Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely

817

Január 2-án együtt ünnepeljük őket, mert életük szorosan összekapcsolódik. Ugyanabban az évben születtek, mindketten nagy művelői voltak a teológiának, mindkettő püspök lett, s egyformán jellemző rájuk a szegények iránti érzékenység. Vazul (Bazil) 330-ban született a kappadókiai Cézáreában. Előkelő és ízig-vérig keresztény családból származott. Négy fivére és öt nővére volt, atyja hivatásos szónok volt. Családjának vagyoni helyzete megengedte, hogy hosszú időn át csak tanulmányainak éljen. A tanulást Cezáreában kezdte, majd Konstantinápolyban folytatta -itt lépett életre szóló barátságra Nazianzi Gergellyel -és Athénban fejezte be. Széleskörű tudást és szellemi műveltséget szerzett, majd hazatért Cezáreába. A közéletben ragyogó pályafutás lehetősége állt előtte, de azt elvetette. Később így írt erről: „Mintha mély álomból ébredtem volna…, és ámulattal szegeztem tekintetemet az Evangélium igazságaira.”

Megkeresztelkedett, s úgy döntött, hogy szegénységben szolgálja Istent. Bejárta Kelet és Egyiptom monostorait, hogy az aszkéták életvitelét tanulmányozza. Egy ideig remeteként élt. Szerzetesi szabályokat fogalmazott, melyeknek a szigorú fegyelem, a feltétel nélküli engedelmesség volt a lényege, s amelyekkel megalapozta a keleti szerzetességet. Bár csupán öt évig élt szerzetesi életet, öröksége éppoly hatalmas volt, mint Nyugaton Szent Benedeké. Vazult a keleti szerzetesség atyjának is tartják.

363-ban diakónussá, majd pappá szentelték, s 365-ben Nazianzi Szent Gergely magához hívta, hogy támogassa az arianizmus elleni harcban. Koruk egyik legveszélyesebb tévtanítása volt ez, mely tagadta Jézus istenségét, „egylényegűségét az Atyával”.

Vazul Kappadókiában diadalra segítette az igaz hitet. Közben mindig gondja volt az egész Egyházra, a testvériség szellemére, a tettekben megnyilvánuló és látható egységre. 370-ben megválasztották szülővárosa püspökévé.

Vazul tettekkel harcolt a nyomor ellen. Népkonyhát állított fel, amely nyitva állt a nem keresztény polgárok előtt is; hatalmas intézményt alapított Kappadókia betegei, szegényei számára, a „Szeretet városát”, amelyben segélyszervek, szálláshelyek, menedékek és otthonok, valamint különféle kórházak találtak helyet, s amelynek szép és nagy bazilikája mellett neki, mint püspöknek volt a legszerényebb lakása.

Vazul még ötvenéves sem volt, amikor 379-ben meghalt. Életerejét felőrölte a szigorú aszkézis, a szüntelen megfeszített munka és a betegség.

Nazianzi Szent Gergely

Az Egyház együtt emlegeti, és együtt ünnepli barátjával, Nazianzi Szent Gergellyel. Vazulhoz hasonlóan ő is előkelő kappadókiai családból származott: apja egy zsidó keresztény szektához tartozott, anyja, Nonna, buzgó keresztény volt. Gergely hangja felforrósodott, ha róla beszélt. Nonna hatására az apa megtért, sőt püspök lett Nazianzban. Gergely együtt tanult Vazullal Athénban, együtt lelkesedtek a filozófiáért, majd jóval később, mint Vazul, Gergely is hazament, megkeresztelkedett.

Követte Vazult a remeteségbe, és mindvégig egymást lelkesítették az evangélium szerinti életben. Apja pappá szentelte Gergelyt, aki innentől kezdve írt, levelezett, prédikált.

Majd gyors egymásutánban veszítette el szüleit és barátját.

Közben Konstantinápoly kettéoszlott az arianizmus miatt, s templomai már mind ariánus kézen voltak. A fővárosban megmaradt hívek kicsiny közössége Gergelyhez fordult, aki 381-ben elfogadta a konstantinápolyi püspöki tisztséget. Siralmas állapotok fogadták, a katolikusoknak egyetlen templomuk maradt. Gergely buzgóságával, szavának erejével és kedves lényével megnyerte a népet.

Öt nagy, ún. Teológiai beszédet mondott ez időben.

Később ellenzéke támadt, amely ott ártott neki, ahol csak tudott. Gergely nem értett a taktikázáshoz, ezért fölmentését kérte, és meg is kapta. Mielőtt elhagyta a fővárost, végrendelkezett. Minden vagyonát a nazianzi katolikus egyházközségnek hagyta a szegények gyámolítására.

Visszavonulva Arianzba filozófiával, költészettel foglalkozott, terjedelmes levelezést folytatott. Itt írta meg élete költeményét, a Himnuszt Istenhez, valamint önéletrajzát. Ékesszólásánál is megragadóbb szívének finom érzékenysége.

Nazianzi Szent Gergely nemcsak művész és költő, hanem misztikus is volt, aki szünet nélkül Istent kereste. A „Teológus” nevet az isteni misztérium iránti érzékével érdemelte ki. Clairvaux-i Szent Bernát előtt ő hangsúlyozta Krisztus isteni és emberi természetét. Jeromos szerint a nagy teólógus 389-ben halt meg Nazianzban.

Összeálltotta:
Riskó Mariann

Előző cikkHírek, felhívások
Következő cikkA Szentatya levele a papság éve alkalmából