Megyesi Lászlóval Bunda Szabolcs beszélgetett a szentelés előtti napokban.
– Néhány nap múlva állandó diakónussá szentelnek. Hogyan jött ennek a gondolata? Benned született meg, vagy a püspök atya ajánlotta fel?
– Mindig éreztem, hogy nekem van hivatásom valamiféle egyházi szolgálatra. Annak idején ezért is jelentkeztem a szemináriumba. Később aztán tisztázódott bennem, hogy mégsem papságra van hivatásom, hanem családos életre.
De azért egyházi berkekben dolgoztam, egyházi programokat szervezünk évek óta, jelenleg a Szent Márton Egyesület, korábban pedig az Egyházmegyei Ifjúsági Szervezőiroda keretein belül. Folyamatosan azon voltam és vagyok, hogy lelkiséget vigyek ezekbe a programokba. Közben éreztem: mintha ennél valami többre hívna meg az Isten. Többször visszatért ez a téma köztem és a püspök atya között, hogy lehetne szó diakónusi szolgálatról, amikor a korhatárt betöltöm. Püspök atya mindig is nyitott volt erre a dologra, de aztán valahogy mindig elnapolódott a dolog. Igazából idén jött elő bennem az a vágy, hogy a meglévő munkám mellett szívesen végeznék valami olyan egyházi feladatot, ami nekem is feltöltődést ad. Így azzal a kéréssel mentem el püspök atyához, hogy szívesen besegítenék az egyházi szolgálatok végzésébe. Püspök atya elmondta, hogy természetesen ez lehetséges, de ő valami többre gondolt: továbbra is nyitott az állandó diakonátus kérdésére, mit szólok hozzá? Olyan érzésem volt, mintha kértem volna valamit a Jóistentől, és Ő bőkezűen sokkal többet ajánlott fel nekem. A beszélgetés során nem számítottam erre a felajánlásra, nagyon meglepő, de ugyanakkor jóleső érzés is volt. Úgy fogadtam az ajánlatot, mint ami a Jóistentől jövő kérdés, ajándék, kegyelem, és arra gondoltam, hogy akkor miért ne? Az elkövetkező időben rendszeresen beszélgettünk a püspök atyával a témáról, én is elkezdtem komolyabban foglalkozni ennek a hivatásnak a gondolatával. Végül kitűztük a diakónusszentelésem időpontját. Előtte Budapesten a jezsuitáknál elvégeztem egy lelkigyakorlatot.
– Hogyan készülsz a szentelésre? Mint állandó diakónusnak, milyen feladataid lesznek?
– Az az igazság, hogy kevés állandó diakónust láttam szolgálatban. Eddig Pataki Emil bácsi volt az egyetlen az egyházmegyénkben, de az ő életébe annyira nem látok, láttam bele. Beszélgettem magyarországi állandó diakónusokkal, s láttam néhányuk szolgálatát. Megpróbálom majd jól elvégezni azokat a feladatokat, amiket rám bíznak a munkácsi egyházközségben, mivel itt leszek állandó diakónus Snep Román plébános atya mellett. Hitoktatásban, ministránsokkal való foglalkozásban, beteglátogatásban lesz szükség segítségre, illetve keresztelést, esketést és temetést is bízhatnak majd rám. Ezenkívül az oltárszolgálat elsődleges a diakónusoknál, tehát ott vagyok a szentmiséken, felolvasom az evangéliumot, adott esetben, ha kell, prédikálok majd, segítek az áldoztatásban, mint ahogyan már eddig is. Ha szükség lesz rá, liturgiákat is fogok tartani. A diakónusnak a karitatív szolgálat is feladata, erről is beszélgetünk már a püspök atyával és Erika nénivel, a munkácsi karitász vezetőjével is. Egyik feladatom lesz, hogy Munkácson, az ingyenkonyhán, ahová rászorulók járnak étkezni, a fizikai táplálék mellett lelki táplálékot is biztosítsak számukra beszélgetések, közös imádságok, foglalkozások formájában. Az ifjúsággal való foglalkozás természetesen továbbra is a feladataim között lesz. Jó ötletnek tartom, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetemen ifjúsági hittant indítsak magyar fiatalok számára, akik nem egyházi kollégisták, és így nem részesülnek kollégiumi hittanfoglalkozásokban.
– Sok kegyelmet a diakónus- szentelésre való készületben, és áldott diakónusi szolgálatot kívánok!
Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs