A keresztény család a mai társadalomban

65

A magyar püspökök mondata, miszerint “nemzetünk nagyon nagy bajban van”, komoly ellenérzést váltott ki azokból, akik a teljes morális válságot, a rohamosan csökkenő lélekszámot, az értékvesztést nem tartják bajnak. Pedig nem kétséges, hogy válságban van a család – már attól kezdve, hogy egyáltalán mit értünk család alatt. Egyre több támadás éri a házasság definícióját, miszerint az egy férfi és egy nő életszövetsége. A természet és a Teremtés rendje ellen való “melegházasságok” már több országban polgárjogot nyertek. A szexualitás silány és felelőtlen gyakorlására biztatja a fiatalokat a média és egyes politikai erők is. A katolikus egyházat, amely kiáll a természet és Isten rendje mellett, támadják és konzervatívnak bélyegzik.

Pedig egyedül az Egyház tanítása szerinti házasság lehet “sikeres”, hiszen az szentség, amibe Istent harmadikként meghívtuk. Rengeteg házaspár tapasztalata az, hogy Isten nélkül lehetetlen úgy átvészelni a házasélet számos gondját, buktatóját, hogy közben el ne romoljon vagy szürküljön a kapcsolat.

Ebben az értékvesztett társadalomban, ahol sokszor még az iskola is (különösen Nyugaton) az alapvető emberi értékek elvetésére tanít, mert az a “korszerű”, még a korábbiaknál is nagyobb felelősség nehezedik azoknak a szülőknek a vállára, akik Istenhez és az Egyházhoz való hűségre akarják nevelni gyermekeiket, mert tudják, hogy így lesz az életük EGÉSZséges. Ráadásul ezt az “extra adag” nevelést egy olyan korban kell megvalósítaniuk, amikor minden korábbinál kevesebb időt hagy a rohanó élettempó a gyerekekre – különösen dolgozó anyák esetén. Az egymást váltó gondozónőkkel nem alakulat ki olyan kötődés, bizalom és biztonságérzet, mint egy édesanyával, aki viszont főállású munka mellett nem tud annyi időt tölteni a gyerekekkel, amennyi egy meghatározó, minőségi kapcsolat kialakulásához és fennmaradásához szükséges. Hogyan segíthet az egyház, és mit tehetünk mi magunk egy ilyen helyzetben?

A legnagyobb segítséget gyerekeink nevelésében a hasonló gondolkodású gyerekek és szülőtársak erős kiscsoportjai adhatják. Egy kiscsoportban a tagok jól ismerik és támogatják egymást, a közös célok megerősítenek a jóban a mai kor “ellenszelében” is. Nagyon fontos tehát, hogy minden plébánián alakuljanak olyan csoportok, amelynek tagjai rendszeresen találkoznak egymással, a gyerekeknek is lehetőséget adva arra, hogy innen szerezzenek maguknak barátokat.

Mi, szülők pedig leginkább abban segíthetünk, ha gyerekeink “elé éljük” azokat a normákat, azt a példát, amit szeretnénk, ha követnének – ráadásul úgy, hogy ez vonzó legyen számukra! Ha azt látják rajtunk, hogy Isten ismerete és parancsainak következetes megtartása békességed ad és boldogságra vezet, akkor szívesen követik majd ők is ezt az utat.

Rajtunk múlik a hagyományok átadása is. Változnak az idők, és nyilván nem lehet, nem is kell a korábbi generációk minden egyes szokását továbbvinni, de a kultúra, a hagyományok stafétájának átadása mégis nagyon fontos, mert egyfajta kapaszkodót, támaszt jelent, segít az egyénnek meghatároznia, ki is ő, hová is tartozik.

Popovicsné Palojtay Márta