„Vessző kél majd Izáj törzsökéből”

207

Beszélgetés Bíró László püspökkel

Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottságának elnöke december 9. és 11. között adventi triduumot tartott Beregszászban. Ez alkalommal kérdeztük őt feladatairól, családról, kárpátaljai élményeiről.

– 1994-ben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Családügyi Bizottság elnökévé nevezte ki. Mit takar ez a tisztség, mik a feladatai?

–1994-ben szenteltek püspökké, és akkor bíztak meg a családügy igazgatásával. Sokrétű feladatról van szó. A családreferens püspök egyrészt képviseli az országot különböző nemzetközi családügyi konferenciákon, világkongresszusokon. Az ilyen találkozókon mindig megtapasztalom, hogy az Egyház mennyire szép és mennyire eleven, hiszen szerzetesek, papok, házasok mind együtt vagyunk az aktuális pápával. Másrészt a családreferens püspöknek befelé ható működése is van. Minden egyházmegyében van családreferens házaspár és pap, őket próbálom animálni. Találkozókat szervezünk papok, referensek számára. Nemrégiben Máriabesnyőn tartottuk a 20. országos kongresszusunkat, ahol néhányan Kárpátalját is képviselték.

Rendszeresen találkozunk azokkal a mozgalmakkal, amelyek a családokat pártfogolják. Hála Istennek, Kárpátalján is van néhány ilyen mozgalom. Egyébként mindig is közel álltak hozzám a családok. Budapesten az egyetemi csoportomból 80-100 házasság született, gyakran találkozom házaspárokkal, tehát sok időt fordítok a családokra.

– Változott-e az elmúlt 20 év alatt a család helyzete a társadalomban?

– Igen, rengeteget változott. 1994- ben, amikor püspökké szenteltek, ugyanúgy megvoltak a válások, a házasság nélküli együttélések, de nem volt családellenes ideológia. Ami eddig gyakorlat volt, abból most elveket fabrikáltak. Már a magyar társadalomban is van egy erős családellenesség, de még mindig nem olyan erőteljes, mint nyugaton. A család pluralizált helyzetbe került. Van egy társadalmi réteg, amely elveti a házasságot, viszont egy másik réteg tudatosan éli a házasságon alapuló családi életet, nyitott a másik család, az élet és az Isten felé. Ők hordozzák a jövőt. Hiszem, hogy a társadalomnak annyi jövője van itt, Kárpátalján is, amennyi egészséges család létezik.

– Milyen élményekkel gazdagodott itt Beregszászban?

– Első napon találkozhattam az egyházközség két családközösségével. Nagyon nagy ajándék volt számomra, hogy vannak olyan családok, akik odafigyelnek egymásra, és tényleg nyitottak az életre. Benedek pápa többször mondta, hogy nem elég, ha a család a négy falon belül jó, azon túl is jónak kell lennie. Itt, Beregszászban is azzal találkozhattam, hogy a család túlnő az otthonok falán, és együtt vannak jelen az egyházközség életében.

Szeretném hozzátenni, hogy mióta itt vagyok, újra és újra motoszkál bennem az elmúlt vasárnap első olvasmányának a szava. Izajás prófétától olvastuk: „Vessző kél majd Izáj törzsökéből”. Amikor az izajási szöveg megfogalmazódik, a zsidóság nagy válságban van: a királyok gyönge kezűek, Babilon ott áll, hogy lerohanja őket. És ebben a kétségbeejtő helyzetben Izajás ezzel a mondattal erősíti a hívő embert, megálmodja az elkövetkezendő Királyt, aki az Úr Lelkét birtokolja, és békét tud teremteni. És a reményt arra alapozza, hogy megvan még a törzsök. Beregszászban azt éltem meg, hogy megvan még a tő.

Ha erősítjük egymást és visszatérünk gyökereinkhez, akkor van jövőnk. Ferenc pápánk azt mondja a családról, hogy a család emlékezet és ígéret, és a jövőt együtt alkotja az ifjúság és az öregek. Az idősek az emlékezet, ők segítik a következő nemzedéket, hogy visszataláljanak saját gyökereikhez, hogy ne veszítsék el a reményt, hogy a saját gyökereinkből tudjunk megújulni. Valamit ebből sejthettem meg Beregszászban.

– Tartalmas beszédeket mondott az adventi triduum alkalmain. Összefoglalva prédikációit, mit üzen az Új Hajtás olvasóinak, hiszen többségük nem lehetett jelen a szentmiséken?

– Nagyon fontos, hogy a család és az egyházközség kölcsönhatása eleven legyen. Honnan nyerheti az Egyház az apai és anyai vonásait, ha nem az őt alkotó édesanyáktól és édesapáktól? Tehát ahhoz, hogy valóban Anya-szentegyháznak élhessük meg az egyházközségünket, szükség van a házaspárok, a családok eleven jelenlétére. Nagyon fontosnak tartom a családok és a papság „házasságát”, hiszen a pap is sokat kaphat az egészséges házasságoktól, és a családok is sokat kaphatnak a paptól: erőt meríthetnek a hűségéből a saját hűségükhöz, a pap pedig erőt kap ahhoz, hogy ne önzésre használja a cölibátusát, hanem tényleg szeretetben élje meg a papságát.

Nagyon fontos tudatosítani az egyházközségben, hogy a családpasztoráció, melyet II. János Pál pápa annyira fontosnak tartott, ne csak egy réteg pasztorációja legyen, nem egy plusz feladat, hiszen a családcsoportok léte újítja meg az egyházközséget, erőforrást jelent a közösség számára. Ha a házas csoportok betöltik a hivatásukat, akkor az egyházközség arculata változik meg.

Az interjút készítette: Bundáné Fehér Rita