Szeretni szüntelenül, elégni szeretetből

Lilike a gálocsi cigánytáborban élte le azt a nem egész tizenkét évet, ami ezen a földön adatott neki; március közepén, váratlanul halt meg későn felismert agyhártyagyulladásban. Családja, társai, barátai, hitoktatója nagy fájdalommal gyászolják, hiszen mind nagyon szerették és becsülték ezt a példás életű, tehetséges kislányt. Most néhány visszaemlékezést olvashatunk azoktól a szentendrei ferences diákoktól, akik régóta járnak évente többször is a kárpátaljai cigánytáborokba, köztük a gálocsiba is, és így jól ismerték a kislányt.

Lilike a legokosabb kislány volt az egész táborban, akivel találkoztam. Nagyon aranyos, szófogadó és kedves volt. Míg a többieket időnként semmivel nem lehetett rávenni, hogy üljenek nyugton, csinálják szépen, amit a tanárnő mond, addig Lilike mindig példamutatóan fűzte a gyöngyöt, rajzolt, színezett, hajtogatott, énekelt. Most, amikor belegondolok a visszatérésbe, nem lesz nélküle ugyanaz a tábor. Hiányozni fog.

Marci egy vak fiú, aki nálunk érettségizett, 2005 óta minden nyáron két hetet töltött Gálocson. Ő játszik a szintetizátoron, ő tanítja az énekeket. Ő így emlékezik:
„Lilikéről a legkedvesebb emlékem az, amikor 2009-ben a gálocsi táborban megtanítottuk azt az éneket, ami Szent Pál apostol Szeretethimnuszát dolgozza fel. A refrént mindenki megtanulta, de a három versszak a többieknek ilyen rövid idő alatt nehéz volt. Úgy terveztük, hogy Lilike fogja énekelni a templomban a versszakokat, a refrént pedig mindannyian. Ezért aztán megtanítottam neki a versszakokat, meg azt is, hogy mit kell ahhoz csinálni, hogy az ember szépen tudjon énekelni. Élvezet volt őt tanítani, nagyon gördülékenyen tudtunk haladni. Rövid idő alatt meg is tanulta mind a három versszakot.”

Kriszti 2009-től több alkalommal is volt a táborokban, ő most tizenegyedikes, így emlékezik:
„Lilike egy angyal volt. Arcáról mindig sugárzott a szeretet és a boldogság. Tehetségével, okosságával önzetlenül segítette társait. Azonnal észrevette, ha szüksége volt valakinek egy színes ceruzára, egy székre, egy biztató szóra, és minden pillanatot felhasznált, hogy akár jelenlétével is örömöt okozzon, mosolyt csaljon arcunkra. Amikor először voltam a táborban, már csomózott karkötővel ajándékozott meg. Az édességosztásnál nem tolakodott előre, ügyelt a kisebbekre. Mindannyiunk előtt példaként járt. Gyönyörű énekhangjával a közösséget emelte. A Szeretethimnusz tanítását nemcsak énekelte, hanem tettekre is váltotta, egész életével hirdette és hirdeti most is: „Szeretni szüntelenül, elégni szeretetből, így oszd szét mindenedet, és légy maga a szeretet.” Sergő Sári vagyok, a szentendrei Ferences Gimnázium 9. osztályos tanulója. Iskolánkkal már több éve járunk Kárpátaljára a cigánytáborokba hittantáborokat tartani, ahol a cigány fiatalokat és kisebbeket is tanítgatjuk a Jóisten szeretetére, együtt játszunk és énekelünk a gyerekekkel.

Lilikét Gálocson ismertem meg 2009 nyarán. Sokszor segített nekünk, ha már elfáradtunk és látta, hogy itt aztán segíteni kell. Lelkesen vett részt minden programban, együtt játszott velünk, énekelt, figyelmesen hallgatta az aznapi hittanos témát, és komolyan vette az imádságot is. Ha rá gondolok, még mindig a mosolygós kis arca jut eszembe, amikor egyedül énekelte a Szeretethimnuszt, és büszke mosollyal énekeltük később együtt is ketten a templomban. Hálát adok érte, mert szerető testvér is volt. Szerette testvéreit: Szindit és Juliskát. Erős egyéniség volt a sok kicsi gyerek között. Most egy másik emlék jutott eszembe. Irén tanárnő (a missziónk vezetője) gyakran hozott a gálocsi táborba karkötőhöz való anyagot, Lilike volt az, aki mindig szívesen kezdett hozzá egy-egy bonyolultabb munkához is. Kis angyal volt ez a lányka! Ezek csupán visszaemlékezések. Talán nem én vagyok a legmegfelelőbb ember, aki a legjobban tud írni Lilikéről, de azt tudom, hogy most már egészen biztos jó helyen van, és onnan fentről gondol ránk nap mint nap és imádkozik értünk. Kérlek Titeket, Ti is imádkozzatok érte és kérjétek közbenjárását is! „Testvérek, nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Ha ugyanis hisszük, hogy Jézus meghalt és föltámadt, akkor Isten ugyanúgy elő fogja vezetni vele együtt azokat is, akik Jézusban hunytak el” (1Tessz. 4, 13-14).

Sokan a cigányokat nem éppen előnyös oldalukról ismerik. Azonban ezekből a visszaemlékezésekből is látszik, hogy köztük is ugyanúgy vannak értékes, tehetséges emberek, akiknek kibontakozásához legtöbbször hiányoznak a feltételek. A cigánypasztorációban részt vevő világi hívek nagyon kevesen vannak, végesek az erőik. Hálásak lehetünk ezért Irén tanárnőnek és diákjainak, hogy több száz kilométerről ideutazva évek óta foglalkoznak azzal, hogy a cigánygyerekekben élő szépet és jót előhozzák és megerősítsék. Nagyon jó lenne azonban, ha a kárpátaljai fiatalok között is akadnának önkéntesek, akik hasonlóan foglalkoznának a közelükben élő cigányokkal. Jézust leginkább a legszegényebbekben, a legjobban rászorulókban találhatjuk meg. Merjünk elébe menni, vállalkozni erre a kalandra! Ő mindig gazdagon viszonozza, amit a szegényeken keresztül neki adunk.