„AZ ATYA SZERET TITEKET” (vö. jn 16,27)

78

Pápai üzenet a XIV. Ifjúsági Világnapra

5. Jézus, mielőtt visszatért az Atyához, rábízta egyházára a kiengesztelődés szolgálatát (vö. Jn 20,23). Nem elég ugyanis csupán egy belső megbánás ahhoz, hogy valaki elnyerje Isten bocsánatát. A vele történő kiengesztelődést az egyház közösségével való kiengesztelődésen át lehet elnyerni. Ezért a vétek beismerése egy konkrét szentségi gesztuson át valósul meg: a bánatban vádoljuk magunkat bűneink miatt azzal az elhatározással, hogy új életet kezdünk. Mindez az egyház szolgája előtt történik.
Sajnos, korunk embere minél inkább elveszti a bűn érzékelését, annál kevésbé igényli Isten bocsánatát: innen ered korunk annyi sok problémája és nehézsége. Ebben az évben arra hívlak titeket, fedezzétek fel a bűnbánat szentségének kegyelmi szépségét és gazdagságát a tékozló fiú példázatához visszatérve, amely nemcsak a bűnt hangsúlyozza, hanem Isten gyengédségét és irgalmasságát is. Isten igéjét hallgatva, imádságban, szemlélődésben, csodálkozva és megbizonyosodva mondjátok neki: „Szükségem van rád, számítok rád, hogy legyek, hogy éljek! Te erősebb vagy a bűnömnél. Hiszek az életem fölötti hatalmadban, hiszek abban, hogy meg tudsz váltani engem abból az állapotomból, amelyben most vagyok. Emlékezzél meg rólam, bocsáss meg nekem!”
Nézzetek önmagatokba „befelé”. Mielőtt törvény- vagy erkölcsi szabályellenes, a bűn elsősorban Isten ellen szól (vö. Zsolt 50/51,6), a testvérek ellen, önmagatok ellen. Helyezkedjetek Krisztus elé, aki az Atya egyszülött Fia, s minden embertestvérünk példaképe. Egyedül ő nyilatkoztatja ki nekünk, milyennek kell lennünk az Atya előtt, a felebarátaink előtt, a társadalom előtt, békében önmagunkkal. Az evangélium által nyilatkoztatja ki ezt nekünk, amely egy magával Jézus Krisztussal.
Az egyikhez való hűség mértéke a másikhoz való hűségnek.
Járuljatok bizalommal a szent-gyónás szentségéhez: bűneitek miatt önmagatok vádolásával azt juttassátok kifejezésre, hogy fel akarjátok ismerni a hűtlenséget és meg akarjátok azt szüntetni! Tanúsítsátok, hogy szükségetek van a megtérésre és a kiengesztelődésre ahhoz, hogy újra megtaláljátok Isten fiainak Jézus Krisztusban lévő lelki békességét és termékenységét! Fejezzétek ki együttérzéseteket azokkal a testvéreitekkel, akik a bűn próbájában élnek (vö. Új Katekizmus 1445)!
Végül fogadjátok hálás lélekkel a paptól kapott feloldozást! Ez az a pillanat, amikor az Atya jelenti ki a megtérő bűnösnek azt az igét, amely életet ad: „Ez az én fiam föltámadt!” A szeretet forrása újjászül és képessé tesz arra, hogy emelkedjünk felül az önzésen, és még nagyobb mértékben térjünk vissza a szeretet gyakorlásához.
6. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Ez a legnagyobb és első a parancsok közül. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták” (Mt 22,37-40). Jézus nem azt mondja, hogy a második parancs azonos az elsővel, hanem, hogy „hasonló” hozzá. A két parancs tehát nem cserélhető fel, mintha automatikusan eleget lehetne tenni Isten szeretet-parancsának a felebarát szeretetével és viszont. Mindegyiknek saját tartalma van, s mindkettőt meg kell tartani. Jézus mégis egymás mellé helyezi a kettőt, világossá téve mindannyiunk előtt, hogy a kettő szorosan összetartozik: lehetetlen teljesíteni az egyiket anélkül, hogy ne gyakorolnánk a másikat. „Elválaszthatatlan egységüket Jézus életével és szavaival tanúsította: küldetése a megváltó kereszten éri el tetőpontját, amely jelzi az Atya és az emberiség iránti szeretetét” (Veritatis splendor, 14. pont).
Isten szeretetének valós igazolása az, ha valaki komolyan szereti felebarátját. S ha valaki meg akarja ízlelni a felebaráti szeretet minőségét, azt afelől kell kérdőre vonni, vajon (uo.5,2).
A harmadik évezred közeledtével (Tertio Millennio adveniente) kezdetű apostoli levelemben arra biztattam a keresztényeket: „Hangsúlyozzák még elszántabban az Egyház törődő érdeklődését a szegények és elhagyottak iránt” (51. pont). Ez egy „elszánt döntés” és nem kizárólagos. Jézus a szegények szeretetére hív, mert feléjük különleges figyelemmel kell lennünk sebezhetőségük miatt. Mint köztudott, ők egyre többen vannak, az úgynevezett gazdag országokban is, annak ellenére, hogy e világ javai mindenkié! A szegénység mindenfajta megjelenése valamennyiünk keresztény szeretetéhez fellebbez. Ám szükséges hozzá a társadalmi és politikai elkötelezettség is, mivel a szegénység azoknak a konkrét feltételeknek a függvénye is, amelyeket a jó szándékú embereknek, férfiaknak és nőknek meg kell tudniuk változtatni, csak így lehetnek a szeretet civilizációjának az építői. A „bűn struktúráit” csak mindenki közreműködésével, együttesen lehet legyőzni, azzal a készséggel, hogy másokért „elveszünk”, és nem kihasználjuk őket, „szolgáljuk” és nem elnyomjuk őket (vö. Sollicitudo rei socialis, 38).
Kedves Fiatalok! Megkülönböztetett módon arra szólítalak fel titeket: a szolidaritás és a javak megosztásának konkrét tetteivel forduljatok a szegények felé. Nagylelkűen vegyetek részt a különböző országok azon terveiben, amelyekben kortársaitok a testvéri szeretet és a szolidaritás gesztusaiban elkötelezettek! Ez az a mód, ahogyan a Szegények személyén keresztül legalább valamit „visszaadhattok” az Úrnak, abból, amit ő nektek, szerencsésebbeknek adott. Közvetlen és látható kifejezése lehetne ez annak az alapvető döntéseiknek, amellyel határozottan Isten es az embertestvérek élete felé fordultok.
7. Szűz Mária személyében összefoglalja az Egyház egész misztériumát, ő „az Atyaisten kiválasztott leánya” (Tertio Millenio adveniente, 54), aki szabadon befogadta és készséggel válaszolt Isten ajándékára. Az Atya „leánya”, aki méltóvá lett arra, hogy Fia édesanyja legyen: Legyen nekem a te igéd szerint!” Lk 1,38). Isten Anyja, mivel tökéletesen az Atya leánya.
Szívében nincs más vágy, minthogy ébren tartsa a keresztények kötelességét, hogy úgy éljenek, mint Isten fiai. Mennyire gyöngéd anya, aki folytonosan Jézushoz vezet minket, azért, hogy kövessük őt, azért, hogy megtanuljuk azt a kapcsolatot művelni, ami köztük és a mennyei Atya között volt. Amint a kánai menyegzőn, arra hív, hogy azt tegyük, amit a Fia mondani fog (vö. Jn 2,5), tudva, hogy ez az út vezet az „irgalmas Atya” házába (vö. 2 Kor 1,3).
A XIV. Ifjúsági Világnap, amelyet az idén a helyi egyházakban ünnepelnek, az utolsó a jubileumi nagy találkozás előtt. így különösen is kiemelkedő a Szentév, a 2000 előkészületében. Azért imádkozom, hogy ez legyen az alkalma mindannyitok számára az élet Urával és az ő Egyházával való megújult találkozásnak.
Máriára bízom zarándokutatokat, és őt kérem, készítse elő szíveteket az Atya kegyelmének befogadására, hogy tanúságtevői legyetek szeretetének.
Ezekkel az érzésekkel kívánok nektek hitben és evangéliumi elkötelezettségben gazdag évet, és szívből megáldalak mindannyiótokat.

A Vatikánból, 1999. január 6-án,
az Úr Epifániájának ünnepén,
II. János Pál pápa. MK