Január az ökumené hónapja. Minden évben ekkor emlékezünk Szent Pál apostol megtérésére, és ehhez az ünnephez kapcsolódóan egy héten át imádkozunk a keresztények egységéért. A keresztények egységéért végzett imahét éppen száz évvel ezelőtt kezdődött el az észak-amerikai Graymoorban.
Az imamozgalmat az anglikán Spencer Jones és Paul Wattson kezdeményezték, akik Szent Péter székfoglalása és Szent Pál megtérése ünnepei közé eső napokra meghirdették a keresztények egységéért végzett imahetet. Kezdetben ezt egységnyolcadnak, oktávának is nevezték, majd a katolikussá lett Wattson, a Megbékélés Társasága alapítója a New York állambeli Hudson-öböl-ben, Graymoorban indította el ezt az imamozgalmat 1908-ban. A mozgalomba 1935-től kapcsolódtak be a katolikusok, nevezetesen Paul Cou-turier lyoni egyházmegyés pap, aki az ortodox menekültekkel már megfelelő kapcsolatot épített ki, és ott ismerte fel a keresztények egységének szükségességét. 1937-ben cikkekben fogalmazta meg, hogy a látható egységet a megtestesülés követeli meg, és maga a szeretet lényege is az egység felé halad. Gondoljunk bele, hogy egy család is akkor egységes, ha a tagok szeretik egymást. Azonban Couturier nem annyira az egység gyakorlati problémáját kívánta megoldani, mint inkább ennek a titkát megérteni. Vagyis, hogy mi az igazi egység, amit Jézus kért az utolsó vacsorán, hogy „legyenek mindnyájan egy.” A keresztények egységéért végzett imádság alapja tulajdonképpen Jézus imája, amit gyakorolnunk kell. Ehhez társul az alázat és a bűnbánat, s ez a három kifejezés – ima, alázat és bűnbánat – teszi valójában lehetővé, hogy valamennyi felekezet (hiszen a kereszténység nagyon sok egyházi közösséget is képvisel) azonos irányt vegyen, és a keresztények egységéért végzett egyetemes imahét ezt szeretné elősegíteni.
Bár maga a kereszténység még nem egységes, az érte végzett imádság az ökumené elsőrendű kérdése lett. Jól tudjuk, hogy ez a vágy egyidős a kereszténységgel, és Krisztus végakaratára vezethető vissza. A János-evangélium 17. fejezetében az utolsó vacsora alkalmával Jézus ezt kéri Atyjától: „Legyenek mindnyájan egy, amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” Ezen a szentírási idézeten alapul az ökumenikus mozgalom. Sajnos a keresztények az emberi gyengeségből fakadóan nem mindig tudtak eleget tenni ennek a kérésnek, s már az első századokban mutatkoztak szakadások, melyek később kiteljesedtek. Ezek közül a két legismertebb 1054-ben a kelet-nyugati, 1517-ben pedig a nyugati egyházszakadás volt. Ezek mind a mai napig sebek az egyház testén. Az ökumenikus imahét világszerte elterjedt esemény, amelyet évente rendeznek meg, általában január 18. és 25. között.
A nagyobb összefogás mindig előttünk áll. A Charta Oecumenica megmutatta, hogy az európai egyházak össze tudnak fogni. Az ökumenikus nagygyűlések – Basel, Graz és Nagyszeben – szintén ezt valósították meg. A nagygyűlések nyilatkozatai esetében szükséges, hogy ezek a helyi egyházak szintjén, tehát ne csak akadémikus vagy pedig egyházi vezetői szinten fogalmazódjanak meg, hanem a hívek között is. Szükséges, hogy ők is megéljék ezt az ökumenét, ezt az egységet. Az első, amit hangsúlyozni kell, hogy az imádság ne csak az imahétre korlátozódjon. Pontosítani kell, mit tanítunk egymás egyházairól az egyházi iskolákban vagy a hitoktatásban. Át kell néznünk a saját történelemkönyveinket, hittankönyveinket, hogy pozitív módon mutassuk be a másik egyházat, és keressük a kapcsolódási pontokat. A társadalomban nagyon sok kihívás jelentkezik, amelyek esetében közösen kell fellépnünk. Ilyen például – csak két szempontot említek – a házasság és a család épsége, illetve védelme. A másik pedig, amelyet XVI. Benedek pápa is már nagyon sok területen hangsúlyozott (legutóbb a 2005-ös, Deus caritas est kezdetű enciklikájában, amely az Istenről és a szeretetről szól), a szeretetszolgálatban való összefogás. A társadalomban mindig vannak szegények, rászorulók, szenvedők, s ezen a ponton az egyházak szintén összefoghatnak, és hitelességüket, az evangélium reményét csillanthatják fel a keresők előtt, mivel Európa és Magyarország is szekularizálódik, és a mai emberek a gyakorlati materializmus igézetében élve gyakran elfeledkeznek azokról az alapvető kérdésekről, amelyek az emberhez leginkább méltók. A keresztény egyházak összefogásával fel tudjuk mutatni Krisztust, aki az egész világ, Európa és a magyarországi egyházak reménysége is.
A Magyar Kurír alapján