„Olyan nehéz lehetett az Úr Jézusnak a kereszten…”

718
Beszélgetés Luchterhand Irén tanárnővel
 
Luchterhand Irén – a szentendrei ferences gimnázium matematika tanárnője – már több éve jár az Ungvári járás cigánytáboraiba néhány diákjával, hogy a gyerekekkel foglalkozzanak, írni-olvasni tanítsák őket. Február 19-én, Munkácson készítettünk vele interjút a cigánypasztorációs munkatársak találkozója után.

– Hogyan kezdett kárpátaljai cigánygyerekekkel foglalkozni?

– Évekkel ezelőtt látogatóban voltam Majnek Antal püspök atyánál Munkácson, aki annak idején szintén a szentendrei ferences gimnáziumban tanított.
Ő ajánlotta fel, hogy mit szólnék ahhoz, ha Mészáros Domonkos atya – aki akkor ungvári plébánosként szolgált, és épp beugrott a püspökségre – kivinne a koncházi cigánytáborba a gyerekekhez, hogy kicsit ismerkedjek, foglalkozzak velük. Elfogadtam a javaslatát. Domonkos atya kivitt a cigánytáborba… és ott is hagyott. Körülbelül két órát voltam ott velük, egy kunyhó udvarán. A gyerekek megtudták, hogy itt vagyok, és csak özönlöttek oda hozzám. Először nem tudtam, mit kezdjek velük. Volt nálam egy madzag, és elkezdtük csomózni. 2004 őszén már három diákommal jöttem el a cigánygyerekekhez. Nem csak a koncházi, hanem a gálocsi és homoki táborokba is elmentünk. Az egyik diákom magával hozott egy tekerőlantot. A cigánygyerekeknek ez borzasztóan tetszett. A népdalzsoltárokból választottunk ki néhányat, és azokat tanítottuk meg nekik.
Néhány nap után, amikor már hazaindultunk, a diákjaim mondták, hogy mennyire aranyosak ezek a gyerekek és mennyire szegényen élnek, jó volna még eljönni hozzájuk. Akkor megígértem, hogy jönni fogunk; persze nem hitte el senki. De aztán a következő év nyarán tényleg eljöttünk.

– Később, amikor már rendszeresen kezdett kijárni a táborokba, megfogalmazódott Önben valamiféle cél? Mi a legfőbb ok, ami miatt cigánygyerekekkel foglakozik?

– Domonkos atya akkoriban azt mondta, hogy ezekkel a cigánygyerekekkel senki sem foglalkozik nyáron. Néha elmennek velük kirándulni, de mindet nem tudják elvinni. És ilyenkor épp a legszegényebbek, a legnincstelenebbek nem tudnak elmenni, mert még normális ruhájuk, cipőjük sincs, amit felvennének. Ezért kell velük helyben foglalkozni. Ez az igazán hatékony támogatás, nem az, ha a távolból valamilyen összeggel támogatjuk őket, bár természetesen az is nagyon fontos.

– Hogyan foglalkoznak a gyerekekkel?

– Amellett, hogy énekelünk, írni-olvasni tanítjuk őket, különböző közösségi játékokat tanítunk nekik, különböző jeleneteket próbálunk velük eljátszatni a Bibliából és a szentek életéből. Nagyon mélyen érinti őket ez a szerepjátszás, teljesen azonosulni tudnak a szerepükkel, és nagyon-nagyon átélik azt. Az egyik legemlékezetesebb és legszebb eset az volt, amikor Szent Ferenc életéből azt a részletet játszották el, amikor Jézus Krisztus a San Damiano-i keresztről szólt Ferenchez. A Ferencet játszó gyerek a kereszt felé fordulva imádkozta: „Én Istenem, én Mindenem”. Annyira halkan mondta, hogy alig lehetett hallani, mert annyira átélte, hogy ő Istenhez imádkozik. A keresztet játszó kisfiúnak meg kellett volna szólalnia: „Ferenc, építsd fel hajlékomat”. A mi keresztünk csak állt, félrehajtotta fejét és nem szólalt meg. Már az egész tábor súgta neki a szöveget. Akkor én félrehívtam egy másik szobába, és megkérdezte: „Ugye tudod, mi a szöveged?” „Tudom” – felelte. – „Akkor miért nem mondod?” „Olyan nehéz lehetett az Úr Jézusnak a kereszten…”

– Magyarországról mindig ugyanazok a diákok jönnek, vagy mindig mások?

– Akik legelőször voltak velem, azok már leérettségiztek, családot alapítottak, dolgoznak – ők már nem tudnának jönni. De minden évben van néhány új diák, aki velem jön. Az első ittlét után általában mindenki újra akar jönni, és sokszor jön is. Az első három év után a püspök atya azt mondta, hogy vannak még más cigánytáborok is az egyházmegyében az Ungvári járáson kívül is, arra célozva, hogy más táborokba is elmehetnénk. Így bővült a tevékenységi körünk. Voltunk már a viski és a beregújfalui táborokban is. Sajnos nem mindenhol van közösségi ház, ahol foglakozni tudnánk a gyerekekkel, de igyekszünk alkalmazkodni.

Még elmondanám, hogy a cigánygyerekeknek nagyon fontos, hogy valaki ne csak úgy jöjjön hozzájuk nyaranta, hanem érezzék azt, hogy hozzájuk jön, értük jön. Ezért igyekszem a diákjaimat mindig ugyanarra a helyre vinni, ahol azelőtt voltak.

Az interjút készítette: Bunda Szabolcs  
 
 
Előző cikkNázáret iskolája
Következő cikk„Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem, és a hónál fehérebb leszek!”