A sislóci elsőáldozók kirándulása

57

Augusztus 24-én tizenöt elsőáldozó gyermekből és öt felnőttből álló csoport indult el a sislóci egyházközségből Béres István plébános atyánk vezetésével, a kicsit nyár végére tolódott hittanos kirándulásra. Több színes és változatos programot állítottunk össze a csupán egynapos kirándulás keretében, így drukkoltunk, hogy elég idő maradjon mindenre, amit elterveztünk. Munkácsi várnéző programmal kezdődött a napunk, ahol idegenvezető segítségével kis kiránduló csapatunk lélekben átvehette a várvédő katonák szerepét. Következő állomásunk a beregvári Schönborn-kastély szépséges udvara volt, ahol mindenki a maga kedvére válogathatott a felkínált lehetőségekből: gyönyörködhetett a pompázó tavirózsák szépségében; megcsodálhatta a mini állatkertben sétáló békés állatokat; a bátrabbak hegyet mászhattak; a kisebbek a játszóteret vehették hatalmukba; némelyek pedig a sok pici ebihalat fürkészhették a tóban. Jóleső érzés volt a nagy melegben időnként felfrissülni a Szépség-forrás kristálytiszta vizében.

Még alkonyat előtt búcsút kellett mondanunk a festői szépségű kastély kertjének, mivel egész napos programunk legfontosabb része – a szentmise – hátra volt. Elindulásunkkor még nem tudtuk a helyét, csak rábíztuk magunkat az Úrra. Mindenképp a szabadban szerettük volna megtartani, ezért elindultunk, hogy a legmegfelelőbb helyet megtaláljuk. Nem is kellett sokat keresgélni, hiszen a Jó Isten kézenfogva vezetett minket: egy megtisztított ösvényen haladtunk, egyre csak fölfelé a hegyen, a magas lombos fák alatt, míg végül egy gyönyörű szép tisztáson találtuk magunkat. Közösen hozzáláttunk a szentmise előkészítéséhez: megépítettük az oltárt, kiválasztottuk a szentmise énekeit, szétosztottuk az olvasmányokat, kijelöltük a ministránsokat. Már csak arra kellett várnunk, hogy a boldog, örömteli nap gyermekzaját félretegyük egy kis időre, és elcsendesedjünk a szentmise áhítatában. Észre sem vettük, hogy milyen hamar eltelt ez a szent óra, és az egész nap is, csak azt vettük észre, hogy lassan alkonyodik. Mindnyájan úgy éreztük, hogy ez alatt az egy óra alatt az ég a földdel összeért. Együtt mondtuk Szent Péter apostollal: “Uram, jó nekünk itt lennünk.”

Az egyik résztvevő