Csíksomlyói búcsú

25

“Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!” 

Az évszázadok óta Csíksomlyón megtartott pünkösdszombati búcsún már jó ideje nem csak a székelyek vesznek részt, hanem a világ minden tájáról érkeznek magyar anyanyelvű zarándokok. Így a csíksomlyói búcsú a Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar egyházi rendezvényévé és az összmagyarság találkozóhelyévé is vált. Többszázezren gyűltek össze idén is a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti térségben, ahol szabadtéri oltárnál mutatták be a szentmisét a jelenlévő papok és püspökök.

Az ünnepi szentmise előtt a kegyhely őrzői, a ferences szerzetesek üdvözölték a jelenlévőket, majd Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte a többszázezer zarándokot. Az anyaországból érkezett zarándokok között idén is voltak politikusok, ismert közéleti személyiségek.

A búcsú meghívott szónoka ebben az évben Majnek Antal munkácsi megyéspüspök volt. Egyházmegyénk hívei egy busszal érkeztek a búcsúra, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén.

Majnek Antal püspök beszédének, miként a búcsúnak is, ez volt a mottója: “Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!”

A püspök atya beszédében utalt arra, hogy a Szentatya arra kért minket: ebben az esztendőben bűnbánatban újítsuk meg életünket, s a Magyar Püspöki Kar is imaévet hirdetett meg nemzetünk lelki megújulásáért. A továbbiakban rövidítve közöljük a beszédet.

“Aki azért zarándokolt erre a szent helyre, hogy legkedvesebb mennyei pártfogójával, Máriával találkozzon, és azt szeretné, hogy segítsen neki és vigye kérését Jézushoz, az nagy búcsús kegyelmeket fog kapni. Még inkább, aki szeretné megújítani hitéletét és elveszített boldogságát, békéjét újra megtalálni, az itt nagy segítségre lel, amennyiben hajlandó elveszíteni régi, elrontott életét és itt hagyni vétkeit.

A bűnbe esett első ember után Mária mondta ki először oly hitelesen a beleegyező választ Isten szép tervére: “Legyen nekem a Te Igéd szerint!” Erre a mondatra várt a bűnbeesés óta az egész megváltásra szoruló világ. Ezzel kezdődik a világ újjáteremtése, hiszen ebben a pillanatban “az Ige testté lett”! Innentől érthető, miért hívták a történelem során oly sokszor segítségül a bajba jutott keresztények Máriát, akinek hite hegyeket mozdít. “Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!” Mily sokszor imádkozta, énekelte ezt népünk a történelem során az egész Kárpát-medencében, s különösen ezen a kegyhelyen! És többször hamar meg is tapasztalta imáinak meghallgatását.

Véletlen talán, hogy a kánai menyegzőn hasonlót hallunk? Amikor az ünnepléshez szükséges bor elfogyott, a háziak Máriához fordulnak segélykérően. Vajon miért éppen hozzá? Talán ezek a rokonok is tapasztalták már, hogy Mária imái meghallgatásra találnak? Mária itt is bizonyítja, hogy mily alázatos szolgálóleánya az Atyaistennek, hiszen az emberek panaszos kérését Fián keresztül küldi a Gondviselőhöz: “Tegyétek, amit mond!”

Istenem! Ma is szükségünk van a segítségre! Fogytán a borunk, az igazság bora! Európát, s közte a magyar népet is sokféle ellenséges erő támadja. Az emberi közösségek alapsejtjeit, a családokat támadja leginkább e világ hazug és gyilkos szelleme . A házasság Isten által rendelt formája romlik, sokan felejtik el a szentség szép tartalmát és üdvös értelmét. A legtragikusabb, hogy közben a teremtő Isten ajándéka, az új ember, a gyermek sem kell! Oly sokszor csak tehernek tekintik, akitől szabadulni kell, bármibe is kerül! Se erkölcsi akadály, se Isten parancsa, se a kis ember élni akarása, néma sikolya nem számít. Még az utolsót, a lelkiismeret szavát is segít elnyomni a közvélemény, no meg az országok “demokratikus” állami törvényhozása…

S újabban egyre több, magát haladónak nevező gazdag ország az öregektől, a szintén terhet jelentő betegektől is szabadulni akar az aktív eutanázia révén – az ember Isten helyébe próbálja tenni magát, úrnak képzeli magát élet és halál felett.

Hála Istennek, azért sokan vannak, akik érzik a bajt és világosan látják ennek az ordítóan önző mentalitásnak a tragikus következményét: hogy megszűnik a házasság, szétesik a család s lassan elfogy a nemzet!

Vajon nekünk akkor már nincs esélyünk a megmaradásra? Szent István országára a további szétesés vár? Adjuk fel a reményt? Nem! Jézus Péter utódján keresztül válaszolt, amikor II. János Pál pápa Magyarországon járt, és nekünk is mondta: “Ne féljetek! (…) Igyekezzetek újra fölfedezni származásotok és egész történelmetek igazságát abban az evangéliumi szakaszban, amit most Szent István királyra is vonatkoztathatunk: “a bölcs ember házát sziklára építette” (vö.: Mt.7,24). Az Úr Krisztus – mondta a pápa – az a szikla, amelyre maradandóan lehet építeni. Akkor állunk szilárdan ezen a sziklán, ha Krisztus által, Krisztusban és Krisztusra tekintve élünk.” Ha “azt akarjuk, hogy a nemzet épülete szilárdan fennmaradjon (…) meg kell szabadulni a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső kötelékeitől”. II. János Pál szavai tizenöt év után is időszerűek. Szükség van még korunkban a bátorság mellett tanulékonyságra és engedelmességre is, hogy hűségesek maradjunk az Egyházhoz s annak fejéhez, Krisztushoz.

Hisszük, hogy Mária gondjába vett minket Szent István fölajánlása óta, mint nemzetet, és higgyünk abban is, hogy hétköznapi életünk gondjait is szívén viseli, illetve továbbítja a Mindenhatóhoz.

Bár szomorúan tapasztaljuk, hogy nemzetünk nagy bajban van, hittel nézünk föl és azzal a reménységgel gondolunk a jövőre, hogy Isten irgalma mindig ad lehetőséget a megújulásra. A megújulás pedig ott kezdődik, ha rendet teszünk magunkban, a saját kapcsolatainkban. Legelőször is Istennel való kapcsolatunkban azzal, hogy nem próbáljuk védeni a bűneinket, hanem magunk előtt is őszintén feltárjuk őket a Szentlélek segítségével, azután elfogadjuk az Ő bocsánatát, tudva, hogy már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk.

A megújulás következő lépése, hogy feladjuk a védekezésünket, a mentegetőzéseinket a kapcsolatainkban is, kezdve a legszorosabbakkal. Nem tehet a nemzet megújulásáért semmit az, aki képtelen engedni vélt igazából felesége vagy férje, anyja vagy menye előtt. Bizony, a közvetlen környezetünkben a legnehezebb megélnünk az Úr főparancsát.

Az egyéni és közösségi megújulás nem lehetséges tehát anélkül, hogy a fontos kapcsolatainkat ne rendeznénk. Ezt nem lehet kikerülni, nem lehet átlépni. Ott kell szentté lennünk, ahová Isten helyezett minket. Nem csak a templomban, nem csak a zarándoklaton találhatjuk meg Istent, hanem nagyon is valóságosan jelen van otthon, a munkahelyen a másik emberben, abban, aki talán nem rokonszenves nekem, aki talán életem nagy keresztjét jelenti. Akkor vagyok Jézus követője, ha olyan szeretettel hordozom ezt a számomra nehéz embert, mint amilyen szeretettel hordozta Jézus a keresztjét. Nincs más útja az üdvösségnek!

Igen, ez az út keresztút, és mi gyengék vagyunk hozzá. Nem is tudnánk végigmenni rajta máshogy, mint annak a Léleknek a segítségével, akit megad, mindig megad a Mennyei Atya mindazoknak, akik kérik tőle.

Amikor a loretói litániában Máriát szólítjuk, háromszor is edényt mondunk: “lelki edény, tiszteletes edény, ájtatosság jeles edénye”. Mindannyiszor, amikor lemondunk valamiről az Úrért és Őrá figyelünk, edényt készítünk mi is az Ő kegyelme számára. Ő mindig adná, sőt, öntené belénk a kegyelmét, de ha nincs edényünk, mert nem készülünk a fogadására, nem lehet a miénk. Készítsünk helyet a szívünkben az Úr számára! A kegyelem, amit nekünk akar ajándékozni, valójában Ő maga. Minél kevesebbet tartunk meg magunknak önmagunkból, annál inkább Ă tölt be minket. Csak a Krisztussal eltöltött, a krisztusivá váló emberek változtathatják meg a világot – maguk körül és globálisan is.

Kérjük ma közösen a Szentlélek kiáradását népünkre, családjainkra, önmagunkra. Ahol csak ketten vagy hárman összegyűlnek az Úr nevében, Ő jelen van. Itt, ahol ennyien kérjük az Urat a Szentlélekért, biztosak lehetünk abban, hogy nem adja szűkmarkúan, hanem inkább túlcsorduló mértékben azoknak, akik engedelmeskednek neki.”

A szentmise végén pedig ezeket mondta:

“Kedves zarándok testvéreim! Hálát adunk Istennek e szentmiseáldozat végtelen kegyelmeiért. Mennyire kedvesek vagytok ti most a Mennyei Atya előtt! Bűnbánatban megtisztult szívvel hallgattátok az Ő üzenetét, az Eucharisztia misztériuma által megerősödött a Vele való szeretetegység. Most kérjük az Ő áldását, hogy ne csupán szép élmény maradjon számunkra ez a nap, hanem ez az imádságos zarándoklásunk valamiképpen folytatódjék. Ez a szentlelkes-máriás lelkiség képes megújítani a magyar nép életét, amennyiben Jézusra, a mi Megváltónkra irányítjuk minden nap a figyelmünket. Ahogy egy hete Krakkóban adta az ifjúság egymásnak a gyertyalángot, üdvös volna, ha az év folyamán erősítenénk egymásban ezt a Csíksomlyón meggyulladt pünkösdi lángot, és adnánk tovább életünk egyre hitelesebb keresztény tanúságtételével!”

Összeállította: Pápai Zsuzsanna