Losák István atya köszöntötte Pap Sándor főtisztelendő urat, aki elfogadta a meghívást az ünnepi szentmise bemutatására; Jaczkó József mezőkaszonyi, Németh Sándor benei és Michels Antal beregszászi plébánosokat, a megjelent híveket, zarándokokat.
Sándor atya szentbeszédében arról beszélt: Pünkösd nem a látások ünnepe, hanem a küldetésé. Jézus az apostolokat három évig készítette a küldetésre: menjetek el minden néphez és hirdessétek az Evangéliumot. Pünkösdkor megszűnik a félelem az apostolokban, kilépnek az emberek közzé, teljesítik küldetésüket. A pünkösdi Lelket megkapják az apostolok, és mi mindnyájan – ez egy állandó folyamat.
Jézus megígérte, hogy az Ő egyházában minden nap Pünkösd lesz. Isten Szent Lelke vezet minket, hogy minden emberhez eljusson az Evangélium tanítása az imádság által. Mi nem tudjuk, hogyan kell imádkozni. A Jámborság Lelke az, aki megtanít imádkozni – kapcsolatba lépni Istennel. A Szentlélek erejével megerősítve kell tanúságot tennünk a mi Urunkról. Annak a jónak legyünk a megvalósítói, amit Jézus mondott: ti vagytok a világ világossága! A krisztusi fényt kell magunkban hordoznunk, rávilágítanunk arra a jóra és szépre, amit elénk tesz a Szentlélek.
Az ünnepi szentmise végén Oltáriszentség- körmenet volt a templom körül, s elénekeltük a himnuszokat is. István atya köszönetet mondott Sándor atyának, hogy elfogadta a meghívást, hogy lelkünket, szívünket kinyitotta a Szentlélek befogadására. Krajnik Kálmán, a helyi egyháztanács elnöke is megköszönte Sándor atyának és a paptestvéreknek, hogy jelenlétükkel széppé, feledhetetlenné tették a bulcsúi egyházban Pünkösd ünnepét. A szentmise után a bulcsúi hívek a templomkertben terített asztalokon finomságokkal kedveskedtek a zarándokoknak.
Köszönjük szépen kedvességüket! Szilágyi Erzsikének köszönjük, hogy szép, ízlésesen díszített templom várt minket. Köszönjük Krajnik Irénke szép orgonakíséretét és nem utolsósorban Máté Erzsike gyönyörű énekhangját.