A betegség és a gyerekek

757

A gyereknevelés egyik elkerülhetetlen velejárója a betegség. Kialakulásának testi okaival az orvostudomány foglalkozik – annyi bizonyos, hogy közösségbe kerüléskor még kialakulatlan a szervezet védekezése a kórokozók ellen, és betegségek sora várható, különösen az első gyereknél, akinek nem volt lehetősége már korábban elkapni mindent a nagyobb testvéreitől.

Azt is jó tudni, hogy a Kárpátalján szokásos túlöltöztetés is inkább előidézi a betegségeket, mint megvéd tőlük.

Az is előfordul azonban, nem is ritkán, hogy a betegséget valójában lelki gondok okozzák. Nem a tettetésről, a hipochondriáról van szó – bár nagyobb gyerekeknél ez is előfordul -, ez a dolog tudat alatti, nem szándékos tiltakozás lehet valami ellen, amit a gyerek nem tud elfogadni, és nem áll módjában máshogyan ellenállni. Egy óvodás kisgyereknek például mindennap magas láza lett – egészen addig, amíg az óvodába menés veszélye el nem múlt; akkor azonnal lement a láza és kutya baja sem volt a nap hátralevő részére.

A túl korán bölcsődébe, óvodába küldött gyerekek gyakran produkálnak ilyen tüneteket, ahol vagy nem mutatható ki szervi ok, vagy a gyakori – egyébként valós – megbetegedést az otthonról elküldés elleni „tiltakozás” okozza. Olyankor is előfordul ez, ha pl. az anya elutazni készül. Mindenképpen lelki okokra lehet gyanakodni, ha a betegség újra és újra egy bizonyos esemény kapcsán jön elő.

Érdemes a gyereknek ezt a jelzését komolyan venni, mérlegelni, van-e arra mód, hogy a számára nehéz helyzeten könnyítsünk (például már ebéd után elhozzuk az óvodából, esetleg még egy évig itthon maradhat), de az is segítség lehet, ha kimondhatja magából a gondját, amit még nehezen tud megfogalmazni. Jól használható módszer az „eljátszás”, amikor azt játsszuk, hogy például a nyuszicsaládban a kisnyuszinak óvodába kell mennie, és így tovább. Hagyjuk, hogy a gyerek irányítsa a játékot, ilyenkor sokszor „kijátsszák” magukból, ami a szívüket nyomja. Így mi is jobban látjuk a problémáját, és ő is megkönnyebbülhet. Különösen érdekes szerepcserével játszani: ő a nyuszimama, a szülő pedig a nyuszigyerek. Értékes, és meglepően pontos visszajelzést kaphatunk ilyenkor saját viselkedésünkről, szóhasználatunkról is.

Nézzünk még néhány szempontot a betegségek kapcsán általában!

Akármilyen kellemetlen is, a betegség jó alkalom a szülő-gyerek kapcsolat megerősödésére. A szülőben ilyenkor gyengédebb érzelmek támadnak gyereke iránt, több az együtt töltött idő, a törődés, az együttérzés. A gyerek is élvezi, hogy több személyes figyelmet kap, hogy együtt küzdjük le a nehézségeket. (Egyik lányom például a mai napig örömmel emlegeti egyhetes kórházi tartózkodását, amikor végig vele voltam és csak rá figyeltem.)

Az orvosi beavatkozás komoly félelmet, szorongást okozhat a gyerekben, ezért, ha csak lehetséges, minden ilyen alkalommal maradjunk mellette. Jelenlétünk meggyőzi, hogy az orvos a mi beleegyezésünkkel adja például az injekciót, így kevésbé éli meg fenyegető helyzetként. Itt el kell mondani, hogy sajnos sokszor már azért is szorong eleve a gyerek az orvostól, mert otthon – vagy esetleg óvodában, iskolában – sokszor fenyegették orvossal vagy injekcióval, ha rosszul viselkedett. Így a kezelést eleve valami félelmetes dologként és esetleg büntetésként élheti meg, ráadásul olyankor, amikor semmi rosszat nem csinált. Talán nem kell mondani, mennyire károsak ezek a fenyegetések.

Hat éven aluli gyerekek kórházi kezelése esetén próbáljuk mindenáron elérni, hogy végig vele lehessünk, ellenkező esetben komoly és hosszú távú lelki következményekre számíthatunk, amelyet a szakirodalom hospitalizációnak nevez. A gyógyszer beadása sokszor nehézségekbe ütközik. Ellentétben az evéssel, ami nem baj, ha néhány napra kimarad (az ivás igen!), az orvosság beadását egészen kicsi kortól fogva érdemes erőltetni. Kezdettől fogva meg kell szoknia a gyereknek, hogy a gyógyszert muszáj bevenni.

Végül pedig, próbáljuk meg elfogadni gyerekünk betegségét is Isten kezéből, és használjuk fel kapcsolatunk megerősítésére, nagyobbakkal akár az imaélet elmélyítésére is.

Popovicsné Palojtay Márta

Előző cikkKérdések és válaszok a depresszióról
Következő cikkAz elraktározott harag