KÁRPÁTALJAI IFJÚSÁGI ZARÁNDOKLAT

Amikor hallottunk arról, hogy Kárpátalján indul egy ifjúsági zarándoklat, amelyre szeretettel várnak bennünket is, mint kárpátaljai ferences növendékeket, igazán örültünk neki, de egyáltalán nem voltunk benne biztosak, hogy elengednek minket. Am Áron atya kérésére magiszterünk (Zatykó László atya, aki sokak által ismert, mert a Kárpátaljai Missio egyik vezetője) szinte azonnal beleegyezését adta, aminek nagyon megörültünk.
A zarándoklat augusztus 13-án indult (Királyházáról Bustyaháza felé) egy reggeli szentmise után, amin, sajnos, még nem tudott mindenki részt venni. Sőt még utána is várni kellett, hogy összegyűljön a csoport. így kb. 11 óra után indulhattunk el kitűnő hangulatban, amit még a rekkenő hőség sem tudott eloszlatni. Az első rövid pihenőnél bent, a hűvös hegyi erdőben letelepedtünk, és Áron atya egy rövid elmélkedést tartott arról, hogy mi is a célja a zarándoklatunknak. Röviden úgy foglalhatnám össze, hogy megtisztulva hátunk mögött hagyjuk a bűnt, és egyre közelebb kerüljünk vágyainkban és valóságosan is a minket szerető Istenhez.
Asztrik testvér vezetésével késő délután megérkeztünk első táborhelyünkre, Huszt mellé, közvetlenül a Tisza partjára, egy árnyékot nyújtó hegy tövéhez.
Török Dénes szállította ki számunkra a sátrakat, sőt a vacsoránkat is, ennyivel is megkönnyítette a mi táskáink súlyát.
Este, miután sikeresen, bár nem problémamentesen fölállítottuk a sátrakat, tábortüzet raktunk, körbeültük és közösen imádkoztuk a Rózsafüzért, majd lassan elérkezett a lefekvés ideje is.
Reggel étkezés után csomagoltunk, és nekivágtunk az útnak, hogy estére Viskre érkezzünk. Ez az útszakasz volt a leghosszabb, a legfárasztóbb, de talán a legérdekesebb is. Néhányunknak már az első napon feltörte a talpát a cipő, ily módon szép vérhólyagokra tettünk szert, mert egyesek vagy zokni nélkül vették fél a cipőt, vagy nem kifejezetten túrára alkalmas lábbelit viseltek, pl. magas sarkú szabadidőcipőt.
Visken a plébánián szállásoltak el bennünket, majd szentmisén vettünk részt, utána pedig vacsoráztunk…
15-én igazán már csak néhány lépést kellett tennünk Bustyaházáig. A viski zarándokok is társultak hozzánk, akik bár kerékpárral indultak útnak, minket látva kedvet kaptak a gyalogláshoz. így közös énekléssel érkeztünk meg a templomhoz, ahol imával és énekkel köszöntöttük Nagyboldogasszonyunkat.
Az ünnepi szentmise után egy lakomára is meghívtak bennünket, majd közösen szálltunk vonatra, és nagyon jó hangulatban döcögtünk hazafelé. Sajnos, közben leszálltak a szőlősiek, a beregszásziak, és szép fokozatosan a víg hangulat is alábbhagyott. De bízunk abban, hogy mindannyiunkban él a viszontlátás reménye és az a sok szép és kedves élmény, amelyben részünk volt. Bár kissé fáradtan értünk haza, szívesen gondolunk vissza a megélt eseményekre.

A ferences kisebb testvérek