Bibliodráma-csoport indul!

623

Biblia, játék, önismeret felnőtteknek, avagy
mi is az a bibliodráma?

Egy bibliai történetről hallgathatunk prédikációt, megközelíthetjük a tudományosság igényével, tanításáról gondolkodhatunk közösen, vagy elvonulva, csöndes elmélkedésben kerülhetünk közelebb a szöveghez. De nem ez az egyedüli módja annak, hogy igazán megismerjük az Isten szavát. Létezik egy módszer, amely csak az utóbbi néhány évtizedben vált széleskörűen ismertté a világon, és amely eddig még nem jutott el Kárpátaljára. Remélem, ennek az időszaknak vége, és mi is megismerkedhetünk ezzel a módszerrel, amely bibliaismeretet, önismeretet, humort és még sok minden mást foglal magában.

A bibliodráma egy más féle utat, a dramatikus megjelenítés eszközét kínálja a Bibliához való közelítésben. Azzal, hogy a történetek szereplőiről, az ő életükről nem csak gondolkodunk, hanem az eljátszás folyamatában a személyes átélés révén magunkra is vesszük sorsukat, újszerű módon ismerhetjük föl egy szöveg üzenetét. Rácsodálkozhatunk arra, hogy a Biblia mennyit tud rólunk, mai emberekről. Bár az ott leírt történetektől évszázadok választanak el, a bennük szereplő emberek ugyanazokkal a kérdésekkel és problémákkal álltak szemben. A játékban megragadhatóvá válik tetteik mozgatórugója, a bőrünkön tapasztalhatjuk meg konfliktusaikat, vívódásaikat, helyezkedhetünk bele azokba a kapcsolatokba és viszonyokba, melyekben éltek. Átélhetjük és tudatosíthatjuk, hogy a Biblia tanítása nem holt betű, hanem életalakító valóság.

A bibliodrámában való részvétel során tapasztalatokat szerezhetünk önmagunkról is. Azáltal, hogy éppen mi játsszuk el az adott szerepet, belevisszük aktuális önmagunkat, a szerepválasztás valamilyen ponton kapcsolódik hozzánk. A játék után lehetőségünk van összekötni a játékban átélteket saját életünkkel.

A részvétel nem színészi képességeket, hanem nyitottságot és gyermeki játékkedvet igényel, hiszen a cél nem egy bemutatandó produkció létrehozása, hanem a szereplők érzéseinek minél teljesebb átélése. A játék végén a történtekről beszélgetve új és meglepő fölfedezéseket tehetünk önmagunkról, a másik emberről és Istenről.

Kárpátalján – reményeink szerint – ősszel elindul egy bibliodráma-csoport. Bárki jelentkezhet 25 éves kortól, nemre, vallásra való tekintet nélkül.

A csoportfoglalkozásról bővebb tájékoztatást a következő címen lehet kérni:

Török Orsolya,
90200 Beregszász, Pacsovszkij u. 57/3.,
e-mail: orsi.torok@freemail.hu.

Nyáry – Török

Előző cikkKülföldi hírek
Következő cikkHétköznapi csodák