek, keresztlevelek, hivatalos kérelmek, engedélyek, „utazás ügyintézés”, mint a szent családé, ahol meghitt szeretettel és érdeklődéssel fogadják a Megszületett érkezését.
    Egy szó, mint száz: 15-én elindult a kis csapat: 13 gyermek, 2 pedagógus figyelő-őrző tekintete mellett. A mikrobusz és a két személygépkocsi először Nagyszőlősön állt meg, hogy együtt örüljünk a püspök atyával és a helybeliekkel a visszakapott plébániaépületnek, a szentmise imádságaival.
    A ferences testvérek vendéglátása után a határ körüli procedúra következett – simábban ment, mint gondoltuk —, és máris néhány szabolcsi templom csendes egyszerűsége emlékeztetett az otthon hagyott templomainkra. Indulás tovább… vár az első állomás: Ónod. Nemcsak történelmi levegője, várromai, hanem csodálatos szívek tárnak kaput, ajtót és konyhát: mosolyogva, az elfáradt utasokat elszállásolva. Ismerkedés, jókedv, vidámság, másnap falunézés, este közös szentmise az ónodiakkal, a kárpátaljai gyermekek éneklésével és néhány verssel a karácsonyi játék bevezetőjéből, hisz akit várunk, közösen, egyformán várjuk. Aztán újra indulás, ‘hiszen a következő állomás Mezőkövesd, a matyó város. Itt Vámos Katalin kedves nővér melegszívű fogadtatása várt, őszinte öröme, hogy megérkeztünk. Este szentmise a Jézus Szíve templom csendes, meghitt falai között. Másnapi programunk a Szent László plébánia meglátogatása volt, és kezdődött az izgalom: este, a lelkigyakorlatos szentbeszéd és szentmise előtt az első „bemutatkozás” — eljátsszuk Jézus születésének történetét. Áhítatos figyelem, semmi zavaró körülmény, egyre felszabadultabb „játék” és ének következett.
    Egy kis irigységet is magunkkal viszünk, amikor továbbindulunk, megnéztük a Mezőkövesdi Katolikus Általános Iskolát. Ha ezt Rahóra eltolhatnánk!
    Már péntek van – 19-e -, megérkeztünk Budapestre, a XIII. kerületi Angyalföldre. „Hazaérkeztünk!” – mondja az egyik „angyal”, és vidáman nevetünk rajta. Bejelentkeztünk a szervezőknél, majd elindultunk, hogy elfoglaljuk a szállodában helyeinket. A többi csoportban sok az ismerős: Erdélyből, a Felvidékről, Újvidékről és Magyarország tájairól érkeztek. Ilyen kicsi lenne a világ?
    Este rövid sétát tettünk a városban, majd szentmisén voltunk a nagyon impozáns Szent László templomban.
    Szombat délelőtt villámlátogatást szerveztek a Váci Papnevelő Intézetbe – nagyon megható és elgondolkoztató volt! -, és „futás” vissza Pestre, hiszen este előadás lesz, az Angyalföldi Gyerekházban, sok-sok más, betlehemes csoport között.
    A gyerekek és a pedagógusok kíváncsian nézik a többi csoport „pásztornépét”: „Többet tudnak-e, jobban tudják-e, mint mi?” Látni az arcokon, hogy lassan megnyugszanak: a sok munka, próba, fáradság meg kell hogy hozza gyümölcsét.
    Aztán elindul a mi „szállás-keresésünk”. A nézőtéren feszült csend, a szereplők egyre jobban belelendülnek, és már arra is tudnak közben gondolni, hogy vajon az Istengyermek kedvét találja-e most bennük. A születés fölött érzett és elhangzó öröm után, a befejező – ukrán nyelvű – ének alatt már teljesen oldott a hangulat. Lelkes taps, igazi értékelő „csettintés” a nézők és a szakértők felől: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”

    Vasárnap délelőtt – ugyanaz és mégis egy másik világ! – egy pesti plébánia közösségi házában megbecsült és köszöntött vendég a kis sereg. A szentmisén közös imádság és ének szól, és egyformán kap helyet a szívekben a szentségi Jézus, akinek ugyanúgy készülünk a fogadására, mint az itteniek. Amit a szájukkal hirdetnek, azt a szívükben is hordják. A szentmise után „villámgyorsan” változik a szín: előkerülnek az angyal- és pásztorruhák, és magabiztossá válik az előbb még „tömegbe olvadt” maroknyi nép. Szállnak az énekek, felcsendülnek a jól megtanult, átimádkozott sorok. Mária, József, Erzsébet, angyalok, királyok, pásztorok: mind-mind lekötik a „városi nép” figyelmét. Észre sem veszik, hogy máris helyet adtak a szívükben ennek a „szállást kereső családnak”! Aztán felkapják a fejüket, és csodálkoznak: „Ezek azok a gyerekek, akik életük 90 %-ában ukrán nyelven beszélnek és ukrán szót hallgatnak?” Az „előadást” megköszönő egyházközségi elnök szavai viszont a gyermekeinket lepik meg: „Pont erre volt ma szüksége a mi közösségünknek, amit ti ma ide elhoztatok. A ti híradásotokra, Jézus születéséről! Áldottak legyenek azok a szülők és azok a nevelők, akik ilyenné neveltek és nevelnek benneteket! Adjátok át nekik otthon köszönetünket és jókívánságainkat!”
    A gyerekek szeme ragyog: a szegény Kárpátalja adott valamit az anyaországnak, nemcsak hangulatot, hanem elfogadott, jó példát is. Hála érte a minket magyarnak megőrző Istennek!
    Szinte észre sem vesszük, hogy már visszafelé indulunk. Sok-sok ajándék és szeretettől túláradó szívünk jelzi: itthon voltunk, és hazavisszük ezeket a kincseket a karácsony ünnepére!
    Ónodon — vasárnap este – még egyszer felcsendülnek a pásztorjáték szavai és énekei köszönetképpen azért, hogy itt is – és annyi sok helyen – „szállást kapott a szent család”. Köszönetként az ittenieknek és imádságként mindazokért, akik annyi szeretettel és figyelemmel vettek körül minket ezekben a napokban. A határhoz közeledve a két – minden szeretetet és dicséretet megérdemlő – pedagógus: Éva néni és Gabica néni – a gyermekek szájába adnák, amit ők maguk is éreznek: örök emlék marad ez a gyermeki szívek számára.
    „Szállást kapott a szent család!” Azóta levelek, lapok, telefonok jelzik azt, hogy befogadtak és elfogadtak, hallgattak és meghallottak minket, és karácsony szent estéjén mindenütt felhangzott az imádság értünk, ahol jártunk: „Áldd meg a Kárpátaljáról nekünk ajándékot hozott gyermeket!” Hogy miért? Mert ezt ígértük meg egymásnak! Ezért hangzott el imádság a rahói és kőrösmezői templomban is: „Áldd meg, Urunk, mindazokat, akik velünk jót tettek!”

J.J