Életvédő ifjúsági hétvégét tartottak fiataloknak

874

Nagy siker volt a kárpátaljai fiatalok szinyáki életvédő tréningje – köszönjük a FÉSZ (Fiatalok az Élet Szolgálatában) vezetőinek, Keresztes Ilonának és Szaplonczay Márknak! Az alábbiakban egy résztvevő rövid beszámolóját olvashatjuk.

Ez a hétvége nagyon pozitív, lendületes, mégis komoly és információkkal teli volt. Rengeteg tudást szereztem, amire büszke vagyok. Ilona és Márk nemcsak tanítottak ezen a hétvégén, hanem olyan közvetlen és otthonias környezetet teremtettek nekünk erre a három napra, amiben kellemesen érezte magát mindenki.

Az előadásokkal egybekötött játékok és gyakorlatok mind lenyűgözőek voltak. Ilona és Márk „tanórái” adták meg számomra az utolsó lökést ahhoz, hogy 100%-ban a babák oldalára álljak, és hogy merjek én is beszélni és segíteni másoknak ebben a témában. Rájöttem arra, hogy nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk mások felett, de mindent meg kell tenni azért, hogy az a babszemnyi élet megláthassa a napvilágot.

Az interjúzás alatt kicsit feszülten és izgatottan éreztem magam. Mindenképpen jó értelemben, hiszen ez a kis „kérdezz-felelek” megmutatta, milyen kérdések merülhetnek fel az abortusz témájával kapcsolatban, és hogy hogyan is lehetne majd helyes válaszokat adni rá.

Szavakba öntetni nehéz, mennyire örülök, hogy részt vehettem ezen a háromnapos programon. Ha lenne rá lehetőség, szívesen megismételném.

Hálás köszönet mindenért!

Pasztellák Krisztina (egy résztvevő)

Előző cikkAz édesanyákat köszöntötték a császlóci hittanosok
Következő cikkSzáznyolcvanan Huszton és a Nárciszok völgyében – Az ungvári hívek egyházközségi majálisa