Májusi gondolatok

52

Májusban, mikor a tavasz mellé végre a meleg is megérkezik, fényben fürdik az egész világ. Ezt a fényt tükrözi vissza egyházunk is a húsvét utáni ünnepekkel. Megünnepeltük Krisztus feltámadását, és most ötven napig ennek az eseménynek ragyogása jelenik meg a szentmisék liturgiájában is, szüntelenül ennek örvendezünk, most még jobban odafigyelve rá, mint az év többi napján. Krisztus feltámadása az emberiség tavasza – és ahogy a tavasz is egyre inkább kiteljesedik, úgy számunkra is egyre jobban kibontakozik mindaz, amit ez az esemény hozott nekünk.

A húsvéti időszak maga is várakozás: nagyböjtben a feltámadást vártuk, most pedig a pünkösd ünnepét, hiszen azzal teljesedett ki Jézus megváltói műve. Amikor apostolaival járt-kelt, milyen nehézfejűeknek bizonyultak sokszor, hányszor magyarázta el nekik tanításának lényegét: egymás szolgálatát, az áldozatos szeretetet, az irgalmat, a Mennyei Atyával való kapcsolat keresését – és ők egyre csak azon vitatkoztak, ki az első közöttük, Jánosnak és Jakabnak protekciót akart szerezni édesanyjuk, s még mikor Jézus a mennybementel előtt utoljára összegyűjti őket, Tamás képes ezt kérdezni: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Még mindig nem értik! Jézus azonban nem csügged, bár emberileg nézve lenne rá oka, de tudja – és ezt meg is mondja nekik –, hogy a Szentlélek, amikor eljön, eszükbe juttat mindent. S nem csak eszükbe juttatja, hanem meg is világosítja annak értelmét, amit mondott nekik.

Húsvét után egyházunk segít elmélyülni hitünk lényegének misztériumában. Minden szentmisén a feltámadásnak örvendezünk; rögtön húsvét második vasárnapján az Isten irgalmasságát ünnepeljük, aki ilyen nagy áron megmentett minket az örök haláltól. A vasárnapi evangéliumok sorra veszik a hitetlenkedő, boldog tanítványok és asszonyok találkozásait a feltámadt Jézussal. Együtt megyünk az emmauszi tanítványokkal, velük ismerünk rá Jézusra; Tamásra figyelünk, aki „tárgyi bizonyíték” nélkül nem tud hinni. Ott vagyunk, mikor Péter elcsügged, visszamegy halászni, de ismét csak Jézus szavára telik meg a háló – jelezve, hogy a „régi szép idők”-nek nincs vége, sőt, most kezdődnek el igazán. Együtt nézzük Jézust az apostolokkal, amikor felmegy a mennybe, s együtt imádkozunk velük, várva a Szentlélek eljövetelét (a Szentlélek-kilenced imádkozásával készülhetünk mi is).

Majd eljön a pünkösd, s az utána következő vasárnapon megemlékezünk a Szentháromságról, aki maga az Isten. Három és mégis egy – ez az, amit sosem fogunk megérteni, egyszerűen csak elhisszük a minket annyira szerető és komolyan vevő Istennek. S végül eljön az Úrnapja, amikor visszatérünk nagycsütörtök estéjéhez, hogy méltón megemlékezzünk az Oltáriszentségről, melyet Jézus szenvedése előtt, az utolsó vacsorán alapított.

Mindeközben pedig minden nap imádkozzuk a litániát, hiszen a május Mária hónapja is. Ez mintegy hátteret ad a húsvéthoz és a pünkösdhöz kapcsolódó ünnepeinknek. Hiszen Mária mindig is így volt jelen Jézus életében: csendben, háttérbe húzódva, imádkozva, gyöngéden gondoskodva róla. Ugyanígy van jelen azóta az egyház életében, s a mi életünkben is. Nem magának követeli a figyelmet, hanem Fiára mutat.

Most, pünkösd előtt várjuk és kérjük mi is a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket, izzítsa fel sokszor kemény szívünket, hogy képesek legyünk bensőnk legmélyén megélni Krisztus-követésünket: ne csak kelletlenül tegyünk eleget parancsainak, hanem legbensőbb vágyait is lessük, s ne tudjuk őt nem hirdetni másoknak, mert annyira sugárzik belőlünk a Lélek élete. S kérjük mindehhez Mária közbenjárását is, aki szeretettel néz ránk, fogadott fiaira és lányaira azóta is, hogy Jézus rábízott minket a kereszten.

Pápai Zsuzsanna