Bosco Szent János

69
DonBosco

„Fiainknak tekintsük azokat, akik irá- nyításunk alatt vannak. Álljunk szolgálatukra, mint Jézus, aki engedelmesedni jött, nem parancsolni. Az uralkodásnak még a látszatától is óvakodjunk…
Amikor hibáikat korholjuk, győzzünk le magunkban minden haragot” – buzdította szentünk rendtársait.
Giovanni Bosco 1815. augusztus 16- án született Torino közelében, egy szegény tanyán, Becchiben. Kétévesen elveszítette édesapját.

Édesanyja nevelési módszerét, illetve egyik anyai intését igen megszívlelte: „Oly rövid az életünk, hogy nagyon kevés időnk van jót tenni. Minden óra, amit felesleges alvással töltünk, elveszett idő a mennyország számára.” Don Bosco ezért aludt oly keveset.

Kisgyerek korában pásztorkodott, de nagyon szeretett volna tanulni, Isten ugyanis rendkívül jó képességekkel áldotta meg. Tizenkét évvel idősebb bátyja azonban nem támogatta öccse tanulási törekvéseit. Kilencéves korában Isten álmában mutatta meg jövendő hivatását. János parancsot hallott: „Állj a fiúk élére!” Ezt szó szerint véve, maga köré gyűjtötte a környékbeli fiúkat, taní- totta őket és játékosan foglalkozott velük, s elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Mivel bátyja csak nem akart hallani a tanulásról, sőt gú- nyolódott vele, 1828-ban édesanyja tanácsára elment otthonról, hogy elszegődjék egy tanyára. Úgy kezdte meg a rendszeres iskolába járást Castelnuovó- ban, hogy a tandíjhoz szükséges pénzt saját maga kereste meg. Különböző házaknál kapott szállást, s így megismerkedett a szabó-, a lakatos- és az asztalosmesterséggel. Egy kávéház-tulajdonos mellett megtanult főzni, egy kántortól pedig zenélni, aminek később nagy hasznát vette.

Tizenhat évesen, jólelkű papok pártfogásával, beléphetett a chieti szeminá- riumba. Mivel mindig nagy tisztelője és követője volt Szent Ferencnek, 18 évesen a ferences harmadrendbe lépett, lelkiatyja tanácsára azonban a világi papi pályát választotta. 1841-ben Torinóban szentelték pappá. Utána még két évig tanult egy torinói konviktusban, miközben rabok, betegek, szegények lelkipásztori gondozásában vett részt. Torino utcáit járva megdöbbenve látta, milyen sok vidékről jött, otthontalan és család nélkül élő fiú csatangol szerte a vá- rosban. Az egyiknek, a 16 éves Garelli Bertalan kőmű- vesinasnak beszélni kezdett a Teremtőről. A következő vasárnap már kilenc hasonló sorsú fiú kereste fel. Ez volt a kezdete az „oratóriumnak”, amiből később kinőtt a Szalézi Rend. A fiúk eleinte szentmise után hallgatták Don Bosco tanítását, majd vele maradtak. Öt évvel később négyszáz lett a fiúk száma! Don Bosco apjuk helyett apjuk és lelki vezetőjük lett az üdvösség felé vezető úton. Módszere a meggyőzés és a szeretet volt.

1843-ban elvállalta a leánynevelő intézet mellett működő Szent Filoména kórház lelki irányítását, s a kórház mellett ki tudott alakítani egy kis kápolnát. A fiúk száma azonban oly mértékben sokasodott, hogy nem fértek el, de zajongásukat a környék sem tűrte. Don Bosco ezért többször költözött fiaival, de sehol nem maradhatott velük tartó- san, mert sokszor érték támadások. Hol feljelentették, hol bolondok házába akarták juttatni, nem egyszer életére is törtek, de ez esetben titokzatos védelmet kapott egy hatalmas, szürke farkaskutya alakjában. Éveken át megjelent a legnehezebb pillanatokban, de senki nem tudta, kié. Don Bosco csak Szürké- nek hívta. Mivel a kutya 30 évig ugyanolyan jó erőben jelentkezett, ami a biológia törvényei szerint lehetetlen, a dolognak kétségkívül természetfölötti háttere van.

A Gondviselés ajándékként, amikor minden lehetőség kimerült, egy Pinardi nevű háztulajdonos fölajánlotta a házá- nak fészerét, amelyet némi átalakítás után kápolnaként használhattak. Nemsokára Don Bosco választás elé került: vagy abbahagyja a fiúkkal való foglalkozást, vagy azonnal elbocsátják a Szent Filoména kórházból. Don Bosco a fiait választotta, pedig semmiféle jövedelme nem volt. Övéivel együtt élt, mint az ég madarai: alamizsnából. Hamarosan súlyos beteg lett, s egy időre haza kellett mennie Becchibe. Felépülve édesanyját is magával hozta, és együtt költöztek be a Pinardi-házba. Margit mama ettől fogva haláláig az összes fiú édesanyja is lett.
Don Bosco ismételten sorsjátékot rendezett, amelynek bevétele segített rajtuk. Nincstelenségük ellenére 1851-ben megvásárolhatta a teljes Pinardi-házat, és letették a Szalézi Szent Ferenc-templom alapkövét. A templom egy év múlva teljesen készen állt.

1859-ben Don Bosco elérkezettnek látta az időt, hogy munkatársait társulatban fogja össze, és megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben az oratóriumból iskola, majd iskolarendszer fejlődött ki.

Halála előtt mondta: „Mondjátok meg a fiúknak: várom őket a mennyországban.” Torinóban halt meg 1888. január 31-én, 73 évesen. Utolsó útjára százezres tömeg kísérte. XI. Pius, aki őt személyesen ismerte, avatta boldoggá, 1930-ben pedig szentté.

Összeállította: Riskó Mariann