Szegénygondozó nővérek Munkácson

266

A közösséget 1927-ben P. Oslay Oszwald ferences tartományfőnök Páhók Mária Franciska és Kroumann Mária Magdolna közreműködésével alapította és vezette. Az alapítók az Evangélium szellemében az akkori magyar társadalom legszegényebbjeit akarták szolgálni. A nővérek a három evangéliumi tanács mellé egy negyediket is csatoltak: az áldozatos szegénygondozás fogadalmát. Példaképük az Úr alázatos szolgálója, a Boldogságos Szűzanya volt. A sajátságos karizmájuk: a ferences szellemű evangéliumi élet, az eucharisztia bensőséges tisztelete és a szegények gondozása. Húsz év alatt 43 városban 300 szegénygondozó nővér gyógyította a magyar társadalom szociális sebeit, így jutottak el Kárpátaljára, Munkácsra a visszacsatolás éveiben, 1939 végén. Az itteni életükről beszélt nekem Boruzs Irénke néni, aki a nővérekkel együtt élt és dolgozott.
A közösséget Sörös János esperes, plébános atya hívta meg városunkba. M. Johanna elöljáró, M. Priszka konyhás és fürdető, M. Bologna irodavezető-könyvelő és alamizsnás, M. Eleonóra II. elöljáró nővérek szolgáltak nálunk. A gr. Nedecey János által épített szegényházat kapták meg a várostól a szolgálatukra. A szegényházban kb.80 (50 férfi és 30 nő) szegény és idős testvérrel törődtek. Teljes gondozásban részesültek függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek voltak. Zsidó, ruszin, magyar, szlovák és német boldogan és békésen élt egymás mellett. A városi kormányzóság sok mindenben segítette őket. Emellett a városi szegényeket is támogatták. Naponta egy kiló kenyeret és egy liter tejet osztottak szét – amit a nővérek „koldultak össze” a városban – a munkácsi asszonyok segítségével. Gondozottjaikat lelkileg is összetartották. Horny Oszkár, Sájermann Károly, Megyess József atyák naponta ellátogattak oda és patronálták a nővérek munkáját.
Mindössze öt évig éltek Munkácson, mert a szovjethatalom nemkívánatosnak minősítette apostoli munkájukat. A kis vagyonukat elkobozták, államosították, és a nővéreknek 24 óra alatt el kellett hagyniuk a várost. Kalandos úton jutottak el 1945 áprilisában Kisvárdára, szolgálatuk újabb helyére. 1950-ben több, mint 300 szegénygondozó nővérnek kellett beszüntetnie tevékenységét. Mégis ahol és ahogyan lehetett, mindig folytatták apostoli hivatásukat, a szegények között is a legszegényebbekkel való törődést..
Köszönjük meg az Úristennek, hogy „munkácsi” nővéreink mindig megtartották Szent Ferenc atyánk üzenetét: Valamennyi testvér iparkodjék a mi Urunk Jézus Krisztus alázatosságát és szegénységét követni.” Vegyék fontolóra, hogy az égvilágon semmi másra nincs szükségünk, mint amit az apostol említ: „Ha van eledelünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” Örüljenek tehát, ha alacsonysorsú és megvetett, szegény és ügyefogyott emberek, betegek, bélpoklosok és útszéli koldusok között forgolódhatnak. Ha a szükség úgy hozza magával, menjenek alamizsnát gyűjteni.

fr. Imre