Misszió

99

 „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket… S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28, 18b-19a, 20b) Nagyszőlős, 1993. őszén ifjúsági hittanosok megkeresik és segítik a magukra maradt idős, beteg embereket: takarítanak, tüzelőt visznek, felolvasnak.
Hamarosan meleg ebédet visznek egyre többnek a szeretet-konyháról. – Ifjúsági szentségimádást szerveznek, melyhez egyre többen csatlakoznak. – Misszióba indulnak Szolyvára, hogy az ottani fiataloknak is segítsenek hasonló imaórát elindítani. – Valamit, Valakit megtaláltak, s lángra lobbant a lelkük. – Megmaradt-e a tűz, vagy csak hamu alatt a parázs?
Példabeszéd az elveszett bárányról: A jó pásztor utána megy, megkeresi, vállára veszi és hazaviszi. A bűn rabjaiként mindannyian elvesztünk. S a jó Pásztor eljött, hogy megkeressen, „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).
A MISSZIÓ tehát megkeresés és hazahívás!
Bár a megváltás isteni mű, Jézus mégsem egyedül kezd hozzá. Mint ahogyan egy hatalmas árvíz vagy földrengés esetén csak úgy lehet menteni a veszélybe került embereket, ha ők is tevékenyen részt vesznek, együttműködnek a mentésben, ugyanúgy az Isten országába való átmentés is csak tevékeny együttműködéssel megy. S ahogyan egy természeti katasztrófa esetén szükség van képzett szakemberekre, a helyzetet átlátó irányítókra, ugyanúgy Jézus is szakembereket képez, hív maga köré, akik segítségével, és akikkel együtt végzi a mentést az egész emberi történelmünk folyamán: „Ezután fölment a hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. A választottak csatlakoztak hozzá” (Mk 3,13).
De miért is hívta őket föl a hegyre? – Hogy meghitt körülmények között, a világ gondjait, nyüzsgését, felszínességét elhagyva ne csak eszükbe, hanem szívükbe zárják az isteni szeretet titkát! Jézus tüzet hozott szívében, a szeretet tüzét, s mi mást akar, mint hogy a mi szívünk is lángra lobbanjon tőle? Akkor képesek leszünk elindulni, hogy a fölismert igazságot, a fölismert szeretetet továbbadjuk. Akkor nem lesz közömbös számunkra, hogy sok ember elveszti életét, örök életét a világ hatalmas sodrásában. „Ó mily könnyű Jézusnak tetszeni, az ő szívét elragadni! – írja Lisieux-i Szent Teréz. – Csak szeretni kell Őt úgy, hogy ne nézzünk magunkra, ne kutassuk túlságosan hibáinkat.” Bár bűnös emberek vagyunk, de az Úr megtisztít, mint az ószövetségi látomásban Izaiás próféta ajkát, s akkor mi is felkiáltunk és válaszolunk a kérdésre: Kit küldjek? – Itt vagyok Uram, engem küldj!
Aki felismeri az igazi életet, elfogadja, s valóban megújul élete, az többé nem lehet közömbös mások iránt sem! Jézus példabeszédében még a pokolba jutó dúsgazdag is meg akarja menteni testvéreit, amelyre azonban nem a halál után, hanem itt, jelen életünkben van alkalmunk. Ezért kívánja tőlünk Jézus, hogy mindannyian, akik megismertük Őt, legyünk só, legyünk kovász, legyünk világossághordozók, azaz adjuk tovább a megismert és elfogadott kincset! Így válunk közösséggé, így válunk Isten népévé! Ezek szerint mindannyian küldöttek vagyunk? – Lisieux-i Szent Teréz csodálatos választ ad kérdésünkre:
 „Urunk szeretete éppen úgy megnyilatkozik a legegyszerűbb lélekben, mint a legfenségesebben, ha az semmiben sem áll ellen kegyelmének…
Jézus azt akarja, hogy a lelkek üdvössége a mi áldozatainktól, a mi szeretetünktől függjön, lelkeket koldul tőlünk… Ne vesztegessük el a megpróbáltatást, melyet Jézus küld el nekünk, mert ez aranybánya, amit ki kell termelnünk. – Olyan jó segíteni Jézusnak, …áldozatainkkal, …lelkeket menteni, akiket vére árán váltott meg, és akik csak a mi segítségünkre várnak…”
 Ezzel a lelkülettel él és válik a missziók védőszentjévé a rózsaesőt hullató Szent Teréz. Ezen az úton formálódunk mi is Jézushoz hasonlóvá, s épülünk egy testté, egy házzá, Isten országává.

fr. Tihamér ofm