A beregszászi római katolikus templom története

A gótikus stílusban épült templomot mai formájában 1846. november 1-én, Mindenszentek napján avatták fel. A diadalív felett három évszám található: épült: MCCCCX-VIII (1418), lebontatott: MDCLVII (1657), újjáépült: MDCCCXLVI (1846).
E három évszámnál azonban sokkal több adat nem áll rendelkezésünkre a templom dicső múltjáról és természetesen azokról a pusztításokról sem, amelyeket a kunok, tatárok, tűzvészek, a vallásháborúkban a protestánsok, a bosszúálló lengyelek, a labancokon rajtaütő kurucok okoztak, és ezek miatt kellett sokszor újjáépíteni.
A jelenlegi templom elődei is ugyanezen a helyen épülhettek.
A XII. században II. Géza Árpád-házi királyunk uralkodása alatt bevándorolt hospesek, német, flamand, szász bányászok és marhakereskedők építették az első templomot, hogy legyen hol imádkozniuk. Erre utal az az évszám, amit az oltár háta mögötti ablak ívén olvashatunk: 1108 .
Monda őrzi a templom és a köréje épült város történetét, amelyet Tompa Mihály versben örökített meg. Egy szász pásztorról szól a rege, akinek két kosa összeverekedett, s szarvukkal egy kád aranytallért túrtak ki a földből. Ebből építtette fel a pásztor a berkes, mocsaras vidéken a templomot.
A plébánia levéltárában egykor egy eredeti okirat tanúskodott arról, hogy a mai templom helyén a tatárdúlás után az 1242-1247-es években épült templomnak Árpád-házi Sz. Margit édesapja, IV. Béla király kiváltságokat adományozott.
Az 1320-as években a város kedvelt nyaralóhelye volt Nagy Lajos király anyjának, Erzsébetnek, aki kolostorokat, zárdákat építtetett a templom köré, és szerzetesekre bízta a nagyszámú és buzgó nép szolgálatát. Erzsébet királyné udvari káplánja, János pap a beregszászi templom kriptájában van eltemetve.
1418-ban Zsigmond király építtette át a templomot, amit a protestánsok 1562-ben elvettek, és 105 esztendőn keresztül a tulajdonukban maradt. 1667. június 17-én egy lengyel csapat bosszúból feldúlta a várost, a templomba menekülteket megölte és felgyújtotta a templomot. Ez bosszú volt, mert II. Rákóczi György a svéd Károly királlyal szövetkezve megtámadta Lengyelországot, és igen nagy pusztítást végzett ott. A templom kormos falára a lengyelek ezt írták fel búcsúzóul: ,Vicem pro vice, reddo tibi care vicinem!” ( „Szemet szemért, a kölcsön viszszajár, kedves szomszéd!”)
Ezután kapta vissza a katolikus közösség a templomot. Báthory Zsófia rendbe hozatta a tetőt, de a munkácsi vár kurucai 1686. június 8-án a templom kerítése mögé rejtőző császári katonákra támadva újra nagy pusztítást végeztek benne. Tető nélkül álltak a falak 100 ül. 150 évig, és csak a Sz. Mihály-kápolnában mondtak szentmisét. Itt két oltár volt, az üdvözítő Jézusé és a Szűzanyáé. Hoffner Ignác lelkipásztor 1753-ban rend behozatta a tetőt, három harangot helyeztetett el a toronyban, de a teljes felújítás még váratott magára. 1829-ben Schönborn gróf akarta javíttatni, de nem tetszett neki az ungvári Thurner András építész munkája.
Tischler Albert kisegítő pap terve alapján 1837-ben gróf Schönborn Ervin Jenő megkezdi a templom helyreállíttatását. A munkát Hám János püspök és a vármegye is támogatta. Az alapkő letétele 1839 novemberében, a lourdesi kápolna építése 1846-ban, az egész templom felszentelése 1846 novemberében történt.
A főpásztor 1907. szeptember 8-án megáldotta a templomot és a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét tette meg búcsúnapjának.
A főoltár 14 méter magas. A déli falon ma is látható a napóra. Az északi kapu két oldalán két kopott kőfaragványt találunk, egy ember- és egy állatfejet, ami, valószínű, a monda alapján került ide.

Szelley Katalin,
Beregszász