MIKOR BESZÉLHETÜNK KÖZÖSSÉGRŐL? (1.)

75

A katolikus keresztények közösségei (az evangélikus keresztények között már régen természetességnek számítanak) – különösebben a fiatalabb nemzedék köreiben – egyre inkább szükségszerűnek látszanak a katolikus egyház túlélésének és haladásának szempontjából. Ezt a valóságot ma már sok hívő elismeri, de sok esetben nem tudja, hogyan lehetne megvalósítani ezt a gondolatot. Sokan szeretnének egy közösséghez tartozni, egy közösséget alapítani, de nem világos előttük a kérdés, kikből és hogyan alakuljon ez a közösség, mi legyen a célja, és tagjai mivel foglalkozzanak.

I. Egyedül nem lehetsz boldog!
Így nyilatkozott kb. 30 évvel ezelőtt a leprások francia apostola, Raoul Foullerau. Ahhoz, hogy életed boldog, teljes legyen, kétségkívül szükséged van mások közösségére. Gyermekkorodban ezt a közösséget számodra a család jelentette. Serdülőkorodban, amikor kinőttél a családból, megtapasztaltad, hogy nézeteid különböznek szüleid, testvéreid, hozzátartozóid nézeteitől. Átélted, és ma is átéled, hogy sokszor egyedül vagy nézeteiddel, mégis, „egyedül nem lehetsz boldog”. Keresel valakit kortársaid között, akivel megoszthatnád gondjaidat, aki megért, mert hozzád hasonlóan gondolkodik. Egyedül igazán nem lehetsz Boldog.

II. Felfedezésed
Nem lehetsz boldog egyedül a hiteddel kapcsolatban sem, amelyet a családi környezeteden kívül tapasztaltál meg, amikor az Úr egy nem mindennapi eseményen keresztül szólított meg (csalódás, betegség, egy közeli hozzátartozó halála), vagy egy jó könyv olvasása közben, amely „véletlenül” (Suenens bíboros mondta egyszer viccesen, hogy a véletlen az Isten inkognitója) került a kezedbe, ill. más „véletlenszerű” találkozás eredményeként, és te kimondtad Neki az „igent”, de tanácstalanul állva maradtál, nem tudtad, hogyan tovább. Biztosan el szeretted volna mondani valakinek élményedet, belső harcaidat és kétségeidet, egy barátnak, aki megértené gondolataidat, gondjaidat, de nem tudtad, kinek. Kerestél valakit, akár tudatosan, akár tudat alatt.
Az, Akinek hittél, tudott róla. Ha semmiben nem lehetsz boldog egyedül, annál inkább nem boldogulsz egyedül Istennel kapcsolatban. Nem tudsz boldogulni egyedül hiteddel egy materialista környezetben, amelyben a keresztények kisebbségben, szétszórattatásban (diaszpórában) élnek. Amikor közösséget kerestél, csupán az Úr felhívását teljesítetted: „Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”(Mt 18, 20). Teljességében van jelen ott, ahol közösség létezik, de nem ott, ahol az egyén „vallásos meggyőződésében” izolálja magát és magába zárkózva éli kapcsolat nélküli világát. Jézus sem maradt egyedül, tizenkét apostolt választott, akikkel egy közösséget alkotott.
Te elhagytad szülőhelyedet, tanulmányaid vagy munkád miatt, és most több hétig vagy hónapig tartó lelki magányosság után az egyik szentmisén felfedezted kollégádat vagy iskolatársadat. Vagy másképpen volt? Lehet, hogy nem egy kolléga vagy iskolatárs volt az, aki megszólított, hanem egy ismeretlen fiatal, aki felajánlotta barátságát, lehet, hogy nem a templomban találkoztatok, hanem egy sportegyletben vagy nyelviskolában, ahol egy beszélgetés folyamán kiderült, hogy ő keresztény. Lehet, hogy egyik kortársad vezetett el Téged a megtéréshez, lehet, hogy másképpen történt, de akárhogy is volt, hidd el, hogy ahhoz a felfedezésedhez, hogy hiteddel nem vagy egyedül, nem vezetett el senki más, mint Az, aki a Getszemáni kertben így imádkozott: „Hogy mindnyájan egyek legyenek, mint Te, Atyám, énbennem, és én tebenned…” (Jn 17, 21). Idézd fel emlékezetedben azt a pillanatot, amikor ez megtörtént veled, és köszönd meg az Úrnak ezt a kegyelmet.

III. Krízis
Idővel beáll – az idő mindent felülvizsgál. A lelkes énekek idővel elvesztik kezdeti varázsukat. Megismerik egymás jó, de rossz oldalait is, mert a hibákat nem lehet elrejteni, párocskák alakulnak ki, elválasztódnak a többiektől.

IV. Hol volt a hiba?
A ti közösségiek tulajdonképpen nem is volt közösség, hanem csoport, egy jó „par-ty”. Kétségkívül nagyon jó „party”, de nem haladta meg kortársaitok más, akár nem hívő csoportjainak szintjét. Ezért osztoznia kell abban a jelenségben, amely e csoportok közös sorsa – azaz a szétesés, amely a haladó évekkel, az élet változó körülményeivel és igényeivel törvényszerűen jelentkezik.
Te viszont valami tartósabbat akartál, ha nem is egy életközösséget, de mégis… valami többre van szükség, mint amit egy azonos világnézetű katolikus fiatalok baráti társasága nyújtani tudott, ez még nem közösség. Tovább kell menni, az Úr Jézus szólít fel: „Evezz a mélyre!..” (Lk 5, 46).

(folytatjuk)