Isten legszebb ajándéka

Az édesanyák napját idén ünneplem először anyaként. Eddig minden évben hálát adtam az Édesanyámért és Szűz Máriáért, aki Égi Édesanyánk. De amióta anya vagyok, érzem, hogy ez az ünnep több üzenetet rejteget…

Néhány hónapja figyelem a kisgyermekünket. Nagyon ismerős vonásai vannak. Szája – az apjáé, szeme – az enyém… Az első perctől kezdve figyelem a viselkedését – kiszolgáltatott, tehetetlen, gyenge, türelmetlen, önző. Ez is nagyon ismerős. Rádöbbentem, hogy kapcsolatom a kisbabánkkal mennyire tükrözi a kapcsolatomat Istennel.

Amikor csak néhány hetes volt a gyermekünk, annyira tudott sírni, hogy a sírástól nem látta a keblet, amely megnyugtathatta volna őt. De még ha látta is, nem tudta, hogy ez az, ami ételt ad és nyugtat. Mennyire ismerős viselkedés… Vakon követelünk, amikor csak tehetjük.

Amikor kimegyünk az udvarra, fel kell öltöztetni a kisbabánkat: sapka kerül a fejére, nadrág a lábára, meleg takaró a testére, hogy megvédje a hidegtől. Ő végigsírja az öltözködést. Nem hiszi, hogy jót akarok neki. Nem tudja, hogy a betegség sokkal jobban fájna neki, mint a sapkának az elviselése. Ismerős vonás… Mindent megteszünk, hogy MOST ne fájjon, és nem gondolunk az üdvösségünkre.

Amikor tisztába teszem gyermekemet, ő csak fekszik, mosolyog, élvezi, hogy ruha nélkül lehet egy kicsit, nem érdekli, mi van a pelenkában: azt rám bízza. Ismerős… Hiszen a bűnbocsánat szentségében én ugyanígy megyek a Mindenhatóhoz. Ő mindent elvégez, nekem csak be kell vallanom, hogy „tele a pelus”.

Megfigyeltem magamat is ezekben a helyzetekben. Van egy kisemberem, aki éjjel-nappal követeli az időmet, szeretetemet, figyelmemet. Nincs időm semmire. Minden munkámat abba kell hagynom, ha hív. De én annyira szeretem őt! Minél jobban kéri, annál nagyobb szeretettel adom. Minél jobban látom, hogy nem ért valamit, annál kevésbé tudok haragudni a türelmetlensége miatt. Minél jobban rám bízza magát, annál inkább gondját viselem. Ismerős vonás… Jézus ugyanígy szeret minket. Mindent odaadott értem, bűnösért, még az életét is. Ő ugyanúgy látta és tapasztalta az én önzőségemet, gyengeségemet, türelmetlenségemet és mégis vállalta, értem a kereszthalált. Nekem, nekünk, anyáknak adta volna legszebb vonását az Isten? Igen. Aki elfogadja Tőle a szülés fájdalmát, és vállalja az ember felnevelésével járó nehézségeket, azt Isten megajándékozza a legszebb vonásával.

Amióta anya vagyok, azt is megértettem, hogy a Jóistennek sokkal nehezebb dolga van velünk. A csecsemő ránk bízza magát. Tudja: ha sír – megvigasztalják. Mi ezt nem mindig tudjuk elhinni. Gyakran egy olyan csecsemőhöz hasonlítunk, aki ahelyett, hogy sírna az éhségtől, inkább elkezdi enni a takaróját, mert nem hiszi, hogy van anyukája, aki megeteti. Vagy olyan csecsemőre is hasonlítunk, aki saját magát szeretné tisztába tenni, sőt még másokat is. Istennek és nekünk is sokkal könnyebb lenne, ha bevallanánk – „csecsemők” vagyunk.

Ezen az ünnepen ezért nem csak Édesanyámért és Szűz Máriáért szeretnék hálát adni, hanem Isten legszebb ajándékáért is. Megköszönöm Neki, hogy magából a legértékesebbet adta nekem. Ünneplem egyúttal az Ő irántunk való szeretetét, rajongását, türelmét, jóságát, ami sokkal nagyobb, mint amit én érzek gyermekem iránt. Ünneplem az Ő végtelen bölcsességét, amellyel a szeretetre nevel bennünket.

Egy fiatal anyuka