A Gondviselés keze vezetett

33

Dr. Paskai László bíboros visszaemlékezése első kárpátaljai látogatására és annak előzményeire

II. rész. Megérkezés Kárpátaljára 

Paskai László bíboros az ungvári reptéren lépett először Kárpátalja földjére. Onnan kíséretével együtt a templomba ment be, amely zsúfolásig tele volt. Csöndben imádkoztak, majd Damasztin pravoszláv püspök hívta meg ebédre. Mivel a pravoszláv egyházzal is jó kapcsolatot akart fenntartani, elfogadta az ebédmeghívást. Az volt a terv, hogy mindenhová elmegy, ahol van pap, mindegyikükkel találkozik, illetve olyan templomokba is elmegy, ahol már nincsen pap. Nem egy helyen, amikor megérkezett, megszólalt a harang, s negyedóra múlva tele volt a templom. Pap a legtöbb helyen már nem volt.

Az egyik helyen egy asszony köszöntötte: elmondta, hogy nincs papjuk, már sok éve meghalt az aranyos plébánosuk. “Azóta mi már csak imádkozni tudunk. Küldjön papokat!” Ez a jelenet megismétlődött többször is.

A sok meglátogatott hely közül a bíboros Nagyszőlősről beszélt bővebben előadásában. Természetesen ez a hely is szerepelt programjában, de állami részről meg akarták hiúsítani a látogatást. Addigra azonban Csáti József már elmondta, hogy a bíboros minden pappal találkozni akar, az ottani pap pedig nem tud eljönni, mert ágyban fekvő beteg, tehát neki kell odamennie. A találkozó a beteg atyával aztán meg is történt. A szentmisét a kis temetőkápolnában tartották. Felszereltek egy kihangosítót, mert nagyon sokan voltak a kápolnán kívül is. Egyszer csak – nem tudni, szándékosan-e vagy nem – elment a villany.

Akkorra már visszaadták a plébániatemplomot az egyháznak, két vagy három nappal a bíboros érkezése előtt adták át a kulcsot. Több kamion szemetet hordtak ki onnan az emberek. Amikor a bíboros és kísérete beléptek a templomba, látták, hogy az nem csak üres, hanem a falak is szörnyű állapotban vannak, az orgona szét van szedve… A szőlősi hívek, akik bejöttek, meghatódva nézték templomuk belsejét, és kezdték mondani, hogyan kellene renoválni azt. A bíboros közbeszólt: jól van, csak gondolkodjanak ezen, jön majd ide pap, aki majd irányítja a renoválást.

Akkor még nem gondolta, hogy nemsokára itt lesznek már a ferences atyák, és két év múlva a felújított templom megáldására mehet majd vissza.

A megyei egyházügyi embernek mindennap jelentést kellett küldenie Kijevbe és Moszkvába a bíboros magatartásáról, beszédeiről, a fontosabb eseményekről. Kijevből azt az utasítást kapta, éberen figyelje, miket mond a bíboros a görög katolikusokról, követeli-e a templomok visszaadását, egyházuk elismerését. Azt is kérték, hogy szó szerint jelentse, ha a bíboros a magyarok 1944. évi elhurcolásáról beszélne. A bíboros azonban nem politizálni ment, hanem az evangélium hirdetésére.

Ungváron szállásolták el, ahol a két titokban szentelt görög katolikus püspökkel (Holovács Józseffel és Szemedi Jánossal) a templomban tudott találkozni. A szállodába nem mertek bejönni, mert ott mindent figyeltek. Ekkor a bíboros javaslatára, aki mindenképp szeretett volna találkozni velük, a templomba mentek.

A látogatás befejezéseként Paskai bíboros Ungváron tárgyalt az ottani állami, megyei tisztségviselőkkel, utána pedig sajtótájékoztatót tartottak.

A találkozón a következőkben állapodtak meg: öt pap állandó jelleggel működhet Kárpátalján; a környékről ideiglenesen, időlegesen kisegíteni mehetnek papok; papnövendékek mehetnek tanulni Magyarországra, és a háború után kiadott vallásos könyveket be lehet vinni Kárpátaljára. Ez lényegében megegyezett Csáti József elgondolásával is.

A megbeszélésen a bíboros előhozta a görög katolikusok ügyét is. Hidász Ferenc atya, aki tolmácsolt, hallotta, hogy az elnöknek valaki, aki mellette ült, odaszólt: “Erre nem kell reagálni”. Az elnök így csöndben is maradt. Akkor még nem lehetett szó arról, hogy a görög katolikusok nyilvánosan működhessenek, de a bíboros így legalább hangot adott ennek az igénynek is.

Ezután tartották a sajtótájékoztatót, melyen jelen volt a helyi pravoszláv püspök is, aki támadóan lépett fel a bíborossal szemben. A görög katolikus kérdéssel kapcsolatban pl. ezt mondta: “Ne köpj a kútba, mert utána abból kell innod”. Damasztin püspöknek ezt a hangnemét igyekezett tompítani Filaret metropolita azzal, hogy meghívta a bíborost ebédre.

A sajtótájékoztatóval befejeződött Paskai bíboros kárpátaljai látogatása. Hazafelé azon gondolkodott, hol talál öt olyan papot, akik ebbe a nyomorult helyzetbe elmennek. Azután ez is megoldódott: először két olyan pap vállalkozott, akik előzőleg is jártak át segíteni: Bohán Béla jezsuita és Dióssy Kornél domonkos szerzetesek. Majd Hegedűs Kolos akkori ferences tartományfőnök vállalta el rendje nevében a nagyszőlősi, kárpátaljai missziót, hiszen Nagyszőlősön ötszáz év óta jelen voltak a ferencesek.

Elindult a misszió, megújult a lelki élet Kárpátalján. A bíboros természetesen beszámolt Rómában a kárpátaljai helyzetről. Lassan a jogi kérdés is rendeződött: egy idő múlva, amikor a Szovjetunió fölvette a diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel, Colasuono érsek lett a nuncius, ő kapott megbízást Kárpátaljára is, tehát már volt joghatóság. Amikor Ukrajna önállóvá vált, Antonio Franco kijevi nuncius lett apostoli adminisztrátor Kárpátalján. Egy idő után segédpüspököt kért magának. Akkor nevezte ki a Szentatya Majnek Antal ferences atyát segédpüspöknek. Később a terület jogi rendezése is megkezdődött.

Kárpátalja addig egyházjogilag a szatmárnémeti egyházmegyéhez tartozott; mivel azonban Romániából nem lehetett irányítani, ezért először apostoli adminisztratúra lett. Előbb a nuncius, majd Antal atya kapta meg az apostoli adminisztrátori kinevezést. Amikor pedig Kárpátalja területén önálló egyházmegyét alapított a Szentatya, Majnek Antalt nevezte ki a Munkácsi Egyházmegye első megyés püspökévé.

A bíboros atya azóta is megfordult néhányszor Kárpátalján, látta, hogy azóta sok minden fejlődött. Mint mondta: “Az a benyomásom, hogy nagyon szép gyümölcsöket termett az ottani misszió”. Azt már előadása elején említette: a Gondviselés keze nyomát látta egész kárpátaljai útjával kapcsolatban. Az út Jakovlev révén nyílt meg – ez is mutatja, hogy az Isten terveit azok is tudják szolgálni, akik nem hisznek benne. Az apró esetekben is, melyek véletlennek tűnnek, ott van a Gondviselés keze. Az, hogy az orosz millenium alkalom volt arra, hogy Kárpátaljáról tárgyalni lehessen; az, hogy Magyarországon pozitívan fogták föl az illetékesek a kárpátaljai helyzetet – bár számukra akkor inkább csak a magyarságról volt szó -, s ezért tárgyalhatott velük, az biztosan a Gondviselés beavatkozására történt.

Páldi András, Magyarország akkori kijevi főkonzulja visszaemlékezéseiben így jegyezte fel a bíboros szavait, melyeket kárpátaljai látogatása végén mondott: “Bevallom, bizonyos kétségek is voltak bennem, hogy megérett-e már az idő erre a főpásztori vizitre, hogy legyen erőm sikeresen mindannyiunk hitének erősödését elérve lebonyolítani ezt a látogatást. Egy héttel ezelőtt Ausztriában ájtatosságot végeztem – Deutchsützenben voltam, ott misét és fatimai ájtatosságot tartottam, arra való ez az utalás – és a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlottam az utam, kértem pártfogását, és kértem, hogy nyújtson nekem segítséget, mert általam ismeretlen vidékre megyek, eléggé zavaros viszonyok közé. Utamat azonban nem halaszthatom, mert a kárpátaljai hívők negyven éve várják ezt a találkozást. Azt szeretném önnek mondani, hogy ez az utazás minden reményemet fölülmúlva sikeres volt. Most már tudom, hogy a Boldogságos Szűz meghallgatta kérésemet.”