Itt az alkalmas szent idő!

52

„Itt az alkalmas szent idő, az üdvösségnek napjai…” – visszhangoznak fülemben az egyik nagyböjti énekünk szavai. És felvetődik a kérdés: mire jó, mire alkalmas ez az évente visszatérő időszak, amit Nagyböjtnek neveznek?

Általában a böjttel kapcsolatban az antik idők óta napjainkig sokféle vélemény született az emberek tudatában. A régiek értelmes dolognak tartották a böjtölést, mondván: minél kevesebbet eszünk, annál kevesebb rosszat veszünk magunkhoz.

Manapság is vannak, akik afféle szent „diétának” gondolják a böjtöt, mely hasznos a szervezetünkre nézve, és gazdaságos is, mert lefogyva újra felvehetem pl. az oly kedvelt és még jó állapotban lévő, de sajnos kihízott ruhadarabot. A sportolók is bizonyos aszkézist, önmegtagadást szoktak gyakorolni étel-ital fogyasztásában és személyes életvitelükben, hogy ezzel is növeljék a koncentrálóképességüket és teljesítményüket a kívánt rekordok eléréséért. Vannak továbbá olyan emberek, akik éhségsztrájkkal próbálnak tiltakozni valami igazságtalanság ellen, vagy érvényt szerezni politikai meggyőződésüknek.

És még lehetne folytatni. De már ebből a rövid felsorolásból is kiderülhet, hogy a böjt jó, hasznos, egészséges, stb. Egy szóval – alkalmas. Igen ám, de a kényszerű éhezés vagy nélkülözés önmagában még nem böjt! A mi böjtünk – SZENT és ÜDVÖS! SZENT, mivelhogy az egyedül szent Istenhez kell, hogy közelebb vigyen minket, és ÜDVÖS, mert meg kell, hogy tanítson minket elengedni azt, amit előbb-utóbb úgy is elveszítünk ebben az életben, hogy miénk lehessen a legnagyobb kincs: az örök élet!

A Bibliában, nevezetesen már az Ószövetségben találkozunk olyan szokásokkal és gyakorlatokkal, melyek során az emberek lemondanak valamiről, de nem csak a saját kedvükért vagy hasznukért, hanem ISTEN kedvéért. Például, hogy tiszták lehessenek Előtte, vagy lemondva valamiről szabaddá tegyék magukat Isten számára. Épp ezen a ponton kísértette meg az Ószövetség hívő emberét az a téves elképzelés, hogy különböző áldozatokkal, áldozatocskákkal, önmegtagadási és önsanyargatási praktikákkal el lehet kápráztatni és le lehet kötelezni az Istent. Ezért „szócsövein” keresztül – prófétái által üzeni az Úr: ,,Tudjátok-e, milyen az a böjt, amelyet én kedvelek? Azt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket és oldd meg az iga kötelékeit. Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát. Törd meg az éhezőknek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba, ha mezítelent látsz, öltöztesd föl és ne fordulj el embertársad elől.” (Iz 58,6; vö. Jer 14,12). Látjuk tehát, hogy az igazi böjtölés nem fajulhat afféle sztahanovista mozgalommá, és bármilyen teljesítményközpontúság, összehasonlítgatás mások böjtölésével „megmérgezi” és értéktelenné teszi azt az Úr szemében.

Az Újszövetségben, Szent Máté evangéliumában az Úr Jézus az alamizsna, az imádság és a böjt szétválaszthatatlan hármasát állítja hallgatói és tanítványai elé, mint a böjtölés mértékadóját (vö. Mt 6,1-18). Jézus szerint, ha ezt a hármat diszkréten, nem hivalkodva, nem versengve és őszintén gyakoroljuk, akkor nem az emberek elismerő fejcsóválása vagy tapsa lesz a jutalmunk, hanem a Mennyei Atya – aki a rejtekben is lát – jutalmaz meg minket.

A böjtnek, mint az ünnep ellentétjének megvan az ideje: amikor a farizeusok szemrehányást tettek Jézus tanítványainak, hogy nem böjtölnek, Ő azzal vette védelmébe őket, hogy ha kiragadják körükből a vőlegényt, akkor majd böjtölnek (Mk 2,18-20). Erre a kiragadásra, megváltó halálára és feltámadására készül fel maga az Úr Jézus is negyvennapos böjttel a pusztában (Mt 4, 1-11).

Szulincsák Sándor
huszti plébániai kormányzó