Horvát Béla emlékére

714

Horvát Béla, a római katolikus homoki cigány közösség lelkipásztori kisegítője, hitoktatója 2013. november 2-án 55 éves korában elhunyt. Béla 2004-ben részt vett Margarita nővér első, Kárpátalján tartott lelkigyakorlatán, amelyen csodás módon meggyógyult halálos betegségéből. Ekkor tudatosult benne, hogy az ő küldetése Isten szavának, az evangéliumnak hirdetése. Amerre járt, tanúságot tett, erőteljes szavaiban jóra intés, buzdítás volt Isten szolgálatára, a keresztény értékrend megélésére, Krisztus követésére. A homoki imaház építése az ő nevéhez fűződik.

Feleségével 2004-ben szentségi házasságot kötött, majd a bérmálás szentségében is részesült.

Cigányok és nem cigányok között, valamint családja körében egyaránt megbecsült, tisztelt és szeretett, példamutató ember volt, jó hírnévnek örvendett.

Személyiségét megérintette a XIII. századi prédikáló rend alapítója, Szent Domonkos szellemisége, ezért feleségével együtt belépett a világi domonkosok közösségébe. Halála előtt 5 nappal még le tudta tenni ideiglenes ígéretét. Néhány hónapja erőt vett rajta a betegség, amelyet haláláig türelmesen viselt.

Nagy Mária Diána OP (Diána nővér)
Előző cikkIdén is átadták a Pro Fide és Pro Caritate emlékérmeket
Következő cikkPásztor Ferenc szoboravatás Beregszászban