„Fontoljátok meg, hogy ez mily magasztos szolgálat…” – Állandó diakónus szentelése Munkácson

Szeptember 27-én délelőtt 10 órakor felemelő eseménynek lehettek tanúi azok, akik eljöttek Munkácsra, a Tours-i Szent Márton székesegyházba az ünnepi szentmisére. Nem csak székesegyházunk újraszentelésének egyéves évfordulóját ünnepelték az egyházmegye összegyűlt papjai és a hívek, hanem tanúi lehettek annak is, hogy Majnek Antal püspök állandó diakónussá szentelte Megyesi Lászlót.

Megyesi Lacit nagyon sokan ismerik egyházmegyénkben ifjúsági és programszervezői munkájáról. Régóta érlelődött benne a gondolat, hogy szorosabban is elkötelezze magát az egyház szolgálatában; s mivel ez a püspök atya helyeslésével és biztatásával találkozott, az ősz egyik utolsó napsütéses délelőttjén sor került a diakónusszentelésre.

Szentbeszédében a püspök atya ezeket mondta: Mindan?- nyian tudjuk, hogy a templom Isten háza. Az Úristen azonban az ember testét tekinti igazán templomának, örök lakóhelyének. Jézusnak egész földi élete azt bizonyítja, hogy teste a Szentlélek temploma, s mindannyiunk a testében ugyanez a Szentlélek lakozik. Jézus egész szolgálata abból állt, hogy testét, egész életét odaáldozta az embereknek, az egész világnak. Élete végén pedig arra kérte az apostolokat, hogy tanulják el tőle ezt a szolgálatot. Az utolsó vacsorán a lábmosással erre példát is adott. Ahogy Szent Pál mondja: „Ugyanaz az érzület legyen bennetek, ami Jézusban volt!” S az apostolok ezt megtanulták, a pünkösdi Lélek erőt és bátorságot is adott nekik, hogy merjenek alázatosan és félelem nélkül szolgálni mindenkit. S amikor a szolgálat már túl soknak bizonyult, megosztották azt az akkor megalapított diakónusi renddel, hét emberrel. „Még egyszer hangsúlyozom: mindenki diakónus a maga helyén: valamiképpen szolgálja Isten szép tervét, az ő Egyházát, de most a mi kiválasztott hívőnk a felszentelés erejével és kegyelmével különleges módon, különleges státuszban fogja ezt a munkát elkezdeni” – mondta.

Nem csak a szentelő és a szentelendő, hanem mi, résztvevők is elmélyedhettünk a szertartás sokatmondó részleteiben: a jelölt szólításában; a püspök intelmeiben, melyet hozzá és a jelenlevőkhöz intézett; a jelölt ígérettételében; az arcra borulásban, mellyel átadta magát az Isten mélyebb szolgálatára; a Mindenszentek litániájában; a kézrátétel néma, ám beszédes gesztusában; a felszentelő imádságban; az evangéliumos könyv átadásában és a békecsókban. Együtt örülhettünk az új diakónussal, akit Pogány István atya öltöztetett be a dalmatikába, a diakónusok liturgikus ruhájába.

A szentmise végén először a püspök atya fejezte ki örömét, amiért 14 év után újabb állandó diakónust szentelhetett. Isten segítő áldását kérte rá, hogy minden munkáját az Úristen kedvére végezzen, s hogy az Egyház javát és üdvét szolgálja. Majd Megyesi László mondott köszönetet azoknak – elsősorban feleségének és a püspök atyának –, akik támogatták abban, hogy régóta érzett elhivatottsága ezen a napon beteljesedjen.

Megyesi László október 5-én, vasárnap szülőfalujában, Gálocsban prédikált először a szentmisén. Egyházmegyénkben ez volt a második állandó diakónus?- szentelés. 14 évvel ezelőtt Pataki Emil részesült ebben a szentségben, aki nyugalomba vonulásáig Kerekhegyen és Técsőn teljesített szolgálatot.

Mi az állandó diakonátus?
Egyházunkban megkülönböztetünk ideiglenes és állandó diakonátust. Az ideiglenes diakonátus a papszentelést előzi meg; ilyenkor tesz ígéretet a jövendő pap többek között az Isten Országáért vállat nőtlenségre. Állandó diakónussá házasembereket is felszentelnek, akik elhivatottságból be kívánnak kapcsolódni a lelkipásztori munkába a püspök, ill. a papok segítőtársaként „az ige, az oltár és a jótékonyság szolgálatában”.

A diakónus segédkezik az oltárnál a szentmisében, felolvassa az evangéliumot, áldoztat, igeliturgiát tart (szentmisét nem!), prédikál, betegeket látogat, hitoktat, keresztel, esket és temet. Mindez természetesen különbség nélkül vonatkozik az ideiglenes és az állandó diakónusra is, hiszen nincs kétféle diakónusszentelés. Annyi eltérés van köztük, hogy az állandó diakónusnak másféle életállapotban kell példamutató keresztény életet élnie, s az egyház szolgálatát össze kell hangolnia családi életével és abból fakadó kötelezettségeivel is. Mint a püspök atya is említette a szentmisében: a diakonátus intézményét az apostolok hozták létre még az ősegyházban, hogy ők – hivatásukat követve – az igehirdetésnek élhessenek, míg a diakónusok a szeretetszolgálatnak szentelik magukat. Egyházunk első vértanúja, Szent István is egyike volt az első diakónusoknak.

Jelenleg az állandó diakonátusra vonatkozó korhatár 35 év, s a jelölt feleségének is beleegyezését kell adnia a szenteléshez. A szentelésnek egyéb feltételei is vannak (pl. teológiai tanulmányok).

Pápai Zsuzsanna