Farsangi beszámolók

741

A rahói római katolikus egyház közössége február 14-én tartotta farsangi bálját. Az ünnepséget a „Fermata” fúvószenekar előadása nyitotta meg. Ezután következett a magyar iskolások „Én azt megteszem, Julcsát elveszem” és „Sohasem volt király” című szórakoztató színdarabja, és a zipserei-i gyerekek vicces, mulatságos előadása „Farsangi fánk elkészítése” címmel. A vidám hangulatot és a jókedvet a szórakoztató vetélkedők hozták meg. Ezek között a székes tánc, a múmiakészítés…

A bálon a gyerekek bemutatták jelmezüket: volt itt állat (kakas, nyúl, oroszlán, varjú, rózsaszín malackák, stb.) és mesefigurák (varázsló, királyfi, angyal, hercegnő, krampusz, stb.).

Ezt a bemutatót a zsűri értékelte (Susanna és Lujza nővérek, Hubály Éva és Szalva Erika), de az eredményektől eltekintve mindenki ajándékot kapott, amelyeket a „Hi-hi-hi bohóc” – vagyis László atya – osztogatott.

Ezzel nem ért véget a bál, hanem igazán csak most kezdődött. A társaságot Juliska és Mariska, Johannka, a farsangi mennyasszony és vőlegény, és az arab táncosnő szórakoztatták.

Mindenki hozott magával fánkot, szendvicset, édességet, amellyel egymást kínálták a bálozók. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is örömmel vettek részt különböző vetélkedőkben és játékokban.

Legjobban a „Ramszesz fáraó, ébredj fel”, lufiborotválás, édesség keresése lisztben, seprűs tánc vetélkedőket élvezték. Mivel a farsang egybeesett a Valentin nappal, ezért a vetélkedők között volt vicces szerelembevallás a varázslatos Zsófikának. Mindenki örömmel táncolt a magyar és ukrán mulatós nótákra. A mulatozást tombola és skót tánc zárta.

Nagy sikerre volt a bálnak, mivel mindenki jól érezte magát, és már mostantól várjuk a következő farsangot.

Melnicsuk Veronika, Rahó

Farsangi bál Munkácson

Február 6-án farsangi bált szerveztünk az egyházközség hittanos gyerekei, fiataljai, illetve felnőttjei részére. A mulatságnak a Munkácsi Szent István Líceum adott helyet, melyet ezúton is hálásan köszönünk.

A gyerekek farsangja 3 órától kezdődött, melyben a hittanosok bemutathatták jelmezeiket, különböző érdekes játékokban vehettek részt, illetve a tombolán értékes nyereményeket nyerhettek. A mulatság nagyon jó hangulatban zajlott, mintegy 40 jelmezes hittanos vett rajta részt.

A fiatalok és felnőttek farsangja este 6 órától kezdődött, és a retro jegyében, a 70-es, 80-as évek stílusában zajlott. A „Csavard fel a szőnyeget” c. dallal indult a buli – melyet hittanosok adtak elő gitáron – majd kvízműsorral, játékkal, tombolával folytatódott. Természetesen elengedhetetlen része volt a táncoktatás – a belga, skót és görög táncokat volt alkalmuk megtanulni és táncolni a résztvevőknek. Mindemellett lehetőség volt kötetlen beszélgetésre, eszegetésre a szomszéd teremben, mely egy teaház hangulatát igyekezett felidézni. Az esten, mely nagyon jó hangulatban telt, mintegy 60 résztevő volt jelen.

Egy szervező

Előző cikkCsaládtalálkozó Munkácson
Következő cikkKórházmissziós találkozó