Türelmesen várni Isten meglepetésére. A megszentelt élet ünnepe

„Isten mindannyiunknak meglepetést készít hivatásában” – mondta Szocska Ábel püspök Schönbornban, a megszentelt élet napján.

Mint az évek óta hagyománnyá vált, egyházmegyénk szerzetesei, szerzetesnői és papjai, valamint a világi rendi közösségek tagjai idén is Schönbornban jöttek össze testvéri találkozóra, hogy megújítsák fogadalmaikat és hálát adjanak Istennek hivatásukért.

A találkozó február 3-án 9.30-kor kezdődött szentmisével. A jelenlevők égő gyertyát tartottak kezükben, melyeket Majnek Antal megyéspüspök áldott meg és hintett meg szenteltvízzel; ezután volnultak be a kápolnába.

A szentbeszédet és a szentmise utáni konferenciabeszédet Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök tartotta, aki maga is kárpátaljai származású: a Nagyszőlős melletti Batáron nőtt fel. Rövid, ám tartalmas prédikációjában három dolgot kötött hallgatósága lelkére. Ezek kulcsszavai: meglepetés, türelem, elengedés.

Isten valamennyiünk számára meglepetést tartogat a hivatásában; hagyjuk neki, hogy meglepjen minket, és bízzunk benne, hogy valóban megteszi ezt! Van, hogy Istenünk nem azonnal mondja meg nekünk, mit vár tőlünk, csak útközben ismerjük fel azt.

Ahhoz, hogy fel tudjuk ismerni életünkben ezt a meglepetést és el tudjuk fogadni azt, türelmesnek kell lennünk. Első osztályba készülő gyerekekkel végeztették el a következő kísérletet: mindegyikük kapott egy-egy tortaszeletet, s 15-20 percig várniuk kellett az evéssel. Megígérték nekik, hogy aki kivárja ezt az időt, még egy tortaszeletet kap. Kb. 15 év múlva felmérték ezeknek a gyerekeknek az eredményeit. Kiderült, hogy akik kisgyerekként tudtak várakozni, most jobban boldogulnak az életben. Nekünk is meg kell tanulnunk azt, hogy időnként várnunk kell. Krisztus lehetőségeket, ígéreteket, emberi kapcsolatokat ad nekünk; ezekben sok türelemre van szükségünk. Ám ha türelmesek vagyunk, kétszer annyit kapunk Jézus Krisztustól, mint amit mi magunk meg tudnánk tenni.

Jézus Krisztus nem csak arra tanít minket, hogy elfogadjunk Tőle valamit és hűségesek legyünk Hozzá, hanem arra is, hogy le tudjunk mondani dolgokról, el tudjuk engedni azokat. Nem könnyű, amikor valaki szerzetbe lépve vagy a papságot választva vállalja a cölibátust. A szülőknek sokszor nehéz elengedni a gyerekeiket, vagy a gyerekeknek a szüleiket. Jézus azonban arra tanít minket, hogy semmihez se ragaszkodjunk. Ha kell, tudjunk lemondani az életünkről is és átadni azt Neki. Ez a legnehezebb. Átadni életünket Krisztusnak a kolostorban, a papságban vagy a családban – ez nagy munka, melyen mindennap dolgoznunk kell, hogy mindennap el tudjuk engedni mindazt, ami elválaszt minket Jézus Krisztustól. Segítsen minket az Isten, hogy felismerjük életünkben azt a meglepetést, amit Jézus Krisztus készített számunkra; hogy türelmesek legyünk, és hogy mindent elengedjünk, amit el kell engednünk.

A szentmise a Veni Sancte énekkel folytatódott, melyben a jelenlevők a Szentlélek erejét és segítségét kérték hivatásukra, életükre, hűséges helytállásukra és fogadalmaik megújításához. Majd elhangzott a fogadalomújítás, melyben az Istennek szentelt életet élők megerősítették szándékukat, hogy továbbra is mindenestül, egész életükkel Isten szolgálatára lesznek, Akinek egyszer visszavonhatatlanul átadták önmagukat.

A szentmise után következett a konferenciabeszéd. Ennek egyik legfontosabb gondolata ez volt: ahogy a szentáldozásban Krisztus teste az én testemmel eggyé válik, úgy kell nekem is egyre inkább Krisztussá változnom. „Az a fontos, mennyire tudok Krisztussá változni. Ez a szerzetesség lényege is” – mondta Ábel püspök atya. Ez az egyetlen, ami igazán fontos a szerzetesi életben.

Mindenkinek komolyan felhívta a figyelmét: nem szabad teret adni annak, hogy a sátán közeledhessen hozzánk. Ne nézzünk meg mindent, ami a szemünk elé kerül, a városban, a mobiltelefonon, ne vegyünk a kezünkbe a boltban mindent, amit meglátunk, mert sosem tudjuk, min keresztül fertőz meg minket a gonosz. A sátán egészen közel jöhet hozzánk, de nem árthat nekünk addig, amíg mi nem akarunk vele kapcsolatba lépni, amíg keresztény módon éljük az életünket. De ha csak a kisujjunkat nyújtjuk neki, máris megragad minket és ránk telepszik. Ezért se járjunk jósnőhöz, ne olvassunk horoszkópot, mert ezeken keresztül is utat nyitunk annak, hogy a gonosz belépjen az életünkbe.

A találkozó végén Majnek Antal püspök megköszönte a vendégnek, hogy eljött hozzánk, és köszönetet mondott a jó hangulatú, sokszor dialógusba váltó előadásért, melynek minden szavából meríthetünk. Az elhangzottak közül külön kiemelte ezt a gondolatot: „Nemcsak nekünk van szükségünk a csendre, hanem az Atyaistennek is szüksége van a mi csendünkre, hogy szólhasson hozzánk.”

Pápai Zsuzsanna