A rejtekben csak Isten van és én

75

Krisztus Király vasárnapján az Egyház úgy ünnepli a Megváltót, mint a világmindenség Királyát, Aki uralkodik mindenen, Aki egyedül méltó arra, hogy Övé legyen minden hatalom (Jel 5,12). Hogyan is uralkodik egy király? Amikor Izrael királyt követel Sámueltől, a próféta szépen felsorolja, milyen jogai is lesznek az új királynak (1Sám 8). Történelmünkben pedig látjuk az uralkodásnak nagyon sokféle formáját. Háború és mészárlás a hatalomért, dicsőségért és vagyonért, megalázás, kizsákmányolás. Ugyanakkor megmutatkozik a jóság, gondoskodás, irgalom, megszánás, adakozás.

Vajon a mi Királyunk milyen? Ismerjük Őt? Hogyan uralkodik Ő? Maga magyarázza meg tanítványainak, hogy Ő hogyan is uralkodik: a fejedelmek uralkodnak és hatalmaskodnak, míg Krisztus szolgálni jött (vö. Mk 10,42-45). Krisztusnak nem kell dicsőséget vagy hatalmat szereznie, mivel aki birtokolja ezeket, nincs szüksége arra, hogy ezeket fitogtassa, vagy ezek által másokat megalázzon. Isten, akiben az uralkodás helyes jelentése és tevékenysége megvan, tudja, hogyan kell élni vele. A mi Királyunk megmosta apostolai lábát, s a lelkükre kötötte: ahogyan ő tett, nekik is úgy kell tenniük (vö. Jn 13,12-17). A mi királyunk meghalt értünk, hogy ne vesszünk el ennek a világnak a zűrzavarában, mocskában és önzésében, hanem hogy örök életünk legyen (vö. Jn 3,16). Feltámadása pedig pecsétje és bizonyítéka Isten mindenhatóságának és szeretetének.

A kereszténység legnagyobb ünnepén hálát adunk Istennek azért, hogy megváltott bennünket, hogy meg akarja mutatni szeretetét irántunk nap mint nap, s azt is, mi is az uralkodás igazi lényege. Ezt az ünnepet azonban megelőzi egy időszak, amit Nagyböjtnek nevezünk. Ezalatt meg akarjuk tisztítani szívünket-lelkünket, hogy a Feltámadás ünnepe szívbéli örömöt hozzon. A negyven napos készület tele van imádsággal, böjttel, lemondásokkal, adakozással. Egyházunk előírja, hogy minden 14. életévét betöltött ember böjtöljön, legfőképp Nagyböjt péntekein, hogy Hamvazószerdán és Nagypénteken szigorú böjt van, amikor csak háromszor lehet enni, és abból csak egyszer jóllakni. Szokásainkhoz tartoznak a lemondások: lemondok valamiről, ami számomra fontos, kedves, hasznos, legalább a Nagyböjt folyamán, hogy ezzel is megmutassam ragaszkodásom az Istenhez. Az imádság talán most még jobban előtérbe kerül, mint az egyházi esztendő többi időszakában.

De Húsvét ünnepére mi csak előírások és törvények megtételével készülünk? Jézus arra hív meg a hamvazószerdai evangéliumban, hogy böjtjeinket, imáinkat, alamizsnálkodásainkat ne hivalkodásból tegyük; Ő úgy fogalmaz, hogy jótetteinkkel, imáinkkal, böjtölésünkkel ne keltsünk önző módon feltűnést, hogy másoknak is tudomásuk legyen róla (vö. Mt 6, 1-4.16-18). Ugyanis a dicsőség szele ezekben a „szent cselekedetekben” is meg tudja csapni az embert. Milyen szép, amikor valakiről hallunk, hogy böjtöl vagy imádkozik, s ezt egy másik emberért teszi. De vajon Isten ezt akarja? Hogy mint a híradó, közreadjuk a legbensőbb dolgainkat? Isten a Nagyböjtben egyrészt fel akar készíteni bennünket a Fiú feltámadásának megünneplésére, másrészt pedig arra, hogy ennek a nagyböjti időszaknak a gyümölcseit, kezdeményezéseit el tudjuk vinni az esztendő többi napjára, eseményére. Hiszen a böjti napok nem csak úgy a levegőben lógnak, hogy ha már péntek, hát akkor legyen böjt. Szükség van a metanoiára – vagyis megtérésre, megújulásra, gondolkodásmódunk, életstílusunk Isten irányába való fordítására. S ez nem csak a nagyböjtre érvényes, nem csak a péntekekre, nem csak a vasárnapokra. Krisztus közösségének a törvényei az embernek javára, nem pedig kárára akarnak lenni. Krisztus ma is szolgálni akar, még törvényeivel is. Ez az Ő uralkodói stílusa. De akkor valamit még mindig nem értettünk meg: talán a böjtnek, imának és alamizsnának más üzenete van, s eddig tévedésben voltunk? Nem. Krisztus ma is szelíden közeledik az emberhez. Ő a szívünkhöz akar szólni, a lelkünknek akar üzenni, hogy életünk minden területén, minden tettünkkel ne a magunk dicsőségét keressük és mutogassuk. Az Ő példáját követve „uralkodásunkkal” embertársaink szolgálatára legyünk.
„Atyád, aki a rejtekben is lát…” (Mt 6,4b). A rejtekben csak Isten van és én. Senki más. Csak mi ketten. Mint Jézus a pusztában.

Béres István, sislóci plébániai kormányzó