Házasságunk – rózsakert?!

80
egy nyári mécs összejövetel

Négy éve majd minden hétfőn 10-12 felnőttből és 8-10 gyerekből álló társaság gyűlik össze a beregszászi római katolikus plébánia nagytermében. Ezeken a délután 5 órakor kezdődő alkalmakon egy mindannyiunk számára nagyon fontos dolog miatt találkozunk: arról beszélgetünk, elmélkedünk, imádkozunk, hogyan lehet vigyázni, óvni, menteni egyik nagy kincsünket, a házasságunkat.


Elsősorban a házastársunkkal való páros beszélgetésben, majd a többiekkel való eszmecserében szeretnénk közelebb jutni Istenhez és egymáshoz, keressük a Teremtő ránk vonatkozó tervét, és építjük a közösségünket, amely védőhálót jelent számunkra ebben a világban. S hogy mindezt miért tesszük? Mert tudjuk, hogy mennyi tönkrement kapcsolat, házasság van hívők és nem hívők körében, s azt kutatjuk, hogy mi hogyan tudjuk a saját házasságunkat megvédeni, megőrizni. Nem vagyunk a tudás birtokosai, de az világos, hogy nem hagyhatjuk, hogy a házastársunkkal való kapcsolatunk elsorvadjon, csak a mindennapok gondjaira korlátozódjon.

Néhány közösségbeli társamat beszélgetésre hívtam, ahol ezekről a kérdésekről esett szó.

1. Miért gondoljátok, hogy szükségetek van olyan helyre, ahol a házasságotokkal foglalkoztok?

Rita és Szabolcs: Amikor összeházasodtunk, már akkor éreztük és tudtuk, hogy a házasságot egy rózsakerthez lehet hasonlítani, ahol állandóan munkálkodni kell. A rózsákat gondozni, locsolni, gyomlálni, nyesegetni kell ahhoz, hogy szépek és illatosak legyenek. Azt is éreztük, hogy megkönnyítené dolgunkat, ha hasonló házaspárokkal együtt közösségben beszélnénk erről, megosztanánk egymással tapasztalatainkat, örömeinket, bajainkat, erőt adnánk egymásnak a holnaphoz.

Lívia és Sanyi: Ismerjük a “csapat” megtartó erejét. Számunkra bátorítást ad, ha hasonló helyzetben élő emberekkel tudunk beszélgetni, tapasztalatot cserélni.

Gabi és Laci: Mindig is vágytunk arra, hogy közösséghez tartozzunk, a MÉCS nagyszerű alkalom arra, hogy beszélgethessünk a házastársunkkal a kapcsolatunkról, mert sajnos a hét folyamán nem sok idő marad erre.

2. Miért kezdtetek hetenként házas közösségbe járni? Sanyi: Ismertem a többi családot korábbról is. Közben első gyermekünket, Annát vártuk, érdekes volt a már gyermekeket nevelő családokkal találkozni, tanulni a hibáikból, sikereikből.

Lívia: Egyedül éreztem magam, és ott a kereszténység megélésére törekvő barátokra leltem, akik – közvetve vagy közvetlenül – a szeretetre buzdítottak.

Rita és Szabolcs: Házasságunk első évében MÉCS Napokon vettünk részt és láttuk, hogy amit ott tapasztalunk, az segítségünkre lehet a további években. Gabriel Calvo, a Mécs programok kitalálója egy olyan módszert dolgozott ki, amely a házasság gondozásáról szól, azaz nem engedi, hogy egyetlen egy gaz is maradjon a “rózsakertben”. Találkoztunk olyan fiatal házaspárokkal, akik hasonlóképpen gondolkodtak és hasonló szituációban voltak, így sikerült létrehoznunk egy Mécs közösséget Beregszászban, ahol azóta hetente egyszer összejövünk.

3. Mi az, amiben segített/ segít, hogy tagjai vagytok ennek a házas közösségnek?

Gabi és Laci: A MÉCS segít jobban megélni a házasságunkat, például segített a vasárnap hasznosabb, családiasabb megszervezésében.

Lívia: Segített jobban megismerni a férjemet.

Rita és Szabolcs: Nekünk nagyon sokban segített és segít a MÉCS közösség. Elsősorban egy ünnepet teremt számunkra – a házasság ünnepét. Mi minden hétfőn egy kicsit ünnepelünk, nem csak egyszer évente, a házassági évfordulón. Ilyenkor, hétfőn délután, időt szentelünk a házasságnak, róla beszélünk, a házasság van a középpontban. Természetesen nem felejtjük el, hogy a házasság csak egy életállapot, a legfőbb cél pedig az életszentség. Tehát Istenben, Isten által, Istennek hálát adva ünnepeljük a házasságunkat. A Mécs segített abban, hogy a házasságunknak legyen méltósága, hogy merjünk házasságban élni akkor is, ha olyan sokan nem akarnak házasságot kötni.

Fontos segítségnek tartom még azt az esetet is, amikor a Mécsen azt a kérdést kellett megvitatnunk a házastársunkkal, hogy vannak e titkaink, és hogyan viszonyulunk egymás titkaihoz. A beszélgetés közben olyan titkot mondtam el a házastársamnak, amit addig senkinek sem mondtam el. Ezután felszabadultnak éreztem magam, mintha egy kő esett volna le a szívemről.

Fontos volt felfedeznünk például egymás szeretetnyelvét is. Észrevettük, hogy mindkettőnknek nagyon fontos a dicséret. És valóban, sok problémát el tudunk kerülni, ha erre odafigyelünk. Igyekszünk naponta legalább egyszer elismerni a másik igyekezetét, munkáját…

Egyébként a Mécs hasznossága nem mindig szembetűnő. Sokszor olyan, mint a kovász, amely lassan keleszti a tésztát és csak a végén látjuk a hatását. Vagy olyan, mint a sport: egyik napról a másikra nem lehetek jó futó vagy úszó. De hosszú évek múlva, komoly munkával, talán világbajnok is lehetek.

4. Nehéz-e hetente eljárni közösségbe? Milyen akadályokat kell leküzdeni? Miért érdemes leküzdeni?

Gabi és Laci: Időnként nehéz, mert egész napos munka után sokszor érezzük fáradtnak magunkat. Sokszor úrrá lesz rajtunk a lustaság, kényelmesség, a gyerekek nyűgössége. Örülünk, hogy már egyre jobban megy ezeknek a leküzdése, mert mindig feltöltődve érkezünk haza, s akár napokig is beszélünk az ott megvitatott témáról.

Rita: Számomra nem nehéz hetente eljárni közösségbe. Kisgyerekeink vannak, általában otthon vagyok és örülök, ha van alkalmam kimozdulni egy kicsit. Szabolcs: Viszont tényleg vannak akadályai is az összejövetelünknek. Az egyik akadály az szokott lenni, ha nagyon belemerülünk a munkánkba és olyan érzésünk támad, hogy sokkal fontosabb most ez vagy az a munka, mint a közösség. Ha azt gondoljuk, hogy az az egy-két óra nem változtat semmin, fontos eszünkbe vésni, hogy csak akkor létezik a megtartó közösség, ha ezeket az egy-két órákat is értékeljük.

T. Orsolya

[vissza]