Az abortusz utáni szindróma

57

Kering a köztudatban. Számos valótlanságot terjesztenek az abortuszipar anyagilag érdekelt munkásai is, különösen Nyugaton. Az egyik legnagyobb hazugság közülük az az állítás, hogy “az abortusz megoldja a nő problémáját”. Pedig a problémák csak akkor kezdődtek igazán – állítja sok-sok nő, aki rengeteget szenvedett rossz döntése következményeitől.

“Kényszerítve éreztem magam, nem láttam más kiutat – de bárcsak ne tettem volna” – hangzik el számtalanszor azokon a segítő találkozásokon, ahol az abortuszon átesett, és annak testi-lelki következményeit éveken, évtizedeken át szenvedő nőkön próbálnak meg segíteni. Sajnos ilyen segítő központok egyelőre csak Nyugaton léteznek, de reméljük, hogy minél hamarabb létrejöhet hasonló intézmény Kárpátalján is.

Mára már a pszichológusok nevet is adtak ennek a sokszor nagyon összetett, változatos formákat öltő tünetcsoportnak: Abortusz Utáni Szindrómának nevezik. (Post Abortion Syndrome, röviden PAS.) A betegséget a poszt-traumás stressz kategóriájába sorolják. A legújabb, és eddigi legkiterjedtebb amerikai felmérések szerint az abortusz után a nők 65%-a szenved ebben a tünetcsoportban részben vagy egészben.

Nagyon sokan nem is tudják, mi a bajuk, információ híján a felmerülő problémáikat nem is kötik az abortuszukhoz, sokszor évek, de van, hogy évtizedek telnek el, mire rájönnek, mi is áll a tüneteik hátterében. Ha már a statisztikáknál tartunk: a megkérdezettek (akinek 72%-a egyáltalán nem volt vallásos!) 85%-a mondta azt, hogy meglepte őket, hogy milyen intenzív érzelmekkel reagáltak az abortuszukra. Ezek között az érzelmek között többek között felsorolták a bűntudatot, a haragot, a depressziót, a gyász érzését, a megnövekedett alkoholfogyasztást, a sírást, a beszélgetésre való képtelenséget, öngyilkossági gondolatokat (ennek rizikója tizenéveseknél 6-szoros abortusz után), és hogy a gyerekek jelenlétét nehezen viselik, valamint értéktelennek érzik magukat. 60%-uk így nyilatkozott: “Valami aznap meghalt bennem.”

Tekintsük át akkor a tüneteket, mert nagyon fontos ezek felismerése. Előrebocsátom, hogy ezeket a tüneteket egyenként természetesen más tényezők is kiválthatják.

– Veszteség, gyász érzése. Érzi, hogy elveszített valakit, de nem láthatja, nem érintheti a testet, nem gyászolhatja meg nyilvánosan. Ez a feldolgozatlan gyász a bűntudattal és szégyenérzettel együtt nem múló szomorúsághoz, depresszióhoz vezethet.

– Félelem, szorongás. – “Mit tettem? Átléptem egy határt. Isten megbüntet majd. Én is öltem, engem is bánthatnak. Félek magamtól is.”

– Blokkolt érzelmek. – Mivel nem tud szembenézni tettével és fájdalmával, sok nő inkább blokkolja érzelmeit és fásultan él tovább. “Mintha nem is én cselekednék, kívülről látom az életem.”

– Elidegenedés a családtól, a barátoktól.

“Engem úgysem lehet már szeretni azok után, amit tettem.” Sokszor megjelenik a harag, bos.- szúvágy is azok felé, akik nyomást gyakoroltak rá, hogy vetesse el a gyerekét.

– Csökkent önértékelés – értéktelen vagyok, rossz vagyok…

– Üresség, bénultság – “Üresnek érzem magam legbelül, mintha a testem csak egy kagylóhéj lenne. Mintha egy részem hiányozna.” “Belül bénultnak, halottnak éreztem magam.”

“Úgy érzem, mintha elszakadtam volna a saját testemtől és a saját érzéseimtől.” A korábbi tevékenységei már nem okoznak neki örömet.

– Elhagyatottság, egyedüllét – “Elhagyatottnak éreztem magam, hihetetlenül magányosnak.”

– Rémálmok – például azt álmodják újra és újra, hogy egy kisbaba sír, de sehol sem találják, vagy hogy nem érik el. Vannak, akiknek hallucinációik is vannak: vér a falon, amit nem tudnak lemosni, vagy egy apró kisbabát látnak maguk előtt.

– Alvási gondok

– Koncentrációs nehézségek

– Piszkosság érzése, időnként ebből fakadó takarítási mánia

– Az abortusz villanásszerű újraátélése. Valami inger – egy hang (pl. porszívó, ami a szívógép hangjára emlékeztet), egy szag – kiváltja a hirtelen visszaemlékezést, akár testileg is, pl. hasi fájdalmat idézve elő.

– Vágy visszahozni a visszahozhatatlant.
Vágy, hogy újra éljen a gyereke. Vagy helyette egy másik. “Semmit sem akartam jobban, mint mindenáron megkeresni valahol a gyerekemet, bárhol, és a karjaimban tartani.”

– A többi gyerekhez való kötődés károsodása – nem bír a szemükbe nézni, fél, hogy történik velük valami, ezért túlfélti, nem hagyja felnőni őket – vagy ellenkezőleg, fokozottan agresszív velük, mert például a megszületett gyerekkel mindig több gond van, mint az idealizált meg nem születettel.

– Évfordulós problémák. Sok nő tapasztalja, hogy minden évben akkor lesz depressziós vagy beteg, amikor az abortált baba megszületett volna, vagy az abortusz évfordulóján. Gyakoriak az ilyenkor történő balesetek is. Van, aki évek múltán figyel fel arra, hogy miért van az, hogy minden évben ugyanakkor jönnek elő a problémák, és később beazonosítja az évfordulót.

– A gyerek nő a képzeletében. “Éppen ekkora lenne, mint az a kisfiú.” – Halál-tudat. Idézek néhány nő beszámolójából:

“Végül, csak félig éltem túl a műtétet. A másik felem meghalt a kisbabával.” “Amikor eljöttem a klinikáról, a szívem egy része ott maradt.” “Nekem is meg kellett volna halnom a kisbabával együtt.”

“Azon az asztalon megtapasztaltam a halált teljes sötétségében és véglegességében.”

“Úgy érzem, sohasem kellett volna megszületnem, és néha meg akarok halni.”

“Én is meghaltam azon az asztalon az első abortuszom után.”

“Nem akartam elmenni, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy harcoljak, túl fáradt ahhoz, hogy gondolkodjak. Egyszerűen megállítottam az érzéseimet.

Igazából nem én magam voltam az, aki aznap elment a kórházba, valaki más volt az. Azóta nem találom, hol is lehet az igazi én. Azt hiszem, aznap meghalt.”

A tünetek néha közvetlenül az abortusz után jelentkeznek, főleg fiatal lányoknál. De a tanácsadók szerint ennél jóval gyakoribb, hogy egy nő csak 5-12 évvel vagy még később jut el odáig, hogy segítséget kérjen. Általában valamilyen kiváltó esemény hozza felszínre az elfojtott problémát – stresszes időszakok, gyerekszülés, családtag betegsége vagy halála. Sajnos, nálunk kevés az esélyük, hogy jó szakmai segítséget kapjanak, és nem is szívesen kérnek segítséget. Ugyanakkor az őszinte bűnbánat, a jó szentgyónás és egy pap, lelkigondozó megfelelő támogatása, az Istennel való gyermeki kapcsolat helyreállítása gyógyító hatású lehet, és helyreállíthatja a szenvedő nő sérült önképét, életkedvét. A gyermektől való bocsánatkérés, a gyász átélése, a kisbaba megsiratása teheti teljessé a gyógyulást, ami azonban nem azonos a felejtéssel. Az emlék olyanná válik, mint egy behegedt seb: mindennap látjuk, de már nem fáj.

Mindenkit kérünk, hogy imádkozzon komolyan azért, hogy a püspök atya szándéka szerint Kárpátalján elindulhasson a magzatvédő munka, életek és lelkek meneküljenek meg, és hogy minél többen meggyógyulhassanak az abortusz sebéből. “Isten legfőbb tulajdonsága az irgalom!”

Popovicsné Palojtay Márta