Szent Rókus, a gyógyító szent

Életéről legendáriumából sokat tudunk, mégis kevés konkrét adat áll rendelkezésünkre. A középkorban oly híressé vált gyógyító szent a dél-franciaországi Montpellier-ben 1345 körül született, valószínűleg a Delacroix családban. Idős, gyermektelen szülei fogadalmat tettek, hogy ha Isten gyermekáldásban részesíti őket, gyermeküket Krisztus szolgálatára szentelik.

Végül Libera asszony fiút szült, akit a keresztségben Rókusnak neveztek. Mellkasának bal oldalán kereszt látszott, amiért a szülők áldották az Urat, különleges sorsot jósoltak neki és különösen mély vallásos nevelésben részesítették. Anyja hetenként kétszer böjtölt; a legenda szerint a kis Rókus is tartózkodott a tejtől, és csak egyszer szopott. Feltűnő volt azonban, hogy ezeken a napokon a gyermek elevenebb és vidámabb volt, mint máskor. Rókus ötéves korában már engedelmes és erényes gyermek volt, oldalán a kereszt megmaradt és vele együtt növekedett. Amikor iskolába kezdett járni, kitűnt tudásával; közben böjtölt, imádkozott és jótékonykodott. Tizenkét évesen megkezdte vezeklési gyakorlatait. Tizenöt éves korára elvesztette mindkét szülőjét, s követve apja végakaratát, felkereste a szegények házait, támogatva a nyomorultakat, elnyomottakat, betegeket jó szóval és a szükséges javakkal.

Miután pénzzé tette örökségét, elhatározta, hogy elhagyja hazáját és fölkeresi a kereszténység nagy zarándokhelyeit. Zarándokruhát öltött, s bűnbánó lélekkel útra kelt Róma felé, Itáliába, ahol akkor pestisjárvány tombolt. Piacenzában az acquapendentei kórházban ápolt először pestises betegeket.

Rókus a betegek között szokása szerint előbb mindent és mindenkit megáldott Jézus Krisztus nevében, és utána látott munkához. Félelem nélkül gondozta a betegeket, akik szentként fogadták, mert tapasztalták, hogy gyógyulást hoz nekik. Amikor a kórházban elvégezte a napi munkáját, megkereste a betegeket a városban is. Megjelölte őket a szent a kereszt jelével, majd megemlékezvén Jézus Krisztus szenvedéséről, érintésével meggyógyította őket.

Piacenza után Cesenába vette útját, ahol szintén tombolt a járvány, és a legenda szerint ezt a várost is megszabadította a bajtól, majd Rómába érkezett, ahol a járvány elborította az egész várost. Itt többek között egy beteg bíborost is megmentett, ujjával keresztet rajzolva annak homlokára. A kereszt látható lett és maradt a bíboros homlokán, és a beteg meggyógyult. A bíboros bemutatta Rókust a pápának, aki megáldotta. Rókus három évig a bíborosnál lakott, annak haláláig, közben gondozta a szegényeket és a járványtól sújtottakat.

A bíboros halála után elhagyta Rómát és Cesenába, Riminibe, Treisóba, Novarába, Vogherába, majd újból Piacenzába ment, mindenhol a pestises betegeket gondozva. Piacenzában maga is megkapta a pestist, és hogy másokat meg ne fertőzzön, a város melletti erdőben, egy barlangban húzódott meg. A pestis okozta fájdalmak ellenére mindent türelemmel viselt és mindenért áldotta Istent. A közelben ma is létező forrás fakadt. A legenda szerint egy vadászkutya látta el élelemmel, ábrázolásainak állandó szereplője.

Miután csodálatos módon, Isten erejéből felgyógyult, mennyei hang utasítására visszatért hazájába. Amikor Lombardiában Angera közelében járt, a vidék urának katonái épp háborúskodtak és elfogták Rókust. Mint kémet vitték uruk elé, az pedig anélkül, hogy kivizsgálta volna a dolgot, börtönbe vetette. Rókus Jézus nevét segítségül hívva türelemmel vállalta a börtönt, éjjel-nappal Istennek ajánlva magát. A börtön öt évét vezeklésként és remeteségként élte meg. A börtönnapló szerint 1327. augusztus 16-án halt meg.

Nevezetessé az tette, hogy amikor 1414-ben Konstanzban ütötte fel a fejét a pestis, egy ottani szerzetes megemlítette, hogy tud a montpellier-i patrónusról. Erre elrendelték, hogy képmását hordozzák végig az utcákon. A dühöngő járvány éppoly hirtelen szűnt meg, mint ahogy támadt, és Rókus nevét az egész keresztény világ megismerte. A 14-16. századi Dél-Franciaországban és Észak-Spanyolországban sok ház homlokzatára kerültek fel a V. S. R. betűk (Vive Saint Roche – Éljen Szent Rókus!), hogy oltalmazza az ott lakókat a pestistől.

1477-től sorra alapították a Szent Rókus társulatokat betegápolásra, főleg járványok idején. A 15. század végétől a tizennégy segítő szent között járványok ellen hívták segítségül. A 16-18. században az egyik leginkább tisztelt szent volt Európában. A sebészek, a gyógyszerészek, a zarándokok, az utazók, a rokkantak és a rabok védőszentjét is Szent Rókusban tisztelik. Magyarországon sok helyen fogadott ünnepként ülték meg napját, mert tapasztalták segítségét. Szent Rókus oltalma alatt áll az 1796-ban épített pesti járványkórház is.

Összeállította: Riskó Marianna