Szó nélküli szeretet

60

Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus és lelkigondozó alábbi írását ajánljuk a betegek világnapja (február 11.) elé. A betegek hozzátartozói, és sokszor mi magunk sem tudjuk, hogyan viselkedjünk beteglátogatóban. Gyökössy Endre írásából elmélyedhetünk abban, hogyan lehet csöndesen, a másikra hangolódva jelen lenni, szó nélkül is segítséget nyújtani. Ugyanúgy, ahogy az Istenre is figyelnünk kellene.

A teológián a lelki gondozásra készülőknek többek között magyaráztam a nonverbális coinoniáról. Ez tudományosan hangzik, magyarul egyszerűen ezt jelenti: szó nélküli szentséges együttlét. Amikor nem mondunk semmit, hanem két ember együtt van az Úrban, a lelki gondozó és lelki gondozottja, egy beteglátogató lelkipásztor és egy beteg ember.

Megpróbáltam kifejezni, hogy milyen rendkívüli ereje van, amikor az ember nem beszél, csak sugárzik. Ül a betegágy szélén, fogja a beteg kezét, az pedig érzi, hogy engem valaki szeret, valaki meglátogat. Van akinek már tényleg nem tudunk semmit mondani, csak csöndben vagyunk. És VAGYUNK. Legfeljebb elmondjuk együtt a Miatyánkot.

Nekem nem az egyetemen tanították meg a nonverbális coinoniát, hanem az újpesti Károlyi kórházban.

Amikor egyszer tényleg nagyon az életem peremén voltam, hol lesüllyedtem, hol felemelkedtem, belépett az ajtón a szobámba valaki, az arcát ma is látom, a nevét azóta sem tudom. Nem szólt egy szót sem, pillanatra letérdelt az ágyam mellé – mindenféle belém volt szurkálva: infúzió, transzfúzió, amit csak akarok -, megfogta a kezemet, amelyik szabad volt, a homlokát a kezembe tette, éreztem a homloka melegét. Egy idő múlva felállt, valami nagy melegség költözött a szívembe, azután fölibém hajolt, azt hiszem, megcsókolta a homlokomat és szó nélkül kiment.

Míg élek el nem felejtem.

Bizony, énnekem nagyon sokba került, hogy ezt megtanultam. Nem könyvből. A halálom peremén tanultam meg, micsoda hallatlan sugárzó ereje van az ilyen lelki gondozásnak, amikor egy szó sem esik.

Egyetlen szó sem. Valaki ott van az élet-halál peremén, a másik letérdel mellé, megfogja a kezét, öt percig sugározza a szeretetét, homlokon csókolja, és kimegy.

Hiszen mit tudsz tenni valakivel, aki rákos és tudja, hogy te is tudod, hogy ő is tudja – hazudjunk? – Az ajtóban beigazítjuk az arcunkat, hogy mosolyogjunk? Nem. Többet ér a szó nélküli szerető együttlét.

Látjátok, ezt csak a kórházban lehet megtanulni, nagyon mélyen, élet és halál peremén. Amit a Sátán rosszra akart fordítani, azt Isten jóra fordította. Tanultam valamit, amit könyvből nem lehetett volna megtanulni. Azt hiszem, megtanítani sem nagyon, csak felhívni a fiatal generáció figyelmét, hogy bármikor kerülhetnek ők is olyan helyzetbe, amikor átélik ezt. Legalább hadd tudják, hogy van ilyen. Amikor jobb egy szót sem ejteni, csak éppen a másik mellett lenni, szavak nélkül és szeretni.

Pál apostol így mondja: Akik az Istent szeretik, minden a javukra van (Róm 8,28). Még egy kórházi ágy is a Károlyi kórházban. Így ér össze a fény és az árnyék, a szenvedés és a szavak nélküli szolgálat. Nagy iskolákat kell kijárni, de nem mindig az iskola padjaiban.

A legnagyobb leckét általában nem könyvből tanulja az ember, hanem az élet és a halál mezsgyéjén, meg a térdein.

Gyökössy Endre