Idén is átadták a Pro Fide és Pro Caritate emlékérmeket

51

 

Pilásné Gerhardt Mária

Váratlan volt számomra ez a kitüntetés. Két napja tudtam meg, hogy én kapom idén a Pro Fide emlékérmet, de nem gondoltam volna, hogy ilyen ünnepi keretek között adják át. Nagyon jól esett, hogy a szentmise után odajöttek hozzám gratulálni az ismerősök Husztról, Ungvárról és más helyekről.

 Pilásné Gerhardt Mária 1932-ben született. Öten voltak testvérek. Édesapja a vasútnál dolgozott, Veréce közelében laktak. Az oroszok elvitték málenykij robotra, ahonnan soha nem tért vissza. A család az édesanya testvéréhez, Husztra költözött egy kis szobába. Mint legidősebb testvérnek, Máriának dolgoznia kellett iskola helyett. Templomba mindig jártak, szülei arra tanították őt, hogy Istent semmilyen körülmények között ne hagyja el. Ezt egész életében hűségesen be is tartotta.

1950-ben elvitték a papokat. Az emberek őrséget szerveztek, éjjel-nappal a templomnál voltak, s így sikerült megakadályozni, hogy elvegyék tőlük. Amikor Tőkés tisztelendő úr hazakerült a lágerből, Mária nénit és férjét felkérte tanácstagnak, mivel már akkor nagyon sokat segítettek a templomban.

Munkahelyén egyszer nehéz helyzetbe került hite miatt, de a Gondviselés – és jóindulatú főnöke – kimentették belőle. Nem engedelmeskedett a felszólításnak, hogy hagyja ott a templomot, és a gyermekét se engedje oda, mégis elsimult az ügy. Mária néni évtizedek óta előénekes és előimádkozó a huszti templomban. Régebben, mikor papjuk beteg volt, a temetéseket is ő vezette, s örült annak, hogy tudott segíteni.

„Mindent, ami történik, úgy fogadok el, ahogy van, ahogy a Jóisten adja. Mert magunktól semmit nem tehetünk, és hogyha nehéz sorsban is voltam, mindig fölajánlottam azokért, akik még nehezebb sorsban voltak” – mondja.

Nánási Antal

Nehéz megszólalnom az emlékérem átvétele után. Számomra is meglepetés volt ez a kitüntetés. Isten kegyelmének tulajdonítom azt, hogy ebben a díjban részesültem. Igyekszem továbbra is úgy

Örülök a díjnak és hálás vagyok a Jó Istennek, hogy az életembe még ez az esemény is belefért. Hatvan éve tevékenykedem a huszti templomban. Az utóbbi években sajnos hétköznap nem bírok már eljárni a templomba, így a vasárnapi misék előtt vezetem a litániákat és imákat.

Mély örömmel tölt el az is, hogy templomi szolgálatom alatt olyankor is tudtam tevékenykedni, amikor a legnehezebb volt, és fontos volt a szolgálat a helyi egyházközség fennmaradása érdekében. Hálás vagyok Istennek, hogy megadta az erőt ahhoz, hogy hűséges maradhattam Hozzá és Egyházához. végezni a munkámat, hogy Istennek tetsző legyen.

(Nánási Antallal az Új Hajtás ezévi nagyböjti számában készítettünk interjút.)