„Mindig érzem a Jóisten jelenlétét”. Interjú Kontros Erzsébettel

77
Elzaneni

Egy hosszú életút története nem csak érdekes, hanem sokszor példaértékű is a fiatalabb nemzedék számára, különösen, ha értékes, keresztény életútról van szó. Ezért kerestem fel Ungváron Kontros Erzsébetet (közismert nevén Elza nénit), aki 94 évesen is hűen őrzi az Isten iránti hitét, buzgóságát, és aki mindennap imádkozik a fiatalokért…

– Elza néni, hogyan teltek a gyermekévei?
– 1922-ben születtem Ungváron. Családommal itt éltünk Radváncon, ami akkoriban még nem volt a megyeszékhely része, hanem külön településként szerepelt. Három fiú után negyedik gyermekként születtem családunkban. Bátyáim sokkal idősebbek voltak nálam. A gyermekkorom nagyon szép időszak volt, szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre. Egészen az iskola elkezdéséig gondatlan életet éltem. A cseh megszállás miatt nem volt lehetőségem magyar iskolába járni. Volt cseh és ruszin nyelvű iskola, így engem a ruszin iskolába írattak be. Ez nagyon nagy nehézséget jelentett számomra, hiszen egy szót sem értettem ruszinul. Sírva mentem és sírva jöttem az iskolából. 1938-ban bevonult a magyar hadsereg Ungvárra. A város egész lakossága kint volt az utcán. Ez az én életemben is nagy fordulatot jelentett. Akkorára befejeztem már a polgári iskolát. Ungváron megnyílt a görögkatolikus tanítóképző, az ötéves magyar líceum. S mivel édesapám engem is és a testvéreimet is megtanított magyarul írni és olvasni, ezért én soron kívül felvételt nyertem az intézménybe. Életem legboldogabb évei voltak. Még ma is az a nevelés kíséri az életemet, amelyet abban a líceumban kaptunk.

– Ezt követően sikerül munkát találnia?
– Három évig tanítottam, boldog voltam. Aztán 1944-ben jött az orosz megszállás, ez egy szörnyűség volt. Elmaradtak a bérek, nem volt élelem. Amikor valamennyire rendeződött a helyzet, megnyíltak az iskolák, viszont a magyar iskolákat bezárták. Egy ruszin iskolába küldtek dolgozni, de én nem beszéltem ezt a nyelvet, csak gagyogtam ott. Szóval, lehetetlen helyzet volt. Aztán 1947-ben meghűltem és súlyosan megbetegedtem. Nem is tudtam folytatni a munkám, évekig kezeltek.

– Mivel foglalkozott otthon?
– Mindig is szerettem kézimunkázni, például kötögettem, a kötött zoknikat pedig eladtuk.

– Később hogyan alakult az élete?
– Az ungvári kórházban irgalmas nővérek is dolgoztak. Megismerkedtem velük, jó barátságban voltunk, felajánlottak nekem egy állást: így lettem gondnok a szülészeten. Az egészségügyben tizenöt évig dolgoztam, aztán újra több betegségen estem át

– Hogyan élte meg a vallásüldözés éveit?
– Ahogyan az előbb is említettem: az a nevelés, amit én öt év alatt kaptam, meghatározta további életemet. Úgy éltem meg a vallásüldözést, hogy nem hagytam ott a templomot. Mivel a kórházba egy nővér által kerültem, rólam is azt hitték, hogy apáca vagyok. Becsületesen dolgoztam, ezért tiszteltek. Azt mondta nekem az osztályvezető egyik egyházi ünnep alkalmával, hogy menjek haza, mert ma ünnepem van. Egész életemet a Jóistennel éltem és ma is vele élek.

– Hogyan tudná összefoglalni annak a nevelésnek a lényegét, amely annyira meghatározta életét?
– Például a nő szerepe ott vésődött belém, ami sokat változott azóta. Régebben a nőket jobban tisztelték: meghajolva kalapot emeltek előttük. Erkölcsösebb volt a nők öltözete. Nagyon helytelennek látom a mai divatot. Megtanultuk, hogy az anya összetartja a családot, ezért nem volt olyan sok válás, mint manapság. Két ügyért imádkozom mindennap, nem is imádkozom, hanem könyörgöm: a fiatalság erkölcséért és a magyarok egységéért.

– Hogyan telik egy napja mostanában?
– Felébredek, szentmisét hallgatok a rádióban, rendbe szedem magam, megreggelizek, takarítgatok, mosok vagy éppen főzök, varrogatok, olvasgatok, imádkozok, közben pihenek. Este szoktam tévézni vagy hallgatom a rádiót. És így el is telik a napom. Korábban még el tudtam menni szentmisére, de most már egyedül nem merek elindulni. Vannak rokonaim, akik gondoznak. A szomszédok is sokat segítenek.
Sokat vagyok egyedül, de mindig érzem a Jóisten jelenlétét. Annyira segít nekem, hogy minden problémám megoldódik. Egyszóval Vele élek.

Bundáné Fehér Rita