Akik éhezik és szomjazzák…

72

Öt másodperc. Meghalt egy gyerek valahol Afrikában. Megint öt pillanat – újra elveszített egy édesanya egy kicsit. Egy perc – most már tizenkét gyerek halott. Nem, nem betegségben, háborúban, természeti katasztrófában vesztették életüket, egyszerűen éhen haltak. A mai napon tizennyolcezren, csak a gyerekek közül. Rajtuk kívül még sok ezren a rossz ivóvíztől, oltások hiányában vagy olyan betegségekben, melyeket kopejkás gyógyszerekkel gyógyítani lehetne. Közben a világ másik felén tonnaszám dobják ki az ételmaradékot, sokan a túltápláltságba betegednek bele, a kormányok nem tudnak mit kezdeni a termelődő élelmiszer-felesleggel.

A felvilágosodott, művelt ember félrefordítja a fejét, “szemérmesen” inkább más témával foglalkozik, esetleg megpróbálja Isten nyakába varrni a szegények szenvedését. Vagy Őt Magát is megtagadja, és azok szolgálatába áll, akiknek nincs más istene, csak a bármilyen áron megszerzett haszon, a profit. A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cége most pereli Indiát, amiért ott töredék áron kapható AIDS- és más gyógyszereket gyártanak a szegény országok piacára. A szörnyű betegséget enyhítő, az életet akár évtizedekkel meghosszabbító szerekhez csak a gazdagok juthatnak hozzá. Aki nem tud fizetni, nincs joga az élethez. A nagy nyugati cégek megvédik a pénzüket milliók halála árán is – a XXI. századi fejlett, demokratikus világrend nagyobb dicsőségére.

Nyissuk ki egy kicsit a szemünket, legalább mi, keresztények! Emeljük fel a fejünket, és nézzünk körül a világunkban! És ha a döbbenettől és iszonyattól letaglózva el akarjuk takarni az arcunkat, jusson eszünkbe: minden csonttá soványodott gyerekben, minden tehetetlenül fekvő betegben Krisztus szenved. Ugyanúgy, ahogy a mi közösségeinkben is. Mert nem csak a kenyér és a víz hiányzik millióknak világszerte, hanem körülöttünk is éheznek és szomjaznak az emberek a jó szóra, a szeretetünknek, az elfogadásunknak legalább a morzsáira, sokszor a közvetlen családtagjaink között is.

És éhezik és szomjazzák sokan az igazságot, talán csak az ő kicsi igazságaikat, mert nem tudják feldolgozni a számtalan igazságtalanságot, ami érte és éri őket nap mint nap a rendszertől, a közösségtől, akár a legszűkebb környezetüktől. Valójában pedig mindannyian éhezzük a végső Igazságot, az Élő Kenyeret, aki mindenféle éhségünket jóllakatja végre.

Az igazság keresése azonban fájdalommal jár, mert érzékennyé tesz. Levetni magunkról önzésünk páncélját azt jelenti, hogy sebezhetővé válunk. Megérint a másik fájdalma, közelebb kerül a személye, így kezd megvalósulni a Jézus által vágyott egység, ahol “mindnyájan egy test lesznek”.

Amikor felvállaljuk, hogy közel engedjük magunkhoz a mások szenvedését, akkor kezdünk hasonlítani Ahhoz, aki a Föld minden fájdalmát magához engedte, terhét magára vette. Belehalt. De halálából az Élet született meg újra mindazoknak, akiknek “megette” az életét a bűn; a mások bűne vagy a sajátjuké, mindkettő talán. Ez az új, halált legyőző élet más, minden nyomorúságban reménységgel teli, az idő és a test rabságába zárt, de mégis szabad élet, mert “az igazság szabaddá tesz benneteket.” Hát éhezzük és szomjazzuk az Isten igazságát sóvárgó éhséggel, égő szomjúsággal életünk minden napján – hogy egykor majd elteljünk vele!

Öt másodperc. Meghalt egy gyerek valahol Afrikában. Megint öt pillanat – újra elveszített egy édesanya egy kicsit. Egy perc – most már tizenkét gyerek halott. Nem, nem betegségben, háborúban, természeti katasztrófában vesztették életüket, egyszerűen éhen haltak. A mai napon tizennyolcezren, csak a gyerekek közül. Rajtuk kívül még sok ezren a rossz ivóvíztől, oltások hiányában vagy olyan betegségekben, melyeket kopejkás gyógyszerekkel gyógyítani lehetne. Közben a világ másik felén tonnaszám dobják ki az ételmaradékot, sokan a túltápláltságba betegednek bele, a kormányok nem tudnak mit kezdeni a termelődő élelmiszer-felesleggel.

A felvilágosodott, művelt ember félrefordítja a fejét, “szemérmesen” inkább más témával foglalkozik, esetleg megpróbálja Isten nyakába varrni a szegények szenvedését. Vagy Őt Magát is megtagadja, és azok szolgálatába áll, akiknek nincs más istene, csak a bármilyen áron megszerzett haszon, a profit. A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cége most pereli Indiát, amiért ott töredék áron kapható AIDS- és más gyógyszereket gyártanak a szegény országok piacára. A szörnyű betegséget enyhítő, az életet akár évtizedekkel meghosszabbító szerekhez csak a gazdagok juthatnak hozzá. Aki nem tud fizetni, nincs joga az élethez. A nagy nyugati cégek megvédik a pénzüket milliók halála árán is – a XXI. századi fejlett, demokratikus világrend nagyobb dicsőségére.

Nyissuk ki egy kicsit a szemünket, legalább mi, keresztények! Emeljük fel a fejünket, és nézzünk körül a világunkban! És ha a döbbenettől és iszonyattól letaglózva el akarjuk takarni az arcunkat, jusson eszünkbe: minden csonttá soványodott gyerekben, minden tehetetlenül fekvő betegben Krisztus szenved. Ugyanúgy, ahogy a mi közösségeinkben is. Mert nem csak a kenyér és a víz hiányzik millióknak világszerte, hanem körülöttünk is éheznek és szomjaznak az emberek a jó szóra, a szeretetünknek, az elfogadásunknak legalább a morzsáira, sokszor a közvetlen családtagjaink között is.

És éhezik és szomjazzák sokan az igazságot, talán csak az ő kicsi igazságaikat, mert nem tudják feldolgozni a számtalan igazságtalanságot, ami érte és éri őket nap mint nap a rendszertől, a közösségtől, akár a legszűkebb környezetüktől. Valójában pedig mindannyian éhezzük a végső Igazságot, az Élő Kenyeret, aki mindenféle éhségünket jóllakatja végre.

Az igazság keresése azonban fájdalommal jár, mert érzékennyé tesz. Levetni magunkról önzésünk páncélját azt jelenti, hogy sebezhetővé válunk. Megérint a másik fájdalma, közelebb kerül a személye, így kezd megvalósulni a Jézus által vágyott egység, ahol “mindnyájan egy test lesznek”.

Amikor felvállaljuk, hogy közel engedjük magunkhoz a mások szenvedését, akkor kezdünk hasonlítani Ahhoz, aki a Föld minden fájdalmát magához engedte, terhét magára vette. Belehalt. De halálából az Élet született meg újra mindazoknak, akiknek “megette” az életét a bűn; a mások bűne vagy a sajátjuké, mindkettő talán. Ez az új, halált legyőző élet más, minden nyomorúságban reménységgel teli, az idő és a test rabságába zárt, de mégis szabad élet, mert “az igazság szabaddá tesz benneteket.” Hát éhezzük és szomjazzuk az Isten igazságát sóvárgó éhséggel, égő szomjúsággal életünk minden napján – hogy egykor majd elteljünk vele!

PPM