Látogatóban a szolyvai ifjúsági közösségnél

53

Egyházmegyénkben a szláv nyelvű egyházközségekben több helyen is vannak ifjúsági közösségek a hívek közösségén belül. A magyar ifjúsági közösségektől eltérően, – akik bár a 90-es évek elején számos egyházközségben jöttek létre, azonban az utóbbi években sajnálatos módon szinte teljesen eltűntek, – a szláv fiatalok változatlan lendülettel és lelkesedéssel gyűlnek össze ma is a plébániákon és gazdag, változatos tevékenységükkel színesítik a helyi egyház életét. Egy ilyen lelkes és vidám közösséghez látogattunk el a szolyvai plébániára, ahol a helyi atyát – Robert Nowakot -, egy itt élő szerzetesközösség tagját – Szlovjan Johanna vincés nővért -, és természetesen a fiatalokat kérdeztük plébániai tevékenységükről, közösségükről.

Johanna nővér

Vincés nővérek vagyunk, más néven a Szeretet Leányai. Közösségünk 2001-től él Szolyván, én magam hat éve vagyok a közösség tagja. Az itt élő fiatalok többnyire ukrán nyelven beszélnek, ezért Majnek Antal püspök atya felkért bennünket, hogy segítsünk Robert atyának, kezdjünk el foglalkozni velük. Kötetlen beszélgetésekkel kezdtük a plébánián, aztán egyre komolyabb vallási és hitbéli témákról beszélgettünk, szentségimádásokat és más áhítatokat szerveztünk. Így formálódott közösségé a fiatalok csapata, amely ma egy máriás ifjúsági közösség. Szent Vince lelkületét igyekszünk átadni, mivel mi is e szerint élünk. Én többnyire a kisebb gyerekekkel foglalkozom az idősebbekkel Kollarova Zsuzsanna nővér találkozik gyakrabban hittanórák, szentségimádások, kirándulások, imaórák, énekpróbák és ifjúsági szentmisék keretein belül. Sok fiatal igényli a lelki beszélgetést is. Nyilvánvaló, hogy a fiatalok lelkülete a jövő egyházának lelkülete is, és nem mindegy, hogy a jövőben milyen lelkületű emberekből áll majd az egyház. A nagyjából egykorú fiatalok közösséget alkotva egyegy plébánián sokkal szívesebben találkoznak egymással, mint a felnőtt hívek közösségén belül. Van közös témájuk, hasonlóak a problémáik, állapotbeli kötelességeik, amelyeket egy közösséghez tartozva sokkal könnyebben meg tudnak oldani. Az atyák, nővérek is sokkal hatékonyabban tudják átadni a keresztény értékeket egy-egy közösséggel töltött idő alatt. Nem utolsó sorban pedig közösséggé formálódva a fiatalok megtanulnak időnként lemondani saját akaratukról a közösség javára. Bizonyos idő elteltével pedig ezek a fiatalok alkotják majd a felnőtt hívek közösségét, felvértezve azzal a tapasztalattal és élményekkel, amelyet fiatalként egy közösségben szereztek.

Robert atya

Ötödik éve szolgálok a szolyvai egyházközségben. A Kamenec- Podilszk-i egyházmegyéből jelentkeztem kárpátaljai szolgálatra, amit 2006 őszén kezdtem meg. Ahogyan Johanna nővér is elmondta, fontos, hogy a fiatalok kisebb közösségeket alkotva találkozzanak egymással, és ezek a találkozások tudatosan Isten jelenlétében történjenek. Hisz a világban élve nem könnyű szembenézni a különféle áramlatokkal, csábításokkal, kísértésekkel. Egyáltalán nem könnyebb ma kiigazodni, eldönteni, mi a jó és mi a rossz, mint korábban a kommunista rezsim vallásüldözése alatt. Ma sokkal árnyaltabbak és összetettebbek az élet dolgai, nem könnyű az igazán helyes és keskeny úton maradni. A fiataloknak alaposan fel kell készülniük az életre. Erős hittel kell felvértezniük magukat, amely majd erős erkölcsi tartást, az elveikhez való biztos ragaszkodást alakít ki bennük.

Természetesen felnőtt korban is fontos a közösségben megélt hit, és ha a fiatalok már most közösségben ismerkednek meg a keresztény élet alapjaival, akkor felnőttként nem lesz kérdés számukra a hívő közösséghez való tartozás, a különböző egyházközségi feladatokban történő aktív szerepvállalás. Az itteni plébániai közösségekhez természetesen nem szentek tartoznak. Egyszerű, gyarló emberek alkotják, ezért itt is vannak konfliktusok, nézeteltérések és más gyengeségek. Ezeket igyekszünk keresztény módon és imádsággal megoldani. Nagyon diszkréten kell megnevezni a hibákat, bizonyos esetekben pedig egyáltalán nincs szükség, hogy erről beszéljünk. Nem szabad túlzott kritikával illetni az ilyen eseteket, mert az megöli az emberekben a lelkesedést, a ragaszkodást, a hűséget.

zenepróba közben

Ugyanez a helyzet, ha egy új fiatal kerül a közösségbe. Nagyon fontos elfogadni őt hibáival, gyarlóságaival és nézeteivel együtt. Nem szabad vele éreztetni, hogy esetleg helytelenül lát dolgokat, vagy helytelenül cselekszik. Hisz honnan tudná, mi a helyes, ha eddig senki nem beszélt neki róla? Az a tapasztalat, hogy idővel úgyis megváltozik, szinte észrevétlenül magáévá teszi a keresztény látásmódot. De ehhez időt kell neki adni. A másik dolog véleményem szerint, ami vonzóvá teszi az ifjúsági közösségünket, hogy sok profán programot szervezünk, amelyek azért persze keresztény szellemben zajlanak. Nem kell félni, hogy egy közös buli, kirándulás vagy egy sörözés megrontja a fiatalokat. A mikéntjére kell odafigyelni, hogy mindig, minden helyzetben keresztények maradjunk, és ahhoz méltóan viselkedjünk. Már évek óta rendszeresen megrendezik a keresztény Ki mit tud? vetélkedőt, amelyen az egyházmegye különböző ifjúsági közösségeinek csapatai mérkőznek meg egymással. Ez a rendezvény is nagyon fontos fiataljainknak. Volt olyan srác, aki épp egy ilyen vetélkedő kapcsán került a csapatba, és ma már teljes rangú tagja a közösségnek, és ugyanolyan lelkesedéssel vesz részt a szentségimádásokon, mint a vetélkedőkön és kirándulásokon.

A fiatalok

Marika (13 éves): Irka, a barátnőm, aki már tagja volt a közösségnek, hívott el egy ilyen találkozásra. Azonnal megtetszett a közösség. Itt mindig vidám a hangulat, sokat viccelődünk, de persze vannak komoly pillanataink is. Sok új dolgot tudtam meg az egyházról, a vallásról. Azóta már a húgomat is elhívtam ide, így már ő is tagja a közösségünknek.

Rita (13 éves): Nekem is a barátnőim szóltak – Irka és Marika -, hogy van egy jó kis csapat a plébánián, és kérték, hogy menjek el. Nagyon jól érzem magam itt a többiek között. Sok az érdekes és tartalmas program. Nemrég voltunk az egyházmegyei Ki mit tud?-on, ahol megmutathattuk magunkat és megláthattuk, hogy mit tudnak a többiek, megbarátkoztunk a többiekkel, akik Ungvárról, Szerednyéről, Nagybereznáról, Túrja Remetéről, Dolháról, Munkácsról érkeztek.

Filip (15 éves): A bátyám kért, hogy járjak vele a templomba ministrálni és belementem. Egyszer karácsony előtt a rangidős közösségi tag, Irina felkért, hogy játsszak el egy szerepet a pásztorjátékban. Igent mondtam. A próbák alatt megismertem és megkedveltem a többieket, így lettem a közösség tagja. Korábban “rosszfiú” voltam, rossz társaságba jártam. Most már ez, azt hiszem, megváltozott, igyekszem tőlem telhetően jó lenni.

Robi (14 éves): Én a szüleim és testvérem által kerültem a közösségbe. Nemrég engem választottak fő ministránsnak a templomban, amire nagyon büszke vagyok. Sok ember támogatott ebben. Két-három alkalommal találkozunk a többiekkel itt a plébánián. Mindig szívesen jövök ide. Van, amikor Szentírást olvasunk Robert atyával és elemezzük az olvasottakat. Más alkalommal Johanna és Zsuzsanna nővérekkel találkozunk, akik hittan foglalkozást tartanak nekünk. Sokat jelent nekünk az idősebbek közössége, van kitől példát venni és sokszor egyszerűen közülük hív össze minket valaki egy-egy találkozásra, beszélgetésre, kirándulásra.

Aljona (15 éves): Én teljesen véletlenül kerültem ide. Előtte eléggé kicsapongó életet éltem. Ez megváltozott, és remélem így is marad. Az itteni lányok és fiúk egészen másak, mint kint a világban. Nincs káromkodás, dohányzás, alkoholizálás. Gyakran beszélünk Istenről, a szentekről. Egyszóval jól érzem magam itt.

Irina (19 éves): Nagyon régóta járok a plébániára. Egy medjugorjei zarándoklat volt az, ami megérintett. Azóta úgymond jó keresztény igyekszem lenni. Itt a plébánián már sok közösség tagja voltam, amelyek vagy megszűntek vagy átalakultak. A mostani közösségünk érdekes módon jött létre. Az itt élő vincés nővérek egyszer behívtak minket, néhány fiatalt, egy esti szentmise után magukhoz egy kis beszélgetésre. Finom keksszel és teával kínáltak. Egyáltalán nem beszéltek sem a vallásról, sem a hitről, sem az imáról. Egyszerű hétköznapi dolgokról beszélgettünk. Aztán ezt a beszélgetést egy másik követte és így tovább. Nagyon fokozatosan tértünk át a hitbéli dolgokra. Megtanítottak bennünket arra, hogy elfogadjuk a másikat olyanak, amilyen. Végül magunk sem vettük észre, hogy már rendszeresen járunk a nővérekhez és a plébániára, és valamilyen programon veszünk részt. Ez a maroknyi kis csapat vonzotta ide a többieket, idővel egész sokan kezdtek velünk együtt idejárni, mint ahogyan most is látható.

Az interjút készítette:
Bunda Szabolcs és Rita