Isten szabadító ereje által

86

Interjú Duda Szvorád atyával

Hiteles, vidám, kiegyensúlyozott és béke árad belőle – így jellemezném a frigyesfalvai plébániai kormányzót – Duda Szvorád domonkos atyát, akivel nemrég beszélgettem. 1995-ben szentelték pappá. A domonkos rend szlovákiai tartományához tartozik, és már néhány éve itt szolgál Kárpátalján.

– Szlovákiában születtem és nevelkedtem egy istenfélő családban – meséli az atya. – Édesanyám Lendákból, egy olyan unikumnak számító szlovákiai faluból származik, ahol mintegy 30 papi és közel 100 szerzetesnői hivatás született. Kisgyerekkoromtól kezdve számomra nem volt kérdés az Isten létezése és az, hogy Ő szeret minket, hisz erre neveltek szüleim. Az imádság, a templomba járás olyan természetes volt nálunk a családban, mint az evés vagy ivás.

– Hogyan érezte meg, hogy Isten a papi hivatásra hívja?

– Már gyerekként nagyon szerettem a vallást, a szentmisét, és erősen vágytam arra, hogy pap lehessek. Ez a vágy egy jel is volt – mondhatni a legnagyobb jele Istennek, hogy a papságra hív. Ugyanakkor nem tudtam, hogyan teljesül majd ez a vágyam, mivel nem voltam valami jó tanuló, és azt gondoltam, hogy csak azok a fiúk mehetnek papnak, akik jól tanulnak. Ez sokszor elszomorí-tott. De az imádságot és a szentségi életet továbbra is ugyanolyan lelkesedéssel gyakoroltam.

Kamaszkorban egy időre megfeledkeztem vágyamról a papság iránt. Elkezdett érdekelni a csillagászat. Miután elvégeztem egy építőipari szakközépiskolát, bevonultam katonának. A seregben nem volt lehetőségem rendszeresen templomba járni. Amikor kimenőt kaptunk, én mindig egy templomba mentem misére, ahol sírtam az örömtől, hogy ott lehetek. A seregben egy év eltelte után több kimenőt kaptunk, és lehetőségem volt bejárni egy domonkos kolostorba. Nagyon megtetszett a domonkos rend, és újból feltámadt bennem a papi hivatás utáni vágy. De most már azt is éreztem, hogy én domonkos pap akarok lenni. Egy ideig azonban harc is volt bennem, mivel azon is gondolkodtam, hogy csillagász leszek. Rövid időn belül azonban beláttam, hogy ha nem válaszolok Isten hívására, nem találom meg a lelki békémet, így már a seregben elkezdtem a noviciátusi évemet a domonkos rendben.

Épp leszerelésemkor tört ki Szlovákiában a forradalom. Fél évet még építőmunkásként dolgoztam, utána viszont bevonultam a kassai domonkos kolostorba. Az első fogadalom letétele után Csehországban kezdtem el teológiai tanulmányaimat a szemináriumban.

– Milyenek voltak ezek az évek?

– Nagyon örültem, hogy végre a szemináriumban lehetek és a papsághoz vezető úton elindulhattam. A tanulmányok viszont, ahogyan azt sejtettem is előtte, komoly erőfeszítéseimbe kerültek.

– Hogyan emlékszik vissza a pappá szentelésére?

– Nagyon örömteli esemény volt számomra, ugyanúgy, mint az örökfogadalom. Azonban az örökfogadalom letételekor komolyan megkísértett a gonosz lélek. Életem talán legnagyobb megpróbáltatása volt, amikor a szertartás alatt, miközben a mindenszentek litániáját imádkoztak, az oltár kövén fekve egyszer csak megéreztem, hogy valaki arra buzdít, hogy álljak fel és menjek el. Élesen megéreztem a Gonosz jelenlétét. A lelkemben viszont egy szelíd hangot hallottam: “Ne aggódj! Amiről most lemondasz, azt mind megkapod az örökkévalóságban!” Ez az isteni kegyelem hangja nagyon megnyugtatott és erőt öntött belém, így a litánia után bátran léptem az elöljárómhoz, hogy letegyem az örökfogadalmat. Ezek után már egészen megerősödtem hivatásomban és ehhez hasonló nagy kísértéseim nem voltak.

– Hogyan került Kárpátaljára?

– Papságom első éveiben többek között Kassán, nyugat- és középszlovákiai településeken szolgáltam. Isten hívásaként éreztem meg. hogy Kárpátaljára kell jönnöm. Ezt el is mondtam a provinciális atyának. Ő igencsak meglepődött. Nem hitte volna, hogy ott szeretnék szolgálni, de végül is elengedett, hisz épp akkoriban kérték, hogy küldjön egy papot Kárpátaljára a rendi atyák közül.

– Egyházmegyénkben ön exorcista (ördögűző) szolgálatot is betölt. Hogyan esett önre a választás?

– Úgy gondolom, nem egészen az én akaratom volt, hogy exorcista pap legyek. Igazából nem is ismertem eléggé ezt a területet. A szemináriumban nem sokat tanultunk ezekről a dolgokról. Szóval erre a szolgálatra való kinevezésemnek megvan a maga története. Amikor Kárpátaljára jöttem, szembetűnő volt, hogy itt az emberek többsége szörnyű módon irigy. Irigykednek a szomszédaikra, a barátaikra, sőt gyakran még családon belül is nagy az irigység. Ez a szörnyű bűn viszi rá az embereket, hogy átkozódjanak, ármánykodjanak, és nem ritkán még javasasszonyokhoz, boszorkányokhoz is fordulnak segítségért, hogy valami módon kárt okozhassanak egymásnak. Sajnos ilyen “gyógyító” asszonyokból van Kárpátalján elegendő. Engem, mint a híveim lelki atyját, nagyon elszomorított, hogy úgy éreztem, nem tudok hatékonyan segíteni lelki gyermekeimen. Természetesen papként igyekeztem a meglévő eszközöket használni – a bűnbocsánat szentségét, az oltáriszentséget, a betegek kenetét. De valami többre vágytam, magam sem tudom mire, csak éreztem, hogy muszáj még valamit tennem a beteg, szenvedő hívekért.

Egyszer egy zarándoklat alkalmával Medjugorjéban egy kápolnában imádkoztunk együtt két karizmatikus domonkos pappal Szlovákiából. Ők megkérdezték, hogy rám tehetik-e a kezüket és imádkozhatnak-e fölöttem. Én persze nem ellenkeztem, bár jómagam nem gyakoroltam soha ezt az imamódot. Ők tovább kérdeztek: milyen adományt szeretnék kérni a Szűzanyától ezen az imádságos zarándokhelyen? Nekem rögtön eszembe jutottak az otthoni híveim, és mondtam, hogy segíteni szeretnék rajtuk, és valamilyen módon harcolni szeretnék az átkok, varázslások, szemmel verések ellen is. Az atyák tudomásul vették kérésemet és imádkoztak fölöttem ezért az adományért.

Később Kárpátalján egy papi lelkigyakorlat alkalmával Majnek Antal püspök megkérdezte tőlünk, papoktól, hogy ki az, aki indíttatást érez magában arra, hogy elvállalja az ördögűző szolgálatot, mivel minden egyházmegyében ki kell nevezni exorcista papot. Én ismét egy szellőt éreztem, ami arra indított, hogy jelentkezzek, amit meg is tettem. Ő elmondta, hogy pont rám gondolt, és megadta az engedélyét és áldását erre a szolgálatomra. Rajtam kívül Landwehr Martin atya is ki lett nevezve erre a szolgálatra az egyházmegyében.

– Az emberek többsége nagyon keveset tud az exorcizmusróL Elmondaná, hogy miből áll ez a szolgálat, hogyan gyakorolja azt?

– Ez főleg szabadító szolgálat, de sok esetben gyógyító hatása is van. Mivel amikor egy lélek különböző megkötésektől, átkoktól, szemmel verésektől szabadul meg, egyben testileg is meggyógyul. Persze ahhoz, hogy sikeresen történjen ez a szabadítás, fontos, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét. Ehhez a Jóisten mindig küld nekem segítőket. Ilyen segítőm volt Anasztázia nővér, aki a lelkek megkülönböztetésének adományával rendelkezett. Ő most Szlovákiában van, de helyette jelenleg Bernardisz nővér az, aki szintén ezzel az adománnyal rendelkezik és segíti munkámat. Ő a gyógyítás adományát is megkapta, különösen belső szervi betegeken tud segíteni.

– Milyen esetekben gondolhatunk arra, hogy egy adott betegség vagy szenvedés oka a gonosz erők befolyása miatt alakul ki?

– Egy betegségnél vagy szenvedésnél soha nem szabad csak arra gondolnunk, hogy biztosan gonosz erők idézték elő. Három oka lehet ezeknek a problémáknak. Először is a természetes ok, vagyis olyan tényezők váltják ki a betegséget, mint a helytelen táplálkozás, gyakori stressz, káros szenvedélyek stb. Aztán Isten is megengedhet bizonyos szenvedést vagy betegséget, ami a lélek javára szolgálhat. Végül előfordulhat, hogy bizonyos okkult erők azok, amelyek hatást gyakorolnak a leiekre és testi-lelki szenvedést okoznak. Ezért fontos, hogy mindenekelőtt a probléma gyökeréig jussunk el, és csak azután fogjunk neki a gyógyításnak vagy szabadításnak, ha arra van szükség. Olyan ez, mint amikor valaki elmegy a körzeti orvoshoz, aki miután megállapítja a baj gyökerét, a megfelelő szakorvoshoz irányítja a beteget.

– Ha kiderül, hogy a problémát gonosz erők okozzák, milyen gyógymódot alkalmaz a lélek testi-lelki gyógyulásának érdekében?

– Az alap a gyónás és áldozás. E két szentség nélkül nehezen tudjuk elkezdeni a gyógyítást, szabadítást. A nem katolikusoknak pedig azt szoktam javasolni, hogy a saját vallását megfelelően gyakorolja és járuljon azokhoz a szentségekhez, amelyeket a papja vagy lelkésze kiszolgáltathat számára.

Vannak olyan esetek, ahol a testet és lelket együtt kell gyógyítani. Vagyis, ha valaki eljön hozzám segítségért, nem jelenti azt, hogy nem mehet el orvoshoz is, vagy pszichiáterhez. Viszont a szenvedélybetegek azért szabadulnak meg olyan nehezen bajukból, mert nem csupán a testük vagy pszichéjük beteg, hanem a lelkük is. Ez a gonosz lelkek közreműködésével is kialakulhat. A függőség egyszerű kísértéssel kezdődik. Az angyalok karához hasonlóan a gonosz lelkek is ilyen karokra, vagy fokozatokra vannak osztva. A gonosz lelkek minden csoportjának megvan a saját specialitása, ha lehet így mondani. Valamelyik a kábítószer-függőségbe vagy az alkoholizmusba vezeti bele az embert, valamelyik az érzéki szenvedélyekbe vagy szerencsejáték-szenvedélybe. A gyógyuláshoz néha már az is elég, ha a szenvedélybeteg ígéretet tesz Istennek jelenlétemben, hogy nem fogja gyakorolni a szenvedélyét és közösen imádkozunk is ezért. Ezek az emberek gyakran örömmel térnek vissza és mondják el, hogy már egy ideje nem szegték meg ezt az ígéretüket. Vannak olyan esetek, amikor viszont szabadító imára van szükség.

Bár a gonosz lelkek megállás nélkül munkálkodnak, hogy az ember lelkét kárhozatba juttassák, az Isten ereje végtelenül hatalmasabb. Ő szüntelenül kegyelmeket áraszt ránk, hogy segítsen bennünket az üdvösség útján járni és oltalmaz bennünket, ha hagyjuk. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál eredménytelenebbek a gonosz lelkek próbálkozásai. Ezért fontos, hogy rendszeresen járuljunk szentségekhez, szívből imádkozzunk és igyekezzünk az evangélium szerint élni.

Bunda Szabolcs