A szentségimádásról (III. rész)

107

Mire van szükség részünkről a szentségimádáshoz?
(III . rész)

A szentségimádáshoz szükség van részünkről semmittevésre, vágyra, időre, csendre és jelenlétre. Előző számunkban az első háromról, a mostaniban az utóbbi kettőről olvashatunk, valamint arról, mire hív minket Jézus a szentségimádásban. Csendre: „Isten a szív csendjében beszél. Isten a csend barátja, és nekünk hallgatnunk kell őt, mert nem a mi szavaink számítanak, hanem az, amit ő mond nekünk” (Teréz anya).

Meg kell tanulnunk lecsendesíteni a szívünket Isten jelenlétében annyira, hogy hallhatóvá váljon a Szeretet hangja. Azok, akik már megpróbáltak csendben „semmit tenni”, elcsendesedni, azok tudják, egyáltalán nem könnyű feladat. Párbeszéd, igazi kommunikáció akkor születik meg, ha meghallgatjuk és meghalljuk a másikat. Ekkor tudjuk befogadni Őt. Sajnos még a beszélgetések közben is gyakran csak azon törjük a fejünket, hogy milyen kész válaszunk vagy véleményünk van a hallottakra, és nem halljuk meg a másik mondandóját.

A csend a szentségimádás egyik legfontosabb része. Nem volt könnyű elfogadtatni a testvérekkel, hogy nem az Oltáriszentség jelenlétében elvégzett engesztelő imaóráról van szó, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy kitöltjük az időt imákkal és énekekkel. Letudunk egy programot, elvégzünk egy imaórát. A személyes találkozáshoz el kell csendesedni. Fontos megteremteni ehhez a csend külső feltételeit is. Amikor hangosan imádkozunk, könnyen, „versenyezni” kezdünk: ki tud szebben imádkozni, esetleg tud szebb imát, éneket találni. Fontos az engesztelő imaóra is, de még fontosabb, hogy meghallgassuk és meghalljuk, mit mond nekünk itt és most az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Szentháromság. Ő szeretne minket is magához édesgetni a szeretet puha kötelékeivel. Csodálatos ajándék, amikor Isten elkezd beszélni. Ő nem süketnéma, miként azt sokan gondolják róla. Hallja, amit mondunk, és van személyes mondanivalója az életünkre is.

Az Atyánál jobban senki nem szeret bennünket. Mi az Atya gyermekei vagyunk. Az Atyának pedig van mondanivalója szeretett gyermekei számára. Nemcsak nekünk, a gyerekeknek kell beszélni, és elmondani mindent a Mennyei Atyának, fordítva is igaz: le kell csendesíteni a szívünket, hogy meghalljuk, mi a véleménye rólunk, hogyan látja az életünket.

A Fiúnál jobban senki nem szeret minket. Jézus meghalt értünk szeretetből, és naponta odaadja magát nekünk az Eucharisztiában, eljutva a legteljesebb egyesülésig. Van mondanivalója számunkra. Nem kell hozzá rendkívüli lelkiállapot, misztikus élmény, hanem csak a szeretet és a szív csendje, hogy hallhatóvá váljon: milyennek látja kapcsolatainkat, időfelhasználásunkat, ambícióinkat, hogyan látja szenvedéseinket, sikereinket, hétköznapi életünket. A Szentléleknél jobban senki nem szeret bennünket. A Szeretet közölni akarja magát azokkal, akiket szeret. A Szentlélek által – aki szüntelenül imádkozik a szívünkben – hallhatóvá válik a Szeretet hangja. Fontos figyelni, hallgatni és meghallgatni, mit mond rólunk a Lélek, mit mond nekünk a Lélek.

Jelenlétre: Isten örök jelen, találkozni Vele csak a jelenben lehet. Tapasztalatunk az állandó „jelenlétvesztés”: vagy a múlt törmelékeiben kutatunk, vagy a jövő képeit rajzolgatjuk magunk elé; akár beszélgetünk valakivel, akár imádkozunk. Elfelejtettük, mit jelent a találkozásainkban jelen lenni. Újra kell tanulnunk ezt is. Nem könnyű a házasságokban, a családokban személyes figyelemmel jelen lenni azok számára, akiket szeretünk. Az imáinkat is kitöltjük „programokkal”, és nem figyelünk igazán arra, aki teljes szeretetével figyel ránk. Jelenlétvesztésben élünk.

Mire hív Jézus a szentségimádásban?

Szolgálatra: Nemcsak önmagunk miatt megyünk szentségimádásra, nemcsak a Jézussal való személyes találkozás ajándékáért, hanem másokért, a Test többi tagjáért is. Egy testnek vagyunk a tagjai, és minél jobban átjárja a tagokat Isten szeretete, annál inkább akarnak segíteni, szolgálni másokért és másoknak. Ezért a szentségimádás szolgálat is.

Ugyanazt tesszük, amit azok, akik az evangéliumi történetben leengedték a tetőn keresztül Jézus elé béna társukat. Mi is közbenjárunk másokért, csendben odavisszük Jézus elé azokat, akik szükséget szenvednek, vagy akiket a szívünkbe zártunk. Megvalljuk Istennek, hogy nem tudjuk megoldani az életüket, és még azt sem tudjuk, mire volna igazán szükségük. Nem tehetünk jobbat, mint az Ő szeretetébe helyezzük őket.

Aszkézisre: Lemondunk a jóról egy nagyobb jó kedvéért. Pedig rengeteg jó dolgot lehetne a „semmittevés”, a szentségimádás ideje alatt is csinálni. Akik megpróbálnak elcsendesedni, és elhatározzák, hogy egy órát azzal töltenek, aki maga a Szeretet, azok gyakran megtapasztalhatják a jóra való kísértést. Eszükbe jut, mennyi jó dolgot tudnának elvégezni ezen idő alatt, mennyi mulasztásuk van feladataik elvégzésében, és azt most mind bepótolhatnák. Hasznosabban is tölthetnék az időt, sokat segíthetnének. Úgy gondoljuk, másokkal jót tenni százszor többet ér, mint egyszerűen csak időzni annak jelenlétében, aki minden jóság forrása. Ezért aszkézis, ha egy nagyobb jó kedvéért elhagyunk valamit. Mert annál nagyobb jó nincs, mint hogy Isten jelenlétében lehetünk, aki a legnagyobb Jó, a tökéletes Szeretet és Irgalom. Megfontolandó Teréz Anya gondolata: ha nővérei megrövidítik a szentségimádás idejét azért, hogy több jót tehessenek a rászorulókkal, akkor egy idő után már nem fogják felismerni és megszeretni a megtört embertársaikban jelenlévő Krisztust.

Szeretetválaszra: Mindent megelőz az életünkben Isten ingyenes, feltétel nélküli szeretete irántunk. Az eucharisztikus kapcsolat is tőle indult ki. Ő az, aki szeretetében odáig ment, hogy jelenvalóvá tette magát az Oltáriszentségben. Láthatóvá, tapasztalhatóvá, érzékelhetővé. Alázatában alkalmazkodott teremtett létünk igényeihez. Minden idő, amit vele töltünk, válasz az ő szeretetére.