Száznyolcvanan Huszton és a Nárciszok völgyében – Az ungvári hívek egyházközségi majálisa

Szombat reggel Ungvár népe aligha értette, miért gyülekezik „hatszázezer magyar” a Petőfi téren. Igaz, valójában csak száznyolcvanan voltunk, és azért gyűltünk össze, hogy kirándulni menjünk. Egyházközségi majálisunkat ugyanis idén rendhagyó módon otthonunktól több járásnyira, Huszton tartottuk.

Hat busszal indultunk. Ahogyan nincsen fény árnyék nélkül, ugyanúgy nincs utazás sem kaland nélkül, így útközben az egyik busznak kerékcserére volt szüksége. Amikor pedig végre megérkeztünk a Nárciszok völgyébe, kiderült, hogy ők száznyolcvan papot vártak… Mindez azonban nem szegte kedvünket, sőt még inkább mosolyt csalt az arcunkra.

Utunk első állomása tehát a Nárciszok völgye volt. „Ez a hely egy csoda” – mondta Béres Attila, aki utazásunk során az idegenvezető szerepét töltötte be –, „hiszen valójában itt sem kellene lennie.” A völgyben vadon élő nárciszok ezen fajtája ugyanis a fennsíkon honos, ennélfogva szinte szerencsés tévedésnek mondható, hogy a virágok hagymái a völgybe „ereszkedtek” és benőtték azt. Ezúttal nem sikerült teljes pompájában megcsodálnunk a völgyet, hiszen a nárciszok már csaknem elvirágoztak, ám így is lenyűgöző látványt nyújtottak.

A Nárciszok völgyében tett séta után (az ösvény oda-vissza mintegy 800 m hosszú) Huszt központjába, a római katolikus templomba mentünk, ahol szentmisén vettünk részt. A szentmisét követően Béres Attila egy tömör, ám annál tartalmasabb előadást tartott nekünk Huszt városa, illetve a huszti vár történetéről. A lelki és szellemi táplálék után a testinek is eljött az ideje. Tettünk egy rövid sétát Huszt nemrég felújított és igazán szemrevaló főutcáján, hogy eljussunk az étterembe, ahol egy tányér finom levessel vendégeltek meg bennünket.

Miután új erőre kaptunk, ellátogattunk a ma reformátusként működő hajdani katolikus templomba. Nagyon hálásak vagyunk a tiszteletes úrnak a szívélyes fogadtatásért. Öröm volt látni, hogy az eltérő felekezetbeli meggyőződések ellenére a templom belsejében gondosan megőrizték a katolikus hagyatékot, freskókat, szobrokat, képeket. Másrészről szívet melengető volt hallani, hogy a huszti katolikus és református hívek igazi ökumenikus testvériségben élnek. Csak így tovább!
Messze a láthatáron viharfelhők gyülekeztek, sőt a mennydörgés távoli moraját is hallottuk, amikor megérkeztünk utunk végső céljához, a huszti várba. Csapatunk viszont tántoríthatatlan volt, így végül nem a vihar félemlített meg bennünket, hanem mi űztük el a vihart. Megérte felgyalogolnunk: végig az ösvényen pompás volt az erdő illata; azt viszont nem tudnám megmondani, mi volt hangosabb és vidámabb: a madarak éneke vagy a gyereksereg zsibongása? Odafenn megcsodáltuk a várromot, noha a letűnt kor dicsőségének és hanyatlásának eme jelképe sokunkban keltett keserédes érzéseket. A kilátás azonban fenséges volt. Huszt városa a Kárpátok kékes bércének gyűrűjében, illetve a napfényben csillogó Tisza leírhatatlanul szép volt.

Lejövet már csak a hazaút volt hátra. Egy kicsit elfáradtunk és nagyon melegünk volt, mégis fantasztikus élményekkel gazdagodva tértünk vissza Ungvárra.
Köszönjük a Jóistennek ezt a kívül-belül napsütéses napot. Köszönjük Pogány István atyának és minden szervezőnek, hogy ilyen remek módon megtervezték és lebonyolították ezt az utazást. Köszönjük a csoportvezetőknek és azok segítőinek a szolgálatkészségüket, a résztvevőknek a közösségi élményt, és végül, de nem utolsósorban köszönjük a husztiaknak a szíves vendéglátást. Isten fizesse meg, és várjuk a folytatást!

May Viktória