A házasság késői korszakáról

36

Csanády Misit és Mártit a Kárpátalján tartott Házas Hétvégék kapcsán ismertük meg. 4 fiút neveltek fel, közülük egy piarista pap-tanár. A 3 házas fiútól 14 unokájuk van, akiket szüleik igyekeznek az Úrban bízó fiatalokká nevelni. Arra kértük őket, osszák meg az olvasókkal tapasztalataikat a házasság késői korszakáról.

Házasságunk túl van már a 44. éven is, vagyis eléggé késői korszak. Mégis, a hiedelem és a sok rossz tapasztalat ellenére szép és boldog a mi házasságunk. Biztosan sokan csóválják a fejüket ezeket olvasva, gondolva, hogy ez azért inkább csak mese. Öregen már nem lehet boldog házasságban élni.

De tényleg, hogyan is van ez? Mi is örömmel, lelkesen indultunk a közös élet útján, bizakodva abban, hogy nekünk sikerülni fog, házasságunk jó lesz. Tudatosan készültünk, könyveket olvasva, sok mindent megbeszélve. Nem kerültek el azonban minket sem a válságok, a házasságok buktatói. Az elsőt – az egy év utánit – az első gyerek és a testi nehézségek okozta gondok talán elkendőzték.

A 10 év utáni válság azonban nagyon komolyan megrengette a boldogságunkat, de a házasságunkat is. Kiderült addigra, hogy nagyon sok különbség van köztünk, ezek megváltozására nincs remény, és a 4 gyerek mellett idő sem maradt a közös dolgaink megbeszélésére. Talán nem is mertünk szembenézni a hiányokkal, nehézségekkel, csalódottsággal. Csak húztuk a család szekerét – egy irányba, de köztünk volt a szekérrúd, és a szemellenző is megakadályozta, hogy egymásra nézzünk és újra egymásra találjunk. Mindkettőnk munkahelye is egész embert kívánt. A jövő komor volt, és egyre szomorúbb. Az imádságba menekültünk, Istentől vártuk sorsunk jobbra fordulását. Nem is hiába.

22 évi házasság után jutottunk el egy házasságot megújító alkalomra, a Házas Hétvégére. Mintha lidérces álomból ébredtünk volna azon a hétvégén. Eltűnt a szekérrúd és a szemellenző. Boldogan tudtunk egymás szemébe nézni, újra egymásra találtunk. Azóta nagyon vigyázunk, hogy ne is veszítsük el egymást. Megtanultuk, hogy dolgoznunk kell azon, hogy szeretetben élhessünk.

Mert nehézségeket támaszt az élet, és az öregség sok új kihívást hoz. A nehézségek egyik része a fizikai gondokból származik. Gyengülnek az érzékszerveink. Idegesítő, hogy nem látunk, nem hallunk úgy, mint régen. És főleg nem szeretjük, ha ezt valaki észre is veszi. Mindenféle nyavalyák, betegségek támadnak. Ezek miatt orvoshoz kell menni, gyógyszert szedni, kezelésre járni és így tovább, ami azt is jelenti, hogy rengeteg időt visz el, ami másra kellene, vagyis hiányzik. És akkor a lelassulásról még nem is esett szó.

A gondok másik fele lelki baj. Türelmetlenség barázdálja napjainkat, feledékenység okoz problémát. Ezek pedig nemcsak minket zavarnak, hanem a környezetünket is, a párunkat is, vagyis rontják a kettőnk kapcsolatát. A régi, rossz tulajdonságok is felerősödnek, előhozva a régi nehézségeket is. Vagyis jobban kell figyelni ezekre, tudatosan faragni magunkban ezeket a párunk számára is nehezen elviselhető tulajdonságokat.

Sokat segítenek mindezek elviselésében az örömök. Nyugdíjasok vagyunk, nem kell bejárni már a munkahelyre. Sok időt tudunk együtt tölteni, együtt tevékenykedni. Persze ez csak akkor hoz tényleg örömet, ha előtte meg tudtuk beszélni, ki, mit, hogyan szeretne tenni most. Benne van ebben az is, hogy az évek során összecsiszolódtunk, tudjuk, mi fontos a másiknak, és szeretnénk, ha örömet okoznánk neki. De azt is tudjuk már, mi az, ami nem várható el a másiktól. Például egy lassú ember soha nem fog gyorsan cselekedni, a lassúságát el kell fogadnia a másiknak.

Van idő a beszélgetésre, közösen tudunk dönteni, hiszen nem kell hirtelen elhatározni valamit. Kiderül közben, mi okoz nehézséget, mi örömet, mindketten el tudjuk mondani a magunk szempontjait.

Hihetetlenül nagy öröm látni családunk növekedését hitben, felelősségben, örömben, szeretetben. Olyan ez, mint ülni az őszi kertben, és látni, ahogy a gyümölcsök szépen érnek, pirosodnak: beérett a termés. Boldog békességben látjuk, hogy megérte a munka, az áldozat. Persze segítjük őket most is abban, amiben szeretnék, egyszer unokaőrzés (minden héten egy napot kap minden család, amikor a menyek elmehetnek bármit tenni), másszor tanács, esetleg anyagi segítség.

Nagy örömet jelent az is, hogy nemcsak a családunkban érezhetjük hasznosnak magunkat, de tudunk mások számára is segítség lenni. Nagyon sok házaspárnak tudtunk és tudunk mind a mai napig segítséget nyújtani. A közösség szolgálata sok erŒt ad, lelkesedést. Ezzel nemcsak a közösséget, hanem az Urat is szolgáljuk, hozzá tartunk.

Összefoglalásként csak annyit tudunk mondani, hogy az Úr kegyelme adta ezt a mostani boldog életünket. Segített, hogy mellette döntsünk életünk folyamán. Mert amennyire szerinte éltünk ifjúságunkban, annyira tudunk vele és szerinte élni öregségünkben is. A vele élés pedig boldogságot ad.

Csanády Misi és Márti

A házasság 3 válságos időszakáról egy későbbi számunkban közlünk majd cikket.