A „BIGOTT

727

„Katolikus, de nem vakbuzgó” – ezekkel a szavakkal vette védelmébe a francia hadügyminiszter Weigand tábornokot, aki Joffre halála után a francia hadsereg új vezérkari főnöke lett. Már az, hogy mentegetni kellett Weigand tábornok vallásosságát, gondolkodásra késztető jelenség.
De gondolkodóba ejti az embert a védelmi meg-okolás is, hogy a tábornok „katolikus ugyan, de nem vakbuzgó”. Szinte a nyelvére szalad az embernek, hogy nem „bigott”…, mert így szokták ezt mondani Vasalt Nadrágéknál.
A bigott szó német összetétel: bei Gott! Magyarul annyit jelent: Istennel élő, istenes.
A világ – sajnos – olyan mellékjelentést adott ennek az összeolvasztott szónak, amely teljesen kiforgatta eredeti értelméből. Ennek a szónak ma olyan mellékíze van, hogy sokak szemében sértésszámba megy.
A bigott szó mai értelmét nem könnyű körülírni. Sokszor azok sem tudják, akik használni szokták. De ott van a széles köztudatban, hogy ez a szó bélyeg, mégpedig szégyenbélyeg, s aki a homlokán hordja, az korlátolt, elfogult, hasznavehetetlen, gerinctelen és megkötött szellemű. Talán egy kissé ütődött is.
Ilyen értelemben és ilyen hanghordozással használják manapság a bigott szót.
Nem kétséges, hogy ez a szó mérgezett hegyű nyíl, amellyel értékes meggyőződéseket vesznek célba, hogy leterítsék őket. Sajnos, sok embert sikerül is megfélemlíteni, s ezek nagyon vigyáznak arra, nehogy átessenek a vallásosság ama vonalán, amelyen túl már a bigottok csúsznak és másznak.
Ez a szó riasztó címke, melyet ha valakinek a homlokára ragasztanak, értékében leszáll a világ előtt. A bigott – így tartják egyesek -, mint hivatalfőnök, elfogult, s mint társadalmi lény, hasznavehetetlen.
Nincsen szándékunkban, hogy megtisztítsuk a bigott szót rozsdájától. Újraaranyozni sem akarjuk. Az sem áll módunkban, hogy kitöröljük a „nagyvilág” szótárából, mert az csökönyösen ragaszkodik hozzá. Játszanak, harcolnak ezzel a kis parittyával, hát legyen nekik, mint a pogánynak…!
Mi azokat akarjuk bátorítani, akiket támadnak vele. Hittestvéreinket. Az istenszerető lelkeket, akiket ezzel az út mentén felkapott kővel terítenek le. Mert bizony sokszor erős lelkeket is megtántorítanak. Olyanokat, akiknek kemény fellépésére, szilárd meggyőződésére és vitézkötéses egyéniségére igen nagy szükség lenne, de akik – ebből kifolyólag – inkább élnek rókamód meglapulva, semhogy oroszlánokként haljanak meg.

Előző cikkA BECSEMPESZETT BARAT
Következő cikk„AZ ATYA SZERET TITEKET” (vö. jn 16,27)