Megértettem valamit Jézus titkaiból

45

A hittanosokkal Jézus értünk vállalt szenvedéséről beszélgettünk. Megpróbáltuk felfogni, mit is jelent az, hogy önként vállalja, pedig tudja, hogy fájni fog… Nem menekül el, pedig megtehetné, sőt… de “hiszen ezért az óráért jöttem” – mondja Atyjának.

És akkor eszembe jutott egy eset. Velem történt, egyik Nagypénteken. Este a templomban a megrendítően szép szertartásban a 82 éves Károly bácsi olvasta Izajás próféta jövendölését a Szenvedő Szolgáról. Különben is nagyon megrendítő kép ez Jézusról, és Károly bácsi, a volt magyartanár olvasta. Az Öreg a nehéz időkben is megvallotta hitét, a gerinces kereszténység valóságos alakja volt diákjai előtt. A múltjával és mostani, öregkori, türelmesen viselt szenvedésével “érdemelte ki”, hogy Ő olvashatta a Szenvedő Szolgáról szóló jövendölést.

Valószínűleg nem akart nehézkes mozgásával figyelemelterelő lenni, ezért nem indult vissza a helyére felolvasás után, hanem a mellette lévő üres ministránsszékre akart ülni. Én a közelben álltam, és láttam, hogy ő nem látja, hogy a falból kiáll egy nagy kampó, ami a gyerekeket nem szokta elérni, de ha az Öreg a merev lábaival a székre tottyan, hát éppen megszúrja.

Szólni nem maradt időm, annyit tudtam tenni, hogy a kezemet a kampóra tettem, és az Öreg már tottyant is, a kezemre, a kampóra. Egy pillanatra elsötétült a világ előttem, és sikerült nem felordítani. Az Öreg rám csodálkozott, hogy mit keresek ott, és elhelyezkedett a széken. Én összefogtam a két kezem, és megkönnyebbülten éreztem, hogy nem vérzik, és talán nem történt semmi nagyobb baj.

Igazából akkor fogtam fel, mi történt. Odatettem a kezem, hogy ne az Öregnek fájjon. Nekem fájt… nagyon. De hiszen éppen azért tettem, mert tudtam, hogy fájni fog, és azt akartam, ne neki… És még fájt, de már örültem, mert nem neki fájt. És akkor megéreztem valamit a szívemben abból, amit Jézus értünk tett. Hogy igaziból nagyon fájhatott neki, tudta, és mégis akarta, és örült, mert megmentett minket. Én akkor Nagypénteken ezt a nagy ajándékot kaptam Károly bácsin keresztül Jézustól.

Azóta tudom, hogy néha, nekünk embereknek is megadatik ennek az önfeláldozásnak a lehetősége. A fájdalmával és az örömével együtt. És ekkor egy kicsit még közelebb kerülhetünk Jézushoz, aki nemcsak mondta, hanem élte is: “Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért”.

Forrás: Virtuális plébánia